Mégis, hol a határ? A valaha volt legnagyobb iPhone-kijelzőt kaphatja az iPhone 16 Pro Max
Bár az iPhone 16-okra még több mint egy évet várni kell, érdekes értesüléseket kapunk róluk. Például, hogy a Pro Max modell óriási kijelzőt kaphat.
Bár az iPhone 16-okra még több mint egy évet várni kell, érdekes értesüléseket kapunk róluk. Például, hogy a Pro Max modell óriási kijelzőt kaphat.
hvg.hu
Hosszú idő után növekedhet érdemben az Apple okosóráinak sebessége: állítólag az eddigiektől eltérően nem saját, hanem egy, már az iPhone 13-ból ismerős lapkára alapuló processzort kaphatnak az idei Watch-modellek.
hvg.hu
A napokban tette közzé az Apple aktuális negyedéves pénzügyi eredményeit. A vártnál jobban bejöttek az iPhone-ok értékesítéséből származó bevételek. Az egyik piackutató viszont pont azt mutatta ki, hogy nem véletlen a siker: az Apple egyre drágábban adja ezeket a telefonokat.
hvg.hu
Közzétette az Apple az idei év első negyedére vonatkozó eredményeit. Úgy tűnik, jó lóra tett Tim Cook, amikor a szolgáltatásokra történő fókuszálást is erőltette.
hvg.hu
Megérkezett az első, úgynevezett Gyors biztonsági válasz több Apple-eszközre, így az iPhone-okra is, ami egy nagyobb frissítések közötti biztonsági hibajavítás. Érdemes mihamarabb telepíteni az eszközeinkre, fontos réseket foltozhat be a viszonylag kis méretű frissítőcsomag.
hvg.hu
Egy szivárogtató állítása szerint hamarosan több iPhone-nal, sőt több Apple eszközzel is szinkronizálni lehet majd a Watch órákat.
hvg.hu
Bár alapvetően két nagy konkurens cégről van szó, szépen lassan az Apple és a Microsoft is enged egy kicsit, és nyit a másik felhasználói felé: ennek legújabb lépése, hogy már iOS-es készülékekhez is elérhető a Phone Link alkalmazás, amivel Windows 11-gyel lehet szinkronizálni az iPhone-unkat.
hvg.hu
Egy egyszerű, ingyenes alkalmazással a sok meglévő widget mellé olyat is készíthetünk, amelybe tetszés szerinti szövegeket szúrhatunk, és persze ki is tehetjük az iPhone zárolási képernyőjére.
hvg.hu
Az Apple (ki tudja, miért) nem tette lehetővé, hogy egyszerre töröljünk feleslegessé vált kontaktokat az iPhone-unkról. Szerencsére van egy ügyes megoldás, bár egy kis kerülőt kell hozzá tenni.
hvg.hu
Elképesztő áron csapott le egy aukción Marques Brownlee egy első generációs, bontatlan iPhone 2G-re. Bár időnként előfordul, hogy újracsomagolt, használt készülékeket adnak el méregdrágán bontatlanként hirdetve, esetében úgy tűnik, tényleg sértetlen mobilról van szó.
hvg.hu
Beállítástól függő hangjelzéssel tudatja az iPhone-unk, ha SMS érkezett. Sőt, ezt kétszer is tudatja, ami idegesítő lehet. Megmutatjuk, hol és hogyan változtathatunk ezen.
hvg.hu
Ingyenes konkurenciát állít a titkos böngészést lehetővé tévő különféle VPN szolgáltatásoknak az Opera. A – a nevezett biztonsági funkciók ugyanis csak előfizetés ellenében vehetőek igénybe, az Opera megoldása viszont teljesen díjmentes. Ezzel már minden platformra kiterjesztette a VPN-jét a böngésző.
hvg.hu
Jóval fontosabb az iPhone az Apple-felhasználók életében, mint az iPad vagy a Mac – derítette ki egy felmérés, amelyik az Apple vásárlóinak preferenciáit firtatta.
hvg.hu
A hívások rögzítésére, fotózásra és a telefon átkutatására is használni lehet azt a kémszoftvert, melyet az izraeli QuaDream fejleszt. és ami Magyarországon is működtet szervereket. A programmal újságírókat, ellenzéki politikusokat és civil aktivistákat figyeltek meg világszerte kormányzati körök.
hvg.hu
Igazán nem mondható átlagosnak az az akció, amely során egy washingtoni Apple áruházból vittek el termékeket 500 ezer dollár (körülbelül 172 millió forint) értékben.
hvg.hu
Alapjaiban változhat meg az iOS 17-ben a számos rendszerfunkció vezérlésére használható Vezérlőközpont, de más információk is kiszivárogtak az Apple hamarosan érkező új operációs rendszeréről.
hvg.hu
Példátlan lépésre szánhatja el magát az Apple: állítólag az iCloudot leszámítva minden szolgáltatás leáll majd több régi iPhone, Mac, Watch és TV modellen, de az sem kizárt, hogy az App Store is elérhetetlenné fog válni.
hvg.hu
Bár a játékok nem tartoznak a Netflix fő profiljába, azért figyel rájuk a streaming-óriás. Folyamatosan bővíti a kínálatot, és azon platformok számát is, ahol ezek a játékok elérhetők. Most éppen a televízió (és a PC) van soron.
hvg.hu
Az Apple állítólag már újfajta chipet tesz az iPhone 15-modellekbe, hogy a készülék hatékonyabban kezelje a kevés energiát igénylő feladatok elvégzését.
hvg.hu
Kék vagy zöld szövegbuborék: újabb fejezetéhez érkezett az iPhone-okat és az androidos telefonokat megkülönböztető üzenetmegjelenítés. A Google most úgy gondolja, ez valójában az Apple készülékeit használók számára hátrányos.
hvg.hu