Vasárnap kora estig több mint ötszáz esethez riasztották a tűzoltókat a vihar miatt
Több megyében is voltak áramkimaradások.
Több megyében is voltak áramkimaradások.
MTI
MTI
hvg.hu
Tucker Carlson vitathatatlanul fontos alakja az amerikai konzervatív politikának, de egyre problémásabb okok miatt az: a rengeteg nézőjének szükség esetén gátlás nélkül terjeszt alaptalan hazugságokat is a hírműsornak álcázott kinyilatkoztatásaival.
Fekő Ádám
Az összes kérdést 9 igen és 2 nem szavazat mellett hagyták jóvá.
hvg.hu
Czine Ágnes a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese, pedig az alkotmánybíróság tagjaként legfeljebb tudományos oktatótevékenységet végezhetne.
hvg.hu
Az utolsó meccsnapon már nem volt dolga az adóhatóságnak, mivel addigra felszívódtak az illegális árusok.
hvg.hu
A fogyasztóvédelem az aquaparkokban és a gyermektáborokban is talált olyan eszközöket, amelyek nem feleltek meg az üzemeltetési feltételeknek.
MTI
Csak a Balatonban 13-an vesztették életüket.
hvg.hu
A független képviselő elmondása szerint nem tehette fel "kompetens" rendőrnek a kérdéseit a biatorbágyi környezetszennyezéssel kapcsolatban, a hatóság szerint azonban a kijelölt kolléga Szél minden kérdését megválaszolta.
hvg.hu
Az erről szóló rendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben.
hvg.hu
Az F1-es pilóta a melegellenes passzusokkal eltérített pedofiltörvényről nyilatkozott, erre reagált az igazságügyi miniszter.
hvg.hu
Budai Gyula szerint ez már a legalja.
hvg.hu
Csütörtök reggeltől kora délutánig Angyalföld egy részének lezárására és kiürítésére kell készülni egy világháborús bomba hatástalanítása miatt.
hvg.hu
Daniel Echevarrías Valenciából érkezett Budapestre, négy éve él itt. Azt mondta: a kormány új törvénye borzasztó hatással lesz a meleg gyerekekre.
hvg.hu
Bereczki Miklós ott volt a hétvégi felvonuláson, ezzel azonban vétett a párt alapszabálya ellen. Legalábbis az őt "feljelentő" párttársa szerint.
hvg.hu
A kormányfő inkognitóban érkezett, a feleségével. A titkos látogatásról a helyiek beszámolójából tudni.
hvg.hu
A miniszter szerint minden ország titkosszolgálata használ a Pegasushoz hasonló speciális programokat.
hvg.hu
Alpintechnikai mentésre kiképzett tűzoltók érkeztek a helyszínre.
A nyírjesi tó partján bukkantak rá egy lábnyomra, amely a helyi polgármester szerint medvéé lehet.
hvg.hu
A mentők dolgát ma már a mesterséges intelligencia is segíti.
hvg.hu
Pál Tibor neve a IX. kerületi parkolási ügyekben is előkerült korábban.
hvg.hu