#ivóvíz

Budapesten nem lesz áramszünet az árvíz miatt
 

Budapesten nem lesz áramszünet az árvíz miatt

A fővárosi önkormányzati, illetve az állami tulajdonú közműszolgáltatók is felkészültek a Duna magas vízállására, jelenleg az látszik, hogy a legrosszabb forgatókönyv bekövetkeztekor sincs veszélyben a szolgáltatás - mondta Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke pénteken a Batthyány téren tartott sajtótájékoztatón.

MTI MTI


Jó hír a Dunakanyarból: biztonságos a csapvíz
 

Jó hír a Dunakanyarból: biztonságos a csapvíz

„Mind a szennyvízelvezetést, mind az ivóvízellátást biztosítani tudjuk" a Dunakanyarban - mondta Balogh Zsolt, a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) műszaki igazgatója a várhatóan hétvégén tetőző dunai árhullámmal kapcsolatban. A társaság közleményében azt írta, a szolgáltatási területén élők a rendkívüli árvízi helyzetben is biztonsággal fogyaszthatják a vezetékes ivóvizet.

MTI MTI



Elzárja az Ercsi-Dunaújváros ivóvíz távvezetéket a DRV
 

Elzárja az Ercsi-Dunaújváros ivóvíz távvezetéket a DRV

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) péntektől elzárja az Ercsi-Dunaújváros ivóvíz távvezetéket, mert többszöri felszólítás után sem rendezte a Dunaújvárosi Víz, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. (DVCSH) a feléjük fennálló, mintegy 65 millió forintos lejárt tartozását. A DVCSH már korábban közölte, hogy a szolgáltatás felfüggesztését a dunaújvárosiak nem érzik majd meg.

MTI MTI

150 település kap arzénmentesítőt júliusig
 

150 település kap arzénmentesítőt júliusig

Június végéig 150, arzénnal szennyezett vizű településen helyez el magyar szabadalmú, saját gyártású víztisztító berendezést a Magyar Honvédség - közölte a honvédelmi miniszter kedden a Békés megyei Medgyesegyháza-Bánkúton.

MTI MTI

Már egészséges az ivóvíz Jásziványban
 

Már egészséges az ivóvíz Jásziványban

Uniós támogatással megvalósult műszaki fejlesztéssel a meghatározott határérték alá sikerült szorítani az ivóvíz arzéntartalmát Jásziványban, így elkerülték, hogy lajtos kocsival kelljen hordaniuk az ivóvizet a határidő letelte után.

MTI MTI


Így csökken a rezsi Szolnokon júliustól
 

Így csökken a rezsi Szolnokon júliustól

Olcsóbb lesz Szolnokon az ivóvíz-szolgáltatás, a hulladékszállítás és a kéményseprés ára is csökken júliustól. Szalay Ferenc polgármester szerint a hulladékszállítási díjaknál a parlament a 2012 áprilisában érvényben lévő árakat tekintette kiindulási alapnak, és ezekhez képest kellett a tízszázalékos mérséklést végrehajtani.

MTI MTI



Nincs veszélyben az ivóvíz Esztergom térségében
 

Nincs veszélyben az ivóvíz Esztergom térségében

Esztergom térségében minden érintett településen biztosított az ivóvízellátás és a szennyvízelvezetés, a Prímás-szigeten található parti szűrésű kutak a várható vízállásrekord ellenére is biztonságban vannak – mondta az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. szolgáltatás- és környezetvédelmi vezetője péntek reggel.

MTI MTI

Veszélyben Dunaújváros ivóvízellátása, de már intézkedtek
 

Veszélyben Dunaújváros ivóvízellátása, de már intézkedtek

A megemelkedett vízszint veszélyezteti a Szalki-szigeten az áramszolgáltató transzformátorát, amely létfontosságú Dunaújváros ivóvízellátása szempontjából, mert innen biztosítják az áramot a városi szivattyútelepnek. Az áramellátás biztosítására megtették az előkészületeket - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán az MTI-vel.

MTI MTI

Százmilliókat költenek az ivóvízre nyolc településén
 

Százmilliókat költenek az ivóvízre nyolc településén

Ivóvízminőség-javító program kezdődik a beregi térség nyolc településén, a csaknem 433 millió forint értékű beruházás alapkövét Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár helyezte el pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.

MTI MTI

Egészségesebbé teszik a faddi ivóvizet
 

Egészségesebbé teszik a faddi ivóvizet

Csaknem százötvenmillió forintos beruházással ivóvízminőség-javító program kezdődik a Tolna megyei Faddon. Fülöp János polgármester azt mondta, hogy a fejlesztést száz százalékban támogatja az Európai Unió, a munkát 2014 októberére fejezik be.

MTI MTI

Víztőzsde: kincs, ami nincs
 

Víztőzsde: kincs, ami nincs

Bár egy ideje sokan mondják, hogy az ivóvíz lehet az új kőolaj, idehaza még kevesen értik, hogy a víz valójában mekkora érték. A vízkvóta-kereskedelem meghonosításával és a víztőzsde megalapításával most egy magyar cég kavarná fel az állóvizet.

Szabó M. István Szabó M. István

Évtizedes lemaradást próbál behozni néhány lajtos kocsi
 

Évtizedes lemaradást próbál behozni néhány lajtos kocsi

Hiába lehet tudni tizenöt éve, hogy előbb-utóbb meg kell oldani az arzénes ivóvíz kérdését, a magyar hatóságok hozzállását eddig a halogatás jellemezte. A jelenlegi kabinetnek aztán az EU nem adott több haladékot, így elvették az uniós beruházásokat az önkormányzatoktól, és látványos katonai pótcselekvésbe fogtak. Pedig van olyan vízmű, ahol némi nyomás hatására néhány hét alatt le tudták szorítani az arzénszintet a határérték alá.

Kovács Áron Kovács Áron

Tizenhárom helyen lesz jobb a víz Szabolcsban
 

Tizenhárom helyen lesz jobb a víz Szabolcsban

Tizenhárom Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen javul az ivóvíz minősége egy több mint 843 millió forint összértékű beruházásnak köszönhetően. Az Európai Unió valamint a magyar állam száz százalékban támogatja a tiborszállási vízmű építését, amelynek alapkövét csütörtökön tették le a magyar-román határ mellett fekvő községben.

MTI MTI