#játék

Egyelőre Lúdas Matyi üti Puskás Öcsit

Még mindig nyílt a vita, ki kerüljön Stüszi vadász helyére. Hofi Géza, netán? Esetleg a Száguldó Őrnagy? Lapot osztunk önnek: nézze meg az ajánlatot, és szavazzon a jövőre érvényes magyar kártya figurákra!




Marquez megverte Pacquiaót - videó

Juan Manuel Márquez és Manny Pacquiao idén decemberben immár negyedik alkalommal fog egymással megmérkőzni. Előtte azonban promótálják a mérkőzésüket, amerre járnak. Az ESPN SportsCenter nevű műsorba voltak hivatalosak, ahol asztali ökölvívásban mérték össze tudásukat.


Fotók: Megnyílt az első hivatalos Lego-üzlet Budapesten

Már délután két órakor kígyózó sor várta az érdeklődőket, háromkor pedig megnyitotta kapuit az első magyarországi hivatalos Lego márkabolt a budapesti Árkád bevásárlóközpontban. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a kíváncsiskodókat sorszám alapján engedték be, a pénztáraknál azonban így is sokáig várakoztak a vásárlók.



Ezért lassabbak a játékok Windowson

A Valve Software nemcsak sikeresen alakította át linuxosra Left 4 Dead 2 című játékát, de azt is megállapította, hogy a nyílt forrású operációs rendszeren még gyorsabban is fut a program, mint Windows-on. A probléma a oka a Microsoft egyik technológiája.






Itthon is elérhető a PlayStation Plus

Előfizetői számának megduplázását várja a Sony a most már Magyarországon is hivatalosan elérhető PlayStation Plus szolgáltatástól. A prémium előfizetés éves díjáért cserébe 45 teljes játékot kapnak a felhasználók, és a konzol frissítései is időzíthetővé válnak.





Óriási siker a lengyel "kommunista Monopoly"

Angol, német, spanyol, orosz és japán nyelven is megjelentette az év játékaként kitüntetett, a szocializmus mindennapjait felidéző Kolejka (Sorban állás) nevű társasjátékot a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN).



Eladási rekord és haláleset a Diablo III körül

A megjelenést követő 24 órán belül 3,5 milliót adtak el a kultjáték harmadik részéből, így a készítők állítása szerint a Diablo III a világon eddig leggyorsabban fogyó pc-s játékszoftver. Időközben megvan a mértéktelenség első áldozata is.


Ezeket a programokat tiltják le a cégek

A céges mobil előnye, hogy a vállalat fizeti. Hátránya lehet viszont, hogy a céges informatikusok állítják be. Egy felmérés készítői arra voltak kíváncsiak, mit nem engednek az illetékesek.