Újabb megerősítés: brutális tárhellyel érkezhetnek az iPhone 7-ek
Az Apple és a SanDisk amúgy már hagyományosnak mondható együttműködése óriási tárhelyet ígér az iPhone 7-eseknél.
Az Apple és a SanDisk amúgy már hagyományosnak mondható együttműködése óriási tárhelyet ígér az iPhone 7-eseknél.
hvg.hu
Sokan úgy tudják, nincsen jó hatással az iPhone-ok akkujára és sebességére, ha kihasználják iOS-en a multitasking lehetőséget. Azonban ez tévedés.
hvg.hu
Arról hallani, hogy jövőre vagy az azt követő évben egy minden eddiginél nagyobb kijelzős iPhone érkezhet, ráadásul már AMOLED kijelzővel.
hvg.hu
Tavasszal egy, míg ősszel akár három új iPhone is gazdagíthatja az Apple kínálatát.
hvg.hu
Egyre több az iPhone-modell, azonban egy aprócska felirat egyértelműen jelzi, melyikről is van szó.
hvg.hu
Hetek óta hangos a tech-sajtó a márciusban érkező új, 4”-es iPhone-tól, az iPhone 5se-től. Azonban kiderült, nem lesz ilyen, azaz hogy lesz, csak épp nem így fogják hívni.
hvg.hu
A legfontosabb technológiai vállalatok már bejelentették, hogy nem csak közlemények szintjén, hanem a bíróságon is az Apple mellé állnak.
hvg.hu
Az Apple legsikeresebb termékeinek neve kis i betűvel kezdődnek, de azt sokan nem tudják, hogy miért. A válaszért 18 évet kell visszamenni az időben.
hvg.hu
Félelmetes következményei lehetnek az Apple szerint az FBI kérésének, miszerint a gyártó építsen az operációs rendszerébe a hatóságok által használható hátsó bejáratot.
hvg.hu
Jó volna, ha valaki mindig figyelmeztetne, ha esernyőt kell magunkkal vinni. Az alábbi app éppen ezt teszi.
hvg.hu
Feltehetően senki sincs olyan balga, hogy kipróbálja, igaz-e, amitől napok óta hangos a tech-sajtó: egyetlen kis beállítással padlóra küldhető az iPhone. Ha viszont megtörtént a baj, akkor állítólag van rá gyógyír.
hvg.hu
Ha nem vagyunk elégedettek iPhone-unk kamerájával, pontosabban annak gyengébb fényviszonyok közben, illetve sötétben nyújtott teljesítményével, akkor tegyünk egy próbát az alábbi – rövid időre ingyenessé tett – alkalmazással.
hvg.hu
Szoftveresen helyrehozhatatlan állapotba kerülnek az iPhone-ok, ha egy bizonyos dátumra állítják be őket. Senki ne próbálja ki.
hvg.hu
Hiába produkálta minden idők legnagyobb profitját az Apple, a tőzsde mégis hálátlannak bizonyult, és éppen a céget csúcsra járató iPhone bizonytalanítja el a jövőképet. A hagyományosan titokzatoskodó cég, amely újabb nagy dobással sem állt elő, az indiai piac meghódításával és szolgáltatásokkal enyhítheti iPhone-függőségét.
Nagy Gábor
Az Error 53 néven ismert hibakód nem apró probléma: az iPhone teljes működésképtelenségét jelzi.
hvg.hu
A facebookos régi fotós kihívások korában különösen érdekes ez a mobilra szerelhető apró nyomtató, amellyel bárhol és bármikor előhívhatjuk a képeket, ahogy 15 éve is tettük.
hvg.hu
Az iPhone-ok már-már ikonikusnak mondható gombjával lehet kapcsolatban egy most megadott Apple-szabadalom.
hvg.hu
Tovább növekedhet az iPhone-ok népszerűsége, ha az Apple tényleg bevezeti a vezeték nélküli töltést.
hvg.hu
Kiderült, hogy a Windows Phone üzletág vezetője iPhone-t használ, de a Microsoft egyik legismertebb arca indokolta az esetet.
hvg.hu