#itthon


„Elegük van az embereknek a hét hónapja tartó helyzetből” – Földes András jelentkezett Harkivból

A hvg.hu Ukrajnában tartózkodó tudósítója beszélt első napjain szerzett élményeiről. Mint elmondta, hivatalosan most is olyan területen van, ami a putyini szempontrendszer szerint már orosz területnek számít. Harkiv, ami korábban nyüzsgő nagyváros volt, most sötétedéskor teljesen elnéptelenedik, este kilenc után még a közlekedési lámpákat is lekapcsolják. Nézze vissza az esti beszélgetést, amely azt próbálja felvázolni, hogyan élik meg a hónapok óta tartó megszállást az ukránok.





Gazdátlan, ocsmány szemétdomb a városhatáron - videó

Már majdnem az autóútra ömlik a szemét Békásmegyer és Budakalász határában. Egy több ezer négyzetméteres szeméttelep kerítése dőlt le, azóta pedig a spontán illegális szemétlerakók is felfedezték maguknak a helyszínt. A hulladékhalomnak egyelőre nincs gazdája, a környéken lakók felháborodása viszont egyre nő. Már a rendőrség is nyomoz.















Megszavazta az EU által kért módosításokat a Fidesz, de nem bírta ki, hogy ne szúrjon oda

A Fidesz élesen bírálja az Európai Bizottságot, de megszavazza a megegyezést szolgáló törvényjavaslatokat. Ez derült ki az országgyűlés törvényalkotási bizottságának (TAB) csütörtök délutáni ülésén, ahol a jövő heti szavazás előtt 89 módosítást fogadtak el az Európai Bizottsággal (EB) való megegyezés érdekében benyújtott törvényjavaslatokhoz.