Sunak Izraelben: fontos a gázai palesztinok sürgős segélyezése
A brit miniszterelnök szerint „feltétlenül el kell kerülni az erőszak további fokozódását".
A brit miniszterelnök szerint „feltétlenül el kell kerülni az erőszak további fokozódását".
hvg.hu
Három, Gázához közeli kibucban élő vendég látogatott szerdán az Európai Parlamentbe, hogy az izraeli kapcsolatokért felelős testület előtt beszéljenek arról, mit éltek át a Hamász támadásának napján. Ketten az óvóhelyről hallgatták végig, ahogy a terroristák felforgatják otthonukat, egyikük rokona pedig azóta is a Hamász fogságában van.
Samy Zyara szerint „ez a háború annak a nyomásnak a természetes következménye, amelyet Izrael gyakorolt a palesztinokra".
hvg.hu
Kiverte a biztosítékot az uniós nagykövetek brüsszeli tanácskozásán a szívélyes pekingi jelenet Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin között, írja a Politico. Bár a lap szemleírója szerint miközben Donald Tusk azt mondja, hogy megmentette a lengyel demokráciát, a politikus jövőbeli megítélése szempontjából még fontosabb lehet, hogy megerősíti az európai biztonságot. A Daily Telegraph óv a lengyel választások utáni túlzott optimizmustól: az ellenzék alakíthat kormányt, ám ettől még a Jog és Igazságosság kapta a legtöbb voksot, írja a lap. A Guardian vezércikke szerint egyre nehezebb fenntartani Ukrajna támogatását, és az izraeli háború csak tovább bonyolítja a képletet. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
Szakértők szerint minden jel erre utal.
hvg.hu
A Hamász október 7-i támadása a csúcspont volt, nem valaminek a kezdete – mondta a hvg360-nak Novák Attila történész, Közel-Kelet-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Goldziher Intézet tudományos főmunkatársa. Beszélt arról is, miért nem indult még meg az izraeli szárazföldi akció, és milyen egyezkedések lehetnek a háttérben. Novák Attila 2012 és 2016 között kulturális attasé volt Izraelben, élénk kapcsolata van az országgal, és a konfliktus kitörése előtt pár órával érkezett vissza Budapestre.
Windisch Judit
Két váratlan világpolitikai fordulat hozta kellemetlen helyzetbe az Orbán-kormányt. A küszöbönálló lengyel kormányváltással védtelenné válhat Európában, az izraeli háború pedig olyan elasztikusságot követel a magyar diplomáciától, ami még gerinc nélkül sem kivitelezhető.
Magyar katonák teljesítenek szolgálatot az izraeli-libanoni határon, ahol rendszeressé váltak az összecsapások az IDF és a Hezbollah erői között. Rishi Sunak brit miniszterelnök megérkezett Izraelbe és tárgyalt Jichák Hercog államfővel és Benjamin Netanjahuval is.
hvg.hu
A brit miniszterelnök egy nappal az amerikai elnök után látogat az országba.
MTI
Hogyan lehet leszámolni egy terrorszervezettel, amely alagútrendszerekben, civilek és túszok mögött bujkál? Közéleti podcastunkban összefoglaltuk az elmúlt napok eseményeit az izraeli-palesztin háborúban, megnéztük, hogyan sodródott humanitárius krízisbe a Gázai övezet és miért nehéz ezt feloldani, utánajártunk, hogyan szólhat közbe Irán, és mi a szerepe a közösségi médiának a háborúban.
hvg.hu
A gyorsétteremlánc izraeli partnercége az izraeli katonáknak oszt ingyenburgereket, míg a szaúdi, a kuvaiti, az ománi, a jordániai, a törökországi és az Egyesült Arab Emirátusokban működő partnervállalatok a gázai palesztinoknak küldenek segélyt.
unknown
Az amerikai elnök hivatalosan azért utazott személyesen Izraelbe, hogy kifejezze támogatását a Hamász október eleji támadássorozata után, illetve az útjának az is célja, hogy megakadályozza az izraeli-palesztin konfliktus eszkalációját.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Izrael elhúzódó háborúra készül a Gázai övezetben a Hamász felszámolására, de még nem látni, milyen rendezést képzel el célja elérése után. Az USA és Európa a civil lakosság megkímélésére int.
Az Izrael ellen indított rakétatámadásra figyelmeztető alkalmazásba rejtették el ismeretlen hackerek azt a kódot, amellyel kémkedni tudnak a felhasználók után.
hvg.hu
Több mint 500 palesztin veszítette életét kedd este az al-Ahlabi kórházat ért légicsapásban, a Hamász háborús bűnről beszél, miközben az IDF videóval és egy hanganyaggal alátámasztva állítja, hogy egy másik militáns palesztin szervezet, az Iszlám Dzsihád rakétája okozta a tragédiát. Ezrek próbálnak menekülni az egyetlen Egyiptomba vezető úton Gázából.
hvg.hu
Egy esetleges eszkaláció az izraeli katonai kiadások emelkedésével, infrastrukturális létesítmények megsemmisülésével, valamint a fogyasztói és a befektetői hangulat tartós változásával járna, és így az izraeli adósságmutatók komoly romlását okozná – indokolt a hitelminősítő.
MTI
Bár Tel-Aviv viszonylag biztonságosnak tekinthető, ám mégis nap nem múlik el légiriadó nélkül.
hvg.hu
Az Abu Ahmed néven ismert terrorista az általános haditanács tagja is volt a Hamászban.
MTI
Neta Heiman dühös a terroristákra, a Hamászra és az izraeli kormányra is, de azt mondja: nem számít, hogy mennyit bombázzák Gázát, az minden egyes alkalommal csak súlyosbítja a helyzetet és nem megoldja.
hvg.hu
Miközben egyszerre tüntettek Bécsben az Izrael-pártiak és az Izrael-ellenesek, a Kurier főszerkesztője úgy fogalmazott, „a sokáig tagadott párhuzamos társadalom igenis létezik Ausztriában“. Ráadásul azok az ellentétek, amelyeket a Hamász támadása a felszínre hozott, nem csak a politika jobboldal és a spektrum többi része, vagy a bevándorlók és a többség között húzódik.