Csikász Brigitta Itthon

Fogyatékos hozzátartozóját gondozta, fegyelmit kaphat egy rendőr

Parancsmegtagadás miatt eljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy 47 éves rendőr ellen, mert az elrendelt gyakorlatkor nem ment be a munkahelyére, miután nem tudta kire hagyni élettársa 22 éves, súlyosan fogyatékos öccsét. A rendőrség azzal érvel, hogy a fogyatékos személy nem minősül „közvetlen hozzátartozónak”, a férfi és a párja pedig nem bejegyzett élettársi kapcsolatban él. Csakhogy a vonatkozó jogszabályok egyrészt kizárólag a "közeli hozzátartozó" fogalmát ismerik, a bejegyzett élettársi kapcsolat pedig az azonos neműek élettársi közösségére vonatkozik.

MTI Itthon

Lakásmaffia: visszakérhetik ingatlanjaikat az áldozatok

Új büntetőjogszabályok lépnek hatályba január 1-jétől, köztük a sporteredmény tiltott befolyásolása, továbbá, hogy lakásmaffiás ügyben a sértett kérheti a korábban általa lakott ingatlan átadását, a szakértőknek pedig 90 napjuk van a szakvélemény elkészítésére büntetőeljárásban. Egy másik új törvényi rendelkezés szerint az erkölcsi bizonyítványban rögzíteni kell, ha valaki gyermekek sérelmére követett el bűncselekményt.

Hont András Vélemény

Hont: Szabadság, te szülj nekem trendet!

Kádár népe újabb és újabb szabályokat követel, hogy kijátszhassa azokat. A különféle szervek és testületek pedig készséggel sietnek óhaját kielégíteni.

hvg.hu Gazdaság

Visszaélésre is lehetőséget adnak az új Ptk. egyes elemei?

Utódlások, válások megtervezésére, családi vagyontervezésre, a vagyon megóvására is lehetőséget adhat a zárószavazásra váró új Polgári törvénykönyv. Az új Ptk. bizalmi vagyonkezelést szabályozó fejezete a vagyon elkülönítését és néhány lehetséges kedvező adózási struktúra kihasználását teheti lehetővé. Ez utóbbiak igénybevételére azonban az új Ptk. önmagában nem lesz elég; megfelelő adó- és illetékszabályok, valamint további végrehajtási jogszabályok megalkotására van szükség.

MTI Itthon

Az MSZP változtatna a rokkantnyugdíjasokat érintő jogszabályokon

Határozati javaslattal szeretné elérni az MSZP, hogy az Országgyűlés kérje fel a kormányt, változtasson a rokkantnyugdíjasokat érintő jogszabályokon - mondta Tóth Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője szombaton a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

hvg.hu Napi merítés

Mit mond a magyar jog a nemi erőszakra?

Az elmúlt napokban bejárta a világsajtót az a hír, miszerint a brazil Big Brother valóságshow-ban, élő adásban erőszakolták meg az egyik játékost. Mit tenne hasonló esetben a magyar hatóság? Milyen jogi lehetőségei vannak az áldozatnak egy ilyen helyzetben? - A jogIQ blog ismerteti a témához kapcsolódó jogszabályokat.

MTI Gazdaság

Holnap életbe lép az EU "hatos" csomagja

Életbe lép kedden az Európai Unió hat új fontos jogszabálya, amely a pénzügyi stabilitás növelésével és a tagországok közti gazdasági együttműködés fokozásával jelentős szerepet játszhat újabb gazdasági válságok megelőzésében, illetve fájdalommentesebb kezelésében.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Több termálkút is veszélybe került

Megoldhatatlan feladat visszasajtolni a földbe a többek közt fóliasátrak, üvegházak fűtésére felhasznált és lehűlt termálvizet - írta szentesi gazdálkodókra és szakemberekre hivatkozva a Magyar Nemzet.

Kiakadtak az akadémiai dolgozók, amiért Maróth Bakuba utazott Orbánnal

Kiakadtak az akadémiai dolgozók, amiért Maróth Bakuba utazott Orbánnal

Felkapcsolták a Puskás Aréna lámpáit, elment a közvilágítás a környéken

Felkapcsolták a Puskás Aréna lámpáit, elment a közvilágítás a környéken

5 játékos tipp, mely növeli az együttműködést

5 játékos tipp, mely növeli az együttműködést

Amikor a szexbotrány újraválasztást vagy Pro Urbe díjat ér - politikusi botrányhistória

Amikor a szexbotrány újraválasztást vagy Pro Urbe díjat ér - politikusi botrányhistória

Mindig inkognitó módban böngészne? Ezt tegye

Mindig inkognitó módban böngészne? Ezt tegye

A tájfun idején a hajléktalanokat nem engedték be a tokiói óvóhelyekre

A tájfun idején a hajléktalanokat nem engedték be a tokiói óvóhelyekre

Tűzoltók csaptak össze a rendőrökkel egy párizsi tüntetésen

Tűzoltók csaptak össze a rendőrökkel egy párizsi tüntetésen

Igaz, hogy 21 milliárd forint ez a lakás, de adnak hozzá egy Aston Martin Vulcant

Igaz, hogy 21 milliárd forint ez a lakás, de adnak hozzá egy Aston Martin Vulcant

Hűvösre kerültek az orgazdák, csökken az autólopások száma

Hűvösre kerültek az orgazdák, csökken az autólopások száma

Mobilokra is kiadják minden idők egyik legsikeresebb PC-játékát

Mobilokra is kiadják minden idők egyik legsikeresebb PC-játékát

Új esti és éjszakai vonatokat indít a MÁV

Új esti és éjszakai vonatokat indít a MÁV

A címlapról ajánljuk