Az emberek negyede elkapta a sertésinfluenzát
A sertésinfluenza az emberiség mintegy egynegyedét fertőzte meg egy új tanulmány szerint.
A sertésinfluenza az emberiség mintegy egynegyedét fertőzte meg egy új tanulmány szerint.
Az elmúlt héten is jelentősen emelkedett az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma, de nem érte el az országos járványküszöböt. Az influenzavírust a szezonban országszerte öt ember szervezetében mutatták ki.
A járvány öt héttel az influenzaszezon megszokott kezdete előtt tört ki, erre legutóbb a 2003-2004-es időszakban volt példa.
Több európai országban van szórványosan előforduló influenzajárvány. Magyarországon heteken belül lehet tömeges megbetegedés - közölte az InfoRádió.
A középkor fekete halál néven ismert járványának áldozataiból származó baktériumminta DNS-ének teljes elemzését végezték el német kutatók, akik a kapott genomot összevetették a bubópestist okozó baktérium több mint 300 mai törzsének DNS-ével, és ennek eredményeként bizonyítékot szereztek egy korábbi, a 8-10. században lezajlott nagy bubópestisjárványra is.
Vírusos gégebaj terjed a kutyák között Pécsett - írja a bama.hu.
A baptisták a 2010-es földrengés óta dolgoznak Haitin, most a nem rég kitört kolerajárvány megfékezésében segédkeznek.
Az Egyesült Államokban tovább terjed az agyhártya-gyulladás járvány, amit fertőzött szteroidoltás okozott.
Több százezren betegednek meg évente influenzáiban, Magyarországon. A legtöbbször gyors a betegség lefolyása, ám rizikós esetekben kialakulhatnak súlyos szövődmények. A szakemberek szerint nagyon fontos lenne, hogy minél többen beoltassák magukat.
Kambodzsában legalább 34 483 ember betegedett meg dengue-lázban az év első kilenc hónapjában. 166 százalékkal több volt a beteg, mint a tavalyi év hasonló időszakában, és 146 gyerek halt meg, míg tavaly az első kilenc hónapban 59 - közölte szerdán kambodzsai járványügyi központ.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint 30 olyan embert tartanak nyilván Kongóban, akiket gyaníthatóan Ebola-vírus fertőzött meg. A WHO eddig 14 halálesetet regisztrált Kongóban, a vírus feltehetően a szomszédos Ugandában kitört járvány miatt terjed.
Tömegesen betegednek meg kolerában az éhínségtől sújtott Nigerben és Maliban: több mint 3200 esetet jelentettek, és már több mint hetvenen haltak meg - jelentette kedden a World Vision Österreich.
Bár az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) több országot - köztük Magyarországot is - érintő szalmonella okozta megbetegedésekről adott tájékoztatást honlapján, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerint nincs ok aggodalomra.
A megfelelő vízellátás és a por megkötése is kulcsfontosságú a fesztiválok egészségügyi stratégiájában, elkerülendő a tömeges megbetegedéseket.
Az Egyesült Államok el szeretné érni célját, az AIDS-mentes nemzedék megalapozását, és fokozza erőfeszítéseit a világjárvány leküzdése érdekében – ezt mondta hétfőn Washingtonban az amerikai külügyminiszter a 19. Nemzetközi AIDS-konferencián. "Az Egyesült Államok elkötelezett és elkötelezett marad az AIDS-mentes nemzedék elérése mellett. Nem fogunk meghátrálni, nem fogunk meghátrálni!" - tette hozzá Hillary Clinton.
Az utóbbi fél évszázad legsúlyosabb szamárköhögés-járványa van kialakulóban az Egyesült Államokban, ahol mostanra 18 ezerre nőtt a megbetegedések száma. Az amerikai járványmegelőzési és ellenőrzési központ adatai szerint Washington és Wisconsin államban a legrosszabb a helyzet: mindkét helyen több mint 3 ezer esetet jegyeztek fel. Washington államban április óta megháromszorozódott a kórral fertőzöttek száma.
Kubában enyhén növekedett a kolerás megbetegedések száma a tíz nappal korábban közzétett első adatokhoz képest, de újabb halálos áldozatot nem szedett a betegség - közölték helyi idő szerint szombaton Havannában.
Bolíviában az utóbbi hónapokban 898 madárinfluenzás megbetegedést regisztráltak, a halálesetek száma pedig 11-re nőtt. Ezek a számok kétszeresei a június közepén nyilvánosságra hozott adatoknak, országos szinten mégsem lehet járványról beszélni az egészségügyi minisztérium szerint.
Az elmúlt héten közösségi járványt egyetlen helyről, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik iskolájából jelentettek, attól eltekintve Békés megye kivételével mindenütt csökkent a betegek száma – derül ki az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb, csütörtöki jelentéséből.
Az észak-amerikai denevéreket pusztító gombás megbetegedés, az úgynevezett fehérorr-szindróma minden bizonnyal európai eredetű - derítették ki kanadai kutatók.