szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Apple rendszerint egy sor változtatást hajt végre minden évben az új iPhone-készülékeken, és a bemutató közeledtével ezek egyre világosabbá válnak, hiába próbálja hétpecsétes titokként őrizni őket a cég. Bizonyos tekintetben az idei lehet az iPhone történetének legnagyobb változása, már ami a töltőcsatlakozót érinti – de más érdekességek is várhatóak.

A szokásos menetrend alapján egy bő hónap van hátra az új iPhone-ok megjelenéséig, igaz, iparági pletykák szerint idén kissé tolódhat a bemutató. Mindenesetre ahogy közeledünk a hivatalos bejelentéshez, úgy sokasodnak – és pontosodnak – a pletykák a változásokról, márpedig úgy tűnik, hogy ezekből az idei évben is akad majd egy pár.

Ezekről Mark Gurman, a Bloomberg szakírója készített egy összegzést a Power On hírlevelében – rögtön egy érdekességgel indítva azt, ugyanis idén az Apple közelebb kerülhet a régóta áhított, keret- és szenzorsziget-mentes, teljes egészében kijelzőből álló iPhone-hoz.

Az Apple állítja, de „statisztikailag lehetetlen", hogy a használók 99%-a elégedett az iPhone-jával

Fura ellentmondáson kapták rajta az Apple-t. iPhone-jairól olyat állít, ami - vélik a szakemberek - statisztikailag lehetetlen.

A cég régóta dolgozik ezen, kezdve a 2017-es iPhone X-zel, amelyen már alul-felül kiterjesztették a keretig a kijelzőt, és ekkor jelent meg a szenzorsziget is, mely az újabb szériákkal kis mértékben, de egyre kisebb lett – ennek legutóbbi lépcsője az iPhone 14 Pro széria Dynamic Island nevű, interaktív funkciója, melyben igyekeztek kicsit feldobni az egyébként zavaró betüremkedést a kijelző tetején.

Ami azonban az idei változásokat illeti, a sima iPhone 15-modellek Gurman szerint megkapják majd a Dynamic Islandet, míg a Pro készülékek egy új, LIPO (low-injection pressure over-molding) technológiával kerülnek piacra, amellyel a kijelző körüli keret vastagsága 2,2-ről 1,5 milliméterre redukálható. A technológia nem újkeletű, először a Watch 7-szériánál vetették be, akkor is hasonló okokból – a Bloomberg munkatársa úgy értesült, a jövőben az iPad is megkaphatja majd ezt a megoldást.

Ebben lehetnek jobbak az idei iPhone-ok - már szivárognak az információk

Sokkal jobb lehet az idén érkező iPhone 15-széria üzemideje, ha hinni lehet egy beszállítói értesülésnek - változó mértékben ugyan, de minden készüléknél javulás várható, de lesz egy olyan változás is, aminek azok örülhetnek majd, akik a Pro-szériát választják.

Az iPhone 15 és annak nagyobb, Plus társa alapvetően hasonlít majd a jelenlegi 14-szériára, de megkapja a 14 Pro A16-os lapkáját, és a kamera tekintetében is jelentős előrelépésre lehet számítani, valamint USB-C csatlakozóra – tehát végleg nyugdíjazhatja a 2012 óta használt Lightning-csatlakozót az Apple.

Ezek mellett a 15 Pro készülékek titánium keretet kaphatnak, ami könnyebb és kevésbé gyűjti az ujjlenyomatokat, mint a jelenlegi edzett acél. Természetesen ezek a mobilok is megkapják az USB-C-t, fejlesztenek a javíthatóságon, és jelentősen jobb lesz a kamera is.

Processzor terén hozza majd a kötelezőt az Apple, az új lapka a 3 nanométeres gyártási technológiájával érezhetően gyorsabb lesz, bár ezen a téren eleve erős az Apple.

Hiába az USB-C, az Apple korlátozhatja a funkciókat az iPhone-on, ha nem „megfelelő" kábelt használunk

Az USB-C-s kábeleknél is bevetheti a Lightningnál már alkalmazott MFi-hitelesítést az Apple, így teljes funkcionalitást csak a gyári, vagy hitelesített adat- és töltőkábelek kínálhatnak majd a jövőbeni iPhone-modelleknél.

Ami azonban érdekesebb, hogy Gurman ír egy lehetséges, kis mértékű áremelésről is – elsősorban az amerikai piacon kívül, de azon belül sem tartja kizártnak.

Magyarországon a tavalyi évben jelentősen megdrágultak az új iPhone-ok, az azonban minden bizonnyal a forint jelentős gyengülésének volt köszönhető – az Apple az eredeti, dollárban értett árain rég nem változtatott. Ha idén mégis meglépik, kérdéses, hazánkban miként csapódik majd le mindez – ugyanis 2022 szeptembere óta erősödött valamelyest a forint, így az Apple a magyar árak kialakításakor egyszerre veheti majd figyelembe a forint javulását, és azt, hogy dollárban emelkedett az ár.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!