#import

Nőtt a külkertöbblet, de esett az export

Jelentősebb mértékben esett az import, mint az export márciusban, ennek eredményeként nőtt a külkereskedelmi forgalom többlete - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adataiból.



Szárnyal a magyar használtautó-piac

Januártól március végéig 10,4 százalékkal több használt gépkocsi cserélt gazdát, mint 2012 első negyedévében. A nyugatról importált autók közül főként a tíz évnél idősebbek kelendőek.


KSH: az import növekedési üteme meghaladta az exportét

Az év első két hónapjában az import növekedési üteme meghaladta az exportét, a kereskedelmi mérlegtöbblet így is 956 millió euró lett az egy évvel korábbi 1,1 milliárddal szemben – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt részletes adataiból.


Már az export is haldoklik?

Decemberben 192 millió euró volt a külkereskedelmi mérleg egyenlege - közölte a KSH. Ha már az export is zuhan, akkor a magyar gazdasági igen nehéz idők elé nézhet.



Csökkent az export és az import is

2012 novemberben a kivitel volumene 4,3, a behozatalé 4,6 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, az első tizenegy hónapban a kivitel volumene 1,5, a behozatalé 0,4 százalékkal haladta meg a 2011 első tizenegy havi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.






Befagyasztotta 77 luxustermék importját Irán

Irán befagyasztotta 77, luxusterméknek minősített árucikk importját az olajipart és a bankrendszert érintő nyugati szankciók nyomán kialakult devizahiány miatt - jelentette csütörtökön a helyi média.


Csökkent az export és az import is szeptemberben

Az idén szeptemberben az export forintban 4,6, az import 4,8 százalékkal csökkent tavaly szeptemberhez képest, a külkereskedelmi mérleg 211 milliárd forint aktívumot mutatott, szemben az egy évvel korábbi 217,5 milliárd forinttal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.


Ha Ázsia tüsszent, Magyarország is megfázik

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az első nyolc hónapban hatalmas többlet halmozódott fel a külkeresdelmi mérlegben, az 5 milliárd eurós összeg kicsivel nagyobb, mint az előző év hasonló időszakában mért. Az export, ha gyengébben is, de tovább növekszik, míg a gyenge belső fogyasztás miatt az import hullámzó teljesítményt mutat. Míg Magyarországon sokan a német konjunktúrához kötik az export helyzetét, addig érdemesebb távolabbra, Ázsiába is tekinteni. Ha ott lassul a gazdaság, azt mi is megérezzük. Most pedig ezzel lehet számolni.


Felduzzadt a magyar külkertöbblet

Augusztusban a behozatal volumene 0,3 százalékkal csökkent, míg a kivitelé 1,7 százalékkal nőtt. Euróban számolva a export 2,3 százalékkal, az import pedig 0,2 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva, az exporttöbblet 587,6 millió euró volt, 133,2 millióval több, mint egy éve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.



Nőtt az import és az export volumene is

Júliusban mérsékelten bővült a külkereskedelmi termékforgalom: a kivitel volumene 5,6, a behozatalé 4,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden a részletes adatok alapján.




Óriásit esett a japán export júliusban

A japán export éves összehasonlításban 8,1 százalékkal esett vissza júliusban - derül ki a pénzügyminisztériumi adatokból. Az ázsiai export a japán kivitel több mint felét adja, és 9 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy éve.