A jó hírnév vélelme
Újabb példa arra, hogy van-e értelme korlátozni a szólásszabadságot: a bíróság szerint nem lehet neonácinak nevezni a Jobbikot.
Újabb példa arra, hogy van-e értelme korlátozni a szólásszabadságot: a bíróság szerint nem lehet neonácinak nevezni a Jobbikot.
Molnár Tamás
A Jobbik átfogó fogyasztóvédelmi razzia beindítását követeli a kormánytól a közműcégek visszaéléseinek felderítésére - közölte Z. Kárpát Dániel, a párt országgyűlési képviselője szombaton, budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI
A Fővárosi Törvényszék – egyelőre nem jogerős ítéletében – elmarasztalta Karsai Lászlót, amiért egy tévéműsorban neonácinak nevezte a Jobbikot - számol be a Népszabadság szombati száma. Karsai meglepőnek tartja az ítéletet, és fellebbezni fog.
MTI
MTI
Népszabadság
A mindenkori szélsőjobb egyben kultúrkör is, mely hiánypótlás címszó alatt igyekszik kinevelni azokat a művészeket, akikkel a közösség hajlandó azonosulni, sőt isteni szócsőként tekinthet rájuk. Erre ropja, bakancsban!
cz.t.
A Jobbik szerint ha az Országgyűlés elfogadja a választási eljárási törvény módosításához az alkotmányügyi bizottság által csütörtökön benyújtott zárószavazás előtti módosító indítványt, akkor azzal "káosz és anarchia" szabadulhat el a választások napján. Erről Staudt Gábor, a bizottság jobbikos tagja beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.
MTI
Az MSZP szerint a fideszes Papcsák Ferenc március 15-én együtt ünnepelt a Jobbik politikusaival, ezért le kell mondania. A kormánypárti képviselő nyilvánvaló ostobaságnak nevezte a szocialisták állítását.
MTI
Érzelmileg túlfűtött nyílt levelet írt az izraeli nagykövetnek Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke. A levélben jövendölést tesz arról, mi fog történni, ha a Jobbik kormányra kerül. Vona a nagykövet hétfői levelére reagált, amelyben a diplomata azt kérte, vonják vissza az antiszemita újságíró, Szaniszló Ferenc kitüntetését.
hvg.hu
Szegedi Csanádtól megszabadultak, de nyakukon maradt a dicső magyar történelem - tele libsikkel.
Szegő Péter
A Jobbik országos elnöksége úgy döntött: nem tartja meg sem a március 15-i, központi ünnepi nagygyűlését, sem az azt megelőző, budapesti, Kodály köröndi rendezvényt tekintettel a "katasztrofális és az emberi épséget veszélyeztető időjárási viszonyokra".
hvg.hu
A Jobbik szakszerűtlennek tartja a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vasárnapi, Ferencváros-Újpest rangadót követő fellépését, és tiltakozik az általa súlyosnak tartott büntetés miatt.
MTI
Levélben közölte Berettyóújfalu képviselő-testületével Boruzs Imre, a Jobbik Magyarországért Mozgalom listájáról bejutott önkormányzati képviselő, hogy 2013. március 13-án lemond képviselői mandátumáról.
hvg.hu
Egy fideszes önkormányzati képviselő által elnyert uniós pályázat törvénytelenségei kapcsán tesz feljelentést a Jobbik – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Szilágyi György országgyűlési képviselő.
MTI
A Jobbik frakciójának képviselői tartózkodni fognak az alaptörvény negyedik módosításának hétfői zárószavazásán - jelentette be az Országgyűlés plenáris ülése előtti sajtótájékoztatóján Balczó Zoltán a Jobbik és a parlament alelnöke.
MTI
Vitathatatlanul beindult a politikai tavasz: szombaton az MSZP nagygyűlést tartott, a Jobbik és a civilek az utcára vonultak. Videó.
hvg.hu
Nem okoz meglepetést, hogy milyen témában. Szerinte a Simon Wiesenthal Központ megnyilvánulásai veszélyeztetik Magyarország szuverenitását, a kormány pedig a cionista lobbi nyomása alatt áll.
MTI
Néhány százan vesznek részt a Jobbik demonstrációján. Az ellenzéki párt az MSZP és a román miniszterelnök ellen tüntet.
hvg.hu
Ki kell vizsgálni a Jobbik és Irán közötti kapcsolatot – követelte a Simon Wiesenthal Központ két magas rangú vezetője Budapesten.
hvg.hu
Tüntetést szervez a Jobbik Victor Ponta szombati budapesti látogatásának idejére – közölte a párt.
hvg.hu
A Jobbik elnöke szerint egyes szervezetek feszültséget akarnak szítani a gyöngyöspatai emberek között, mintha a cigány-magyar együttélés konfliktusainak elmérgesítése lenne a céljuk.
MTI
A választóknak megígért átfogó átalakítási tervek jelentős része mára teljesült - mondta kedden Londonban Kumin Ferenc. A nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár a londoni magyar nagykövetségen brit és magyar újságíróknak tartott előadást Magyarország helyzetéről. Kumin Ferenc hangsúlyozta azt is, hogy a kormányt semmilyen közös vonás nem fűzi a Jobbikhoz.
MTI