#jó hírnév



Ahmed H.:
 

Ahmed H.: "Egy államgépezet akart eltaposni"

Maga a terrorcselekményért öt évre elítélt, de nemsokára Magyarországról kiutasítandó Ahmed H. is megjelent azon a tárgyaláson, amelyet a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen indított jó hírnevének megsértése miatt. Kiderült, teljesen soha nem fordították le neki azt a pontot a Nemzeti Konzultációban, ami miatt perel - ez megtörtént a bíróságon. Ahmed H. szerint a konzultációs szerepeltetése azért volt szükséges, hogy a nem jogerős 10 éves börtönbüntetést jogerőre emeljék később, erre nem került sor.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid


A Hungerit beperelte a Négy Mancsot
 

A Hungerit beperelte a Négy Mancsot

A Hungerit Zrt. keresetet nyújtott be a Fővárosi Bíróságra az osztrák és a magyar Négy Mancs alapítvány, illetve azok elnöke ellen jó hírnévhez fűződő jogainak sérelme miatt - közölte a cég pr-ügynöksége csütörtökön.

MTI MTI

Gyurcsányék perelték Budait - felfüggesztették a tárgyalást
 

Gyurcsányék perelték Budait - felfüggesztették a tárgyalást

Felfüggesztette a tárgyalást a Pest Megyei Bíróság abban a perben, amelyet Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők indítottak Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ellen jó hírnevük megsértése miatt. A bíróság nem jogerős végzéséről Budai Gyula tájékoztatta a médiát.

MTI MTI