Panaszkodik a vacak tavaszra? Az oroszok már napoznak
Bár Oroszországban sincs meleg, a szentpéterváriak a jelek szerint úgy döntöttek, hogy megérkezett a tavasz.
Bár Oroszországban sincs meleg, a szentpéterváriak a jelek szerint úgy döntöttek, hogy megérkezett a tavasz.
Jó hír viszont, hogy március 15-én kifejezetten kegyes hozzánk az időjárás.
Csak késő délután kezd majd ismét befelhősödni az ég, csapadék csak elvétve várható.
Nagy birkózás lesz: az esőt lassan legyőzi a nap és a szél, szombaton már majdnem 20 fok is lehet, de vasárnapra visszatérnek felhők és a csapadék.
Még sosem volt olyan meleg Budapesten március 4-én, mint most: 19,3 fokig emelkedett a hőmérséklet, ez azt értéket a II. kerületben mérték – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Kis híján az országos melegrekord is megdőlt.
Két kellemes, már-már tavaszias nap jön, eső sehol sem valószínű. Szombat éjjel aztán felhők érkeznek, és vasárnap többfelé elered az eső. Borultnak ígérkezik a jövő hét eleje is.
Kicsit borúsabb lesz, mint tegnap, helyenként eleredhet az eső is.
Már a fővárosban is meglepheti az embert egy-egy hevesebb széllökés, de Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében tombol csak igazán a tavaszi szél.
Különösen az Északnyugat-Magyarországon élők fogják érezni a heves tavaszi szelet, ami miatt a meteorológiai szolgálat figyelmeztetést adott ki szinte az egész országra.
Eső érkezik kedd este, egy picit visszaesik a hőmérséklet, de gyorsan el is megy a csapadékos idő, és szerdán egyre többfelé süt ki a nap, bár a szél erős lesz még. Hétvégére száraz, napos időt ígér az előrejelzés, majdnem 20 fokos csúcshőmérséklettel.
Szerdán még változóan napos idő várható, de már 16 fok is lehet, csütörtökön pedig már 17 fok várható sok napsütéssel. Éjszaka sem csökken 0 fok alá a hőmérséklet.
Erőteljes esővel érkezett meg a hidegfront péntek hajnalban a fővárosba és az ország középső részére.
Az Időkép kameráinak felvételei tanúsítják: nagy pelyhekben hullott a hó a Kékestetőn.
Szinte bárhol eleredhet hétfőn az eső, ugyanakkor a nap is előbújhat, igaz, nem hosszú időre. A szombati, rekord meleghez képest jóval hűvösebb lesz pár napig az idő, hétvégére azonban az előrejelzés szerint újra kitavaszodik.
Melegszik az idő az első tavaszi hétvégén, napközben 15-20 Celsius-fok körüli maximumok várhatók. Emellett továbbra is többfelé szeles lesz az idő, de sok lesz a napsütés is, a hétvége második felében várható egyre többfelé csapadék.
De nem csak országos, hanem új budapesti rekord is született.
A nyugati tájakon lesz melegebb az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Pénteken erős szélre, helyenként esőre is számítani kell.