Az Egyesült Államokban manapság az 1990-es évek közepe óta a legkevesebben laknak saját lakásukban, házukban - ez derült ki az amerikai népszámlálási hivatal (US Census Bureau) hét végén megjelent friss statisztikájából.
Nulláról csak kevesen építenek manapság nyaralót Magyarországon. Inkább megveszik a nyomott árú, felújításra érdemes házikókat és kipofozzák, esetleg bővítik is. Ha mégis újat akarnak, akkor téliesíthető, többnyire téglából készült házat emelnek, de vannak, akik nagy méretű, kész faházat vesznek, amivel nem kell bajlódni – annyit.
Kezdődik a második kanyar a Várkert Bazár felújításában, ha minden bejön, nagyon szép lesz. Augusztusra megújul az egész Duna-part, sőt az Alagút túloldala is. Addig azonban kerüljék a környéket, lezárnak szinte minden lezárhatót, nagyon idegesítő lesz. Reméljük, megéri.
A magyarok a kontinens legolcsóbb lakáspiacán sem tudnak labdába rúgni, így a sokat emlegetett fellendülésre még jócskán várni kell. Az árak régóta várt emelkedése mellett ugyanis az átlagos vásárlók mindinkább kiszorulnak a piacról.
Ha végre megtaláltuk a megfelelő ingatlant, már hamar eljutunk az adásvételi szerződésig, a hivatalos ügyintézés és a jogi procedúra csapdáiba viszont a naiv lakásvásárlók könnyen beleeshetnek. Ingatlanpiaci sorozatunk következő részében adunk néhány tippet, hogy mire figyeljünk oda, ha már a szerződésnél tartunk!
Idén az első negyedévben 1562 cég szűnt meg az építőiparban Magyarországon, ez 33 százalékkal több, mint egy évvel korábban – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A megszűnések mögött legnagyobb számban még mindig a felszámolások állnak, de jellemző adat, hogy az első negyedévben már 1114 kényszertörlést indítottak a hatóságok, szemben az egy évvel korábbi 168-cal.
Szakelemzők szerint csak pillanatok kérdése a lakáspiaci fordulat, ami megindítja az árakat felfelé. Erre alapozva pedig már ugrásra készen álla a hitelpiac is, ám most még alacsonyan tartózkodnak a kamatok. Kérdés azonban, hogy meddig, mert a jelzáloghitelezés már emelkedésnek indult?
2008-ben egy család Hawaii-ról a Fidzsi-szigetekre költözött, hogy teljesen új életet kezdjenek. Vásároltak egy hektár földet és egy teljesen önfenntartó házat építettek fel.
Bármilyen meglepő, az internetes apróhirdetési oldalkon egyre több a méregdrága ingatlan. Az akár százmillió forintos belvárosi "nagyház" és vidéki kúria nem olyan meglepő, ha ennyiért hirdetik - na de egy zempléni Kádár-kockát....
Lakásvásárlás készpénzből, hitelből, vagy maradjunk a bérlésnél? A válság előtt nagyon sokak számára egyértelmű volt a válasz: vásárolni! Ezt a nagyon magas tulajdonosi részarány is jól mutatja a magyar lakáspiacon. A lakásárak csökkenésével, a devizaalapú hitelek törlesztőrészleteinek megugrásával azonban már nem olyan egyértelmű a válasz. Az Otthon Centrum megvizsgálta, hogy jelen körülmények között a vásárlás, illetve a bérlés milyen pénzügyi következményekkel jár. Sok függ a jövőbeli ingatlanárak és bérleti díjak emelkedésétől, illetve a különböző befektetési formák hozamaitól, de jelenleg mégis inkább úgy tűnik, hogy a vásárlás továbbra is némileg kifizetődőbb.