A Momentum lefoglalta az útvonalat a Mi Hazánk fáklyás Horthy-felvonulása elől
Így is lesz vonulás november 16-án a Bartók Béla úton, csak nem Horthyt, hanem a tolerancia nemzetközi napját ünneplik majd a momentumosok vezetésével.
Így is lesz vonulás november 16-án a Bartók Béla úton, csak nem Horthyt, hanem a tolerancia nemzetközi napját ünneplik majd a momentumosok vezetésével.
hvg.hu
A miniszterelnök "röszkei csatának nevezi", a Fidesz frakcióvezetője pedig mementónak a 7 éve a röszkei határátkelőnél kitört zavargást.
hvg.hu
A lakcímváltoztatás révén az érintettek akár szavazhattak is. A Momentum a helyi választási bizottsághoz fordult.
hvg.hu
A független képviselő még mindig nem tud "hivatásszerűen" dolgozni, Kövér László házelnök ugyanis nem engedte még esküt tenni.
hvg.hu
A lap értesülései szerint ez már a második elbocsátó kör volt, de nem az utolsó.
hvg.hu
A momentumos Havasi Gábor lapunknak arról beszélt, hogy a fővárosi jelentés az M3-as metró felújításáról már 90 százalékban kész van, hamarosan be is mutatják.
A 80. percig kellett várni a mérkőzés egyetlen góljára, azt viszont a magyar csapat szerezte.
MTI
Vasárnap több ezer milliárd forintnyi támogatás sorsa dőlhet el. Brüsszel szerint a magyar kormány nem adott megnyugtató válaszokat az uniós támogatásokkal kapcsolatos korrupciót érintő aggodalmakra.
hvg.hu
Korábban azzal került be a hírekbe, hogy felvételek kerültek ki egy orgiáról, ahol a polgármester is részt vett, és fehér port szívott fel egy meztelen nő testéről, illetve egyszer már elítélték adócsalásért.
hvg.hu
A kórház azt javasolja, hogy a hétvégén más kórházakba menjenek azok a nők, akik náluk szültek volna.
hvg.hu
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége szerint az ársapkával lehetne biztosítani, hogy a bölcsődék, óvodák, egészségügyi intézmények tovább tudjanak üzemelni. Tárgyalni szeretnének a kormánnyal egy nemzeti energiacsúcs keretében.
hvg.hu
A hódmezővásárhelyi polgármester, korábbi miniszterelnök-jelölt közölte: érti, hogy egy fideszes politikusnak ez az összeg csekélység, de a vásárhelyiek nem élnek luxusban.
hvg.hu
Ukrajna és Izrael területén született emberektől is megvonta az állampolgárságot a köztársasági elnök.
hvg.hu
Tapasztalt hivatalnokot bízott meg az építési miniszter, a Miniszterelnökség lemondott helyettes államtitkárának utóda pedig Debrecenből érkezett.
A politikus korábban az alapítvány igazgatója volt, de államtitkári kinevezése miatt nem maradhatott meg a pozíciójában. Most kurátorként vesz fel nettó 2 milliót havonta.
hvg.hu
A Normális Élet Pártja arra számít, hogy a Nemzeti Választási Iroda el fogja utasítani kérdéseiket, így azokért majd a Kúrián kell küzdeniük.
Ilyenekkel fűtenék az épületeket kívülről, melegvízzel, a gáz helyett.
hvg.hu
Szeretni kell Budapestet, akármilyen is.
hvg.hu
Az ugyanakkor szerintük csak adminisztratív változást jelent, és nem etikait.
hvg.hu