Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#iparkamara

hvg.hu Itthon

Balog bejelentette, kikkel oldaná meg a közoktatás problémáit

Az emberminiszter a Nemzeti Pedagóguskarral, a Klikkel, az MMA és az MTA képviselőivel, az iparkamarával, illetve meg nem nevezett szülői szervezetekkel és érdekvédelmi szervezetekkel készül kerekasztalozni. Korrekciókat igen, nyugalmat nem ígér az iskoláknak.

hvg.hu Vállalkozás

Ki tudja, mire költi az iparkamara a befizetett pénzt

Valamennyi cégvezetőt izgatja, hogy mire költi az Iparkamara azt az évi ötezer forintot, amit kénytelenek befizetni, mert ha nem teszik, most már a NAV hajtja be a pénzt. Az Átlátszó rákérdezett, hogy hányszor 5000 forint folyt be a budapesti kamarához, és mire költik az összeget, de elutasító választ kaptak, így beperlik őket.

MTI Vállalkozás

Stratégiai megállapodást akarnak a "nemzet jobbágyai" is

A kormány és a multinacionális vállalatok közötti stratégiai együttműködéshez hasonló megállapodásra van szükségük az 5 fő alatt foglalkoztató mikro-, családi vállalkozásoknak, az önfoglalkoztató kisiparosoknak is - hangsúlyozta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke.

1 2
ARD-kommentár: Ki akarhatja, hogy a szélsőségesek kormányozzanak? Sürgősen lépjen az új német kormány

ARD-kommentár: Ki akarhatja, hogy a szélsőségesek kormányozzanak? Sürgősen lépjen az új német kormány

Hiába indult kerülővel Moszkvába, Bakuban ragadt egy időre a szerb elnök

Hiába indult kerülővel Moszkvába, Bakuban ragadt egy időre a szerb elnök

Felszállt a fekete füst, nincs még új pápa – a konklávé első napjának összefoglalója

Felszállt a fekete füst, nincs még új pápa – a konklávé első napjának összefoglalója

2026-ban is nagy koppanás jöhet a választási osztogatás után

2026-ban is nagy koppanás jöhet a választási osztogatás után

Csányi Sándor a HVG-nek: Amíg nem rendezik a devizahitelesek ügyét, addig nem megyünk a lengyel piacra

Csányi Sándor a HVG-nek: Amíg nem rendezik a devizahitelesek ügyét, addig nem megyünk a lengyel piacra

Erste: A lakossági hitelezés és a befektetési kedv is kilőtt az év elején

Erste: A lakossági hitelezés és a befektetési kedv is kilőtt az év elején

Ukrajna egyik fegyverszállítójának adja a Dunaferr hengerművét a kormány?

Ukrajna egyik fegyverszállítójának adja a Dunaferr hengerművét a kormány?

„Nem szokásom bedobni a törülközőt” – Gyurcsány Ferenc a HVG-nek 2003-ban

„Nem szokásom bedobni a törülközőt” – Gyurcsány Ferenc a HVG-nek 2003-ban

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

A címlapról ajánljuk