Mindössze három nő van a DK-s árnyékkormányban
Valamivel jobban állnak, mint a Fidesz, de azt az arányt nem volt nehéz túllépni.
Valamivel jobban állnak, mint a Fidesz, de azt az arányt nem volt nehéz túllépni.
hvg.hu
A pécsi Cserepka Iskola szülői közössége támogatja a sztrájkoló tanárokat: alig van gyerek, akire a munkabeszüntetés két napjában felügyelni kell.
hvg.hu
A plébános maga kérte a felmentését.
hvg.hu
A menettel a lakhatási szegénység ellen tiltakoznak.
hvg.hu
A rezsiszámlák és az élelmiszerárak emelkedése miatt jócskán megnőhet a családokból kiemelt gyerekek száma és ezzel a gyermekvédelmi rendszer terhelése is nő, pedig számos intézményben már most is kritikus a helyzet a munkaerőhiány, és a teltház miatt. Gyermekotthonok dolgozóival, vezetőivel beszéltünk arról, hogyan fogják ezt túlélni és mibe fog kerülni a gyerekeknek.
Bihari Ádám
Hosszú beszéddel mutatkozott be Dobrev Klára árnyékminiszterelnökként, azonban árnyékkormánya tagjait csak hétfőn fogja megnevezni.
Hétfőn temetik a királynőt, Novák Katalin pedig férjével utazott ezért Nagy-Britanniába.
hvg.hu
Újabb három hónapra meghosszabbítják mind az üzemanyagokat, mind az élelmiszereket érintő árstopot, de ezen túl is bejelentettek négy új támogatási programot.
hvg.hu
Hétfőn jön az a lista is, amely az abban résztvevőket sorolja fel.
hvg.hu
Az esetről készült felvétel lehet a vizsgálat fókuszában.
hvg.hu
A korábbi úszó súlyos állításokat fogalmazott meg arról, hogyan bántalmazta az apja testileg, lelkileg és szexuálisan.
hvg.hu
A rapper megismerkedett a tatai katonák összes fegyverével.
hvg.hu
A főpolgármester szerint a 3-as metrókocsik beszerzéséről szóló fővárosi jelentés alátámasztja majd, hogy az orosz szerelvények megvásárlása a kormány által diktált, és a korábbi városvezetés által kényszerűségből elfogadott, rossz megoldás volt.
Lázár János minisztériuma felülvizsgálta a beruházást, és kiderült: most nem tudják finanszírozni.
hvg.hu
A miniszterelnök a 2030-ig elhúzódó ukrajnai háborúról, újabb családtámogatási intézkedésekről, a kinevelt új Fidesz-nemzedékről és arról is beszélt a kiszivárgott hírek szerint Kötcsén, hogy 8 év múlva esedékessé válhat az EU-tagság értelmének felülvizsgálata.
hvg.hu
A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció arra kérte a párt EP-képviselőjét, adjon alternatívát, mutasson kiutat a válságból. A Momentum szerint inkább kormányt kellene váltani, a Fidesz pedig úgy látja, az emberek áprilisban nemet mondatk a Gyurcsány-korszakra.
hvg.hu
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az Európai Parlament a magyar jogállamiságról készült jelentésének nincs jelentősége, és egyébként is mi vagyunk az egyik legdemokratikusabb ország. Az árstopok fenntartásáról jövőhéten dönthet a kormány.
hvg.hu
A miniszterelnök szerint a Magyarországot elítélő nyilatkozat „politikai propaganda, pamflet”. Orbán Belgrádban beszélt erről, ahol egy kitüntetést is kapott szövetségesétől, Aleksandar Vucic szerb elnöktől.
MTI