Látogatási tilalmat vezetnek be egy sor kórházban
Hétfőn újabb kórházi osztályokon rendeltek el látogatási tilalmat az influenzás megbetegedések miatt, több intézmény pedig jelezte, hogy kedden vezetnek be korlátozó intézkedést.
Hétfőn újabb kórházi osztályokon rendeltek el látogatási tilalmat az influenzás megbetegedések miatt, több intézmény pedig jelezte, hogy kedden vezetnek be korlátozó intézkedést.
Célszerű lenne az ingyenes gyermekkori védőoltások sorát fizetősekkel kiegészíteni, ám erre sokaknak nem futja. Megnéztük, mi volt a hatása különböző oltások bevezetésének.
Ezekben a kórházakban, rendelőkben, osztályokon nem lehet most látogatni a beteg rokonokat, szeretteket.
Egyelőre még nem tombol a járvány, legalábbis országosan. Több megyében a százat sem éri el az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók százezer lakosra vetített száma. Pest megyében azonban nem árt az óvatosság.
Főleg Baranya, Győr-Moson-Sopron és Jász-Nagykun-Szolnok megye érintett.
Látogatási tilalmat rendeltek el a megszaporodó influenzás megbetegedések és hurutos légúti fertőzések miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Jósa András Oktatókórházának gyermek- és szülészet-nőgyógyászati osztályain, valamint újszülöttrészlegén.
Az influenzával való első találkozás meghatározza, hogy a későbbiekben miként reagál az ember szervezete a vírusra – állapították meg amerikai kutatók.
A nagyvállalkozó már jobban van, egyre nehezebb ágyban tartani. Lehet, hogy egy influenza szövődményeként vérzett a tüdeje. A közismert láncdohányost eltiltották a cigizéstől.
Meglepődne, ha egyszer mikroszkóp alatt látná, mi minden hemzseg nehezen tisztítható billentyűzetén, okostelefonján. Egy ügyes japán eszközzel viszont minden egyszerűen fertőtleníthető.
Február 29. és március 6. között az előző hetinél 17 százalékkal kevesebb beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
Sok budapesti és vidéki kórházban nem szabad betegeket felkeresni.
A virológus szerint a héten tetőzik a járvány, de még most is be lehet adatni az influenzaoltást.
Egy finn lap szerint legalább 19 halott van már, és országszerte sok az influenzás beteg, több mint 140-en kórházban vannak.
az influenzás megbetegedések miatt számos kórházban van érvényben látogatási tilalom. Itt a lista.
Terjed az influenzajárvány: az elmúlt héten 73 százalékkal több beteget regisztráltak az influenzafigyelő-szolgálatban részt vevő orvosok, mint az azt megelőző héten - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán.
Ha nem oltatta be magát influenza ellen, az még nem jelenti azt, hogy védtelen a betegséggel szemben! Az influenzafertőzés esélye például tovább csökkenthető, ha elkerüljük a zsúfolt helyeket, és betartjuk az általános személyi higiénés szabályokat, különös tekintettel a kézhigiénére, a köhögéssel-tüsszentéssel kapcsolatos etikettre. Fontos, hogy a gyermekeket is megtanítsuk a helyes higiénés gyakorlatra!
A vírus miatt kitiltják a látogatókat a Mátrai Gyógyintézetből és a balassagyarmati kórház több osztályáról.
Megkezdődött az influenzajárvány Magyarországon – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán a honlapján.
Kizárólag a veszélyeztetett csoportokból kikerülő betegek haltak bele eddig az Ukrajnában terjedő H1N1-es influenzába. Az ukrán egészségügyi miniszter szerint összesen 83 halottról tudnak. Nemrég egy új vírustörzset is azonosítottak Ukrajnában.
Legalább 50-en haltak meg Oroszországban az új típusú, H1N1-es influenza következtében a tél kezdete óta - derült ki az AFP francia hírügynökség összesítéséből.