A Bükkben és a Zemplénben is lehet síelni
A Bükkben és a Zemplénben is lehet még síelni, kiváló hóviszonyok várják a téli sportok kedvelőit.
A Bükkben és a Zemplénben is lehet még síelni, kiváló hóviszonyok várják a téli sportok kedvelőit.
Szlovákiában az elmúlt hónapokban jelentős hótömeg halmozódott fel, aminek esővel kísért, vagy hirtelen bekövetkezett olvadása az észak-magyarországi folyókon az előrejelzések szerint komoly árvízveszélyt rejt magában. A környék települései közül Edelényben és Ipolytarnócon semmi nem történt egy újabb katasztrófa megelőzésére, más településvezetők is aggódnak.
Közel hetven alsóbbrendű út vált járhatatlanná az egész országban a hóátfúvások miatt, elzárt település azonban nincs - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtök hajnalban. A társaság azt kéri, a Dunántúlon ne induljanak útnak. Megerősítették a szolgálatot az észak-dunántúli vasúti pályákon, a buszok nehezen haladnak Vasban.
Csütörtökön a Dunántúlon továbbra is havazás várható, máshol esőre lehet számítani.
Már 47 ezer a rossz időjárás okozta vezetékszakadások miatt áram nélkül maradt fogyasztók száma Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében - közölte a szolgáltató E.ON Zrt. szóvivője csütörtök este az MTI-vel.
Az erős hófúvás miatt hat megyére péntekre is a legmagasabb fokú, vagyis a piros figyelmeztetést adta ki csütörtök este az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A rendőrség azt kéri, senki ne induljon útnak gépkocsival a rossz időjárásra való tekintettel – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-vel.
Tömeges balesetek történtek az M7-es autópálya mindkét oldalán Szabadbattyán és Polgárdi között, az elsődleges információk szerint több ember beszorult a roncsokba – közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Nyugat-Európa több országába visszatért a tél, Angliában, Franciaországban és Németországban a hét elején közlekedési fennakadásokat és áramkieséseket okozott a havazás.
A jövő héten borús és csapadékos időre lehet számítani: eső és hózápor egyaránt előfordulhat, ezzel együtt komoly lehűlés is várható, helyenként mínusz 10 foknál is hidegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.
Miközben Washingtont szerdán megkímélte a hóvihar, az amerikai fővárossal szomszédos Virginia állam kormányzója szükségállapotot hirdetett, mert a vihar miatt 123 ezer fogyasztó maradt áram nélkül.
Kora tavaszi hóvihar bénította meg a közlekedést kedden az Egyesült Államok középnyugati térségében.
Alig néhány nappal az Egyesült Államokon nyugatról keletre végigsöprő hóviharok után a tél hétfőn újabb támadást indított az amerikai Nagy Síkság államai ellen, ami autópályák lezárását kényszerítette ki Texasban és Oklahomában.
A közútkezelő gépei folyamatosan takarítják az utakat, a főutak többnyire csak vizesek vagy sónedvesek, de Balassagyarmat környékén vannak hókásás, jégbordás szakaszok is.
Szombat éjfélig még több helyen akár 30 centiméter hó is eshet, de azután az enyhülés hatására olvadni kezd - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésből. A csapadék napokig marad még, de vasárnap a Tiszántúlon akár 14 fok is lehet már.
A jövő héten nagy hideg nem várható, de továbbra is inkább télies lesz az idő. Számítani lehet esőre, havas esőre, többfelé hószállingózás, havazás is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Már csak Vas megyében van négy alsóbbrendű út elzárva a korábbi hóátfúvások miatt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. péntek délután közleményben az MTI-vel.
Már csak 15 alsóbbrendű út járhatatlan a hóátfúvások miatt, a magyar közút folyamatosan szabadítja fel ezeket – közölte a közútkezelő péntek reggel. Éjszaka és hajnalban is folyamatosan takarították a havat, így a korábban hófúvások miatt lezárt 72 alsóbbrendű útszakaszból 57-et sikerült kora reggelre megtisztítani.
Az időjárás miatt továbbra is megerősített szolgálatban dolgoznak a vasutasok Észak-Dunántúl térségében, hóátfúvás miatt nincs elzárt vonal a MÁV hálózatán - közölte a MÁVINFORM az MTI-vel csütörtök hajnalban.
130 kamionnak kellett várakoznia Vas megyében a hóátfúvások miatt, Somogyban autók és betegszállító kisbusz is elakadt a hóban.