Több mint ezer kiskorú harcol az Iszlám Állammal
Állítólag már több mint 1100 kiskorút toborzott az Iszlám Állam, és 150-en már meg is haltak közülük a harcokban.
Állítólag már több mint 1100 kiskorút toborzott az Iszlám Állam, és 150-en már meg is haltak közülük a harcokban.
MTI
A most őrizetbe vett spanyol nő a gyanú szerint kapcsolatot tartott fenn a szervezet szíriai vezetésével, feladata a toborzáson túl az volt, hogy megkönnyítse a beszervezett lányok eljutását az IÁ által ellenőrzött területekre.
MTI
Az Egyesült Államok erősíti az Iszlám Állam (IÁ) szíriai hátországa, így például a dzsihadista szervezet finanszírozásában kulcsfontosságú szerepet betöltő olaj- és gázipari létesítmények elleni támadásait – közölte Barack Obama amerikai elnök hétfőn a Pentagonban.
MTI
Szakértők szerint létében fenyegeti az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatot az Oszama bin Laden alapította csoport és a riválisának számító, Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet közötti hatalmi harc - olvasható az AFP francia hírügynökség elemzésében.
MTI
A kelet-szíriai Palmüra romvárosból származó ókori műkincseket semmisítettek meg az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyveresei. Palmüra az ókori Szíria fontos városa volt egy oázisban, Damaszkusztól 240 kilométerrel északkeletre és az Eufrátesztől 200 kilométerrel nyugatra.
MTI
Szíriai területen végrehajtott amerikai légicsapás végzett az Iszlám Állam (IÁ) egyik fontos vezetőjével, aki öngyilkos merénylők külföldi toborzását irányította a dzsihadista szervezeten belül – közölte helyi idő szerint szerdán este az amerikai védelmi minisztérium.
MTI
Egyelőre vesztésre áll a világ az Iszlám Állam terrorjával szemben – derül ki a HVG elemzéséből.
HVG
A szíriai Iszlám Hadsereg a vetélytárs Iszlám Állam több harcosát is kivégezte, és erről pontosan olyan propagandavideót készített, amilyet az Iszlám Állam szokott.
Egy líbiai dzsihadista táborban kapott kiképzést a néhány nappal ezelőtti, 38 halálos áldozatot követelő tunéziai merénylet elkövetője, egy időben a Bardo Múzeum támadóival.
MTI
A lyoni merénylő tényleg kapcsolatban állt az Iszlám Állam terrorszervezettel, és tényleg terrorizmus vezérelte a múlt pénteki gyilkoláskor. A levágott fejjel pózoló képét egy szíriai francia ismerősének küldte el, és az Iszlám Állam is engedélyt kért a felhasználására.
MTI
Boszorkánysággal vádolt nőket fejezett le az Iszlám Állam Szíriában.
MTI
Legalább harmincezer ember kényszerült lakóhelye elhagyására az Iszlám Állam offenzívája miatt az északkelet-szíriai, kurd többségű Haszake városban – jelentette a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság nevű humanitárius szervezet hétfőn. Sam Duerden, a szervezet illetékese azt mondta, hogy a menekülteknek élelmiszerre, ivóvízre és egészségügyi ellátásra van sürgősen szükségük.
MTI
A terrorszervezet mintha minden mozdulatával azt üzenné, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei küldjenek haderőt a térségbe. A Nyugat azonban nem ülhet föl a provokációnak, de azt sem teheti, amit eddig.
Tóth Csaba Tibor
A bevándorlók befogadása nagyon megkönnyíti az Iszlám Állam behatolását Európába a cseh államfő szerint, aki azt mondta: a nyugati országok "gyáván és bután" viselkednek, amikor elutasítják a nemzetközi katonai akciót a terrorszervezet ellen.
MTI
Kihallgatása során szombat este elkezdett beszélni a történtekről a franciaországi Saint-Quentin-Fallavier egyik vegyi üzemében elkövetett dzsihadista támadás feltételezett elkövetője - közölte egy rendőrségi forrás.
MTI
Nem hajlandó vallomást tenni a franciaországi Lyonhoz közeli vegyi üzemnél elkövetett dzsihadista támadás feltételezett merénylője - közölték szombaton rendőrségi források.
MTI
Szombati brit sajtóbeszámoló szerint merényletet tervezett a hévégére Londonban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet.
MTI
Robbanások történtek egy gyárépületben egy Lyonhoz közeli településen, ahol egy magát az Iszlám Államhoz kötő férfi hajtott végre támadást. Az elkövetőt azonosították, állítólag már 2006-ban megfigyelték.
MTI
MTI
hvg.hu
Elutasította kedden a párizsi közigazgatási bíróság annak az anyának a keresetét, aki azért perelte be a francia államot, mert a hatóságok nem tartóztatták fel a fiatalkorú gyermekét a nizzai repülőtéren, amikor az Szíriába indult az Iszlám Államhoz.
MTI
Felrobbantottak két jelentős muzulmán mauzóleumot az elmúlt napokban az Iszlám Állam (IÁ) fegyveresei az északkelet-szíriai Palmüra romvárosban és környékén – közölte Mámún Abdel Karím, a szíriai régészeti hatóságok vezetője kedden.
MTI