Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Jelentősebb mértékben esett az import, mint az export márciusban, ennek eredményeként nőtt a külkereskedelmi forgalom többlete - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adataiból.
Márciusban az első becslés szerint a kivitel értéke 6,9 milliárd eurót (2074 milliárd forintot), a behozatalé 6,1 milliárd eurót (1842 milliárd forintot) tett ki - közölte a KSH. Az export euróban számított értéke márciusban 2,8, az importé 5,6 százalékkal csökkent 2012 márciusához viszonyítva.
A külkereskedelmi mérleg egyenlege 753 millió euró (232 milliárd forint) volt, ami 165 millió eurós (59 milliárd forintos) javulás az előző év azonos hónapjához képest. A márciusi kivitel 76 százalékát, a behozatal 71 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le - tette hozzá a KSH.
Az első negyedévben az előzetes adatok szerint a kivitel értéke 19,9 milliárd euró (5885 milliárd forint), a behozatalé 18,2 milliárd euró (5370 milliárd forint) volt, az euróban számított értékek a tavalyihoz viszonyítva közel változatlanok voltak. A külkereskedelmi mérleg 20 millió eurós (20 milliárd forintos) javulást mutatott a tavaly első negyedévi többlethez viszonyítva.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.