Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ingatlanszektor

hvg.hu Vállalkozás

Ezt hozza a forintgyengülés a cégeknek

A forint három napja tartó mélyrepülése összességében inkább rossz, mint jó a hazai cégeknek, de a kulcskérdés az, hogy meddig tart a gyengülés. A gyenge forint elviekben segít az exportáló cégeknek, de hosszú távon a pozitív és negatív hatások kiegyenlítik egymást. Azok, akik alapanyagot, vagy terméket hoznak be külföldről, egyértelműen veszítenek, másodlagos hatásként pedig – a lakossági fogyasztás visszafogása miatt – minden kereskedő cég megérezheti a belföldi kereslet mérséklődését.

MTI Hazai gazdaság

Évtizedes mélyponton a magyar lakásépítési kedv

Az elmúlt 11 évben tavaly volt a legalacsonyabb a lakásépítési kedv: az új építési engedélyek száma a 35,3 százalékkal maradt el 2008-astól, míg a használatba vett lakások száma 11,3 százalékkal csökkent. A második félévi visszaesés volt a legerőteljesebb: a használatba vett lakások száma a 2008 második félévinek csak a háromnegyedét tette ki, az új lakásépítési engedélyeké pedig alig több mint a felét – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI Gazdaság

Az ingatlanszektort érintő legfontosabb adómódosítási javaslatok

Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégekről szóló törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról szóló, a parlament előtt lévő törvényjavaslat az ingatlanszektorra vonatkozóan is tartalmaz módosításokat - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC).

Meghalt David Johansen, a New York Dolls frontembere

Meghalt David Johansen, a New York Dolls frontembere

Zelenszkij: Amerika a kemény párbeszéd ellenére Ukrajna stratégiai partnere

Zelenszkij: Amerika a kemény párbeszéd ellenére Ukrajna stratégiai partnere

Kerkezék tizenegyespárbaj után jutottak nyolc közé az FA Kupában

Kerkezék tizenegyespárbaj után jutottak nyolc közé az FA Kupában

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

Izrael meghosszabbította volna a tűzszünet első szakaszát, a Hamász nemet mondott

Izrael meghosszabbította volna a tűzszünet első szakaszát, a Hamász nemet mondott

Fico bejelentette: Sem pénzügyileg, sem katonailag nem támogatják tovább Ukrajnát

Fico bejelentette: Sem pénzügyileg, sem katonailag nem támogatják tovább Ukrajnát

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Van iskola, ahol a diákoknak fizetnie kell a mobil elzárásáért

Van iskola, ahol a diákoknak fizetnie kell a mobil elzárásáért

A címlapról ajánljuk