"A Covid elvette az eszét" – édesanyja szerint ezt hajtogatta a fia, mielőtt kiugrott a kórház ablakán
A koronavírus-fertőzéssel kórházba szállított férfi édesanyja szerint nem figyeltek eléggé a fiára, ezért ügyvédhez fordul.
A koronavírus-fertőzéssel kórházba szállított férfi édesanyja szerint nem figyeltek eléggé a fiára, ezért ügyvédhez fordul.
Felelőtlennek és tévesnek nevezte szombaton Kína genfi ENSZ-nagykövetsége a világszervezet emberi jogi biztosának felszólítását, hogy Kína engedje szabadon Csang Csan ügyvéd-újságírónőt, aki a közép-kínai Vuhanban a koronavírus-járvány kezdetén készített képeket a városról és a kórházakban.
Fasizmust kiáltottak a tiltakozók, soraikban egy csomó igazi fasisztával.
A koronavírus negyedik hulláma miatt újra előkerültek a maszkok az egyetemeken, és különböző speciális egészségügyi szabályokat is bevezettek, de mindez már gyakorlatilag mindenütt rutinszerűen működik. A legtöbb hallgató és oktató szükséges rossznak gondolja mindezt, de van azért pozitív hozadéka is a kényszerű hibrid oktatásnak.
Erőszakosan tiltakoztak a korlátozás ellen, a holland rendőrök életveszélyről számoltak be.
A világon 256 725 697 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 140 914 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.
Három év börtönt kaphatnak, ha nem mennek.
A szabályok betartásának ellenőrzését, ahogy korábban, most is a rendőrség végzi.
A molnupiravir a fejlesztője szerint felére csökkenti a halálozás vagy kórházba kerülés kockázatát a koronavírusos betegeknél.
A WHO márciusi vizsgálati eredményével ellentétben nem egy könyvelő volt az első, aki elkapta a koronavírust.
Az első szigor működött, tehát csavartak még egyet az intézkedéseken az osztrák vezetők. Azt még nem tudni, mi lesz a büntetése annak, aki a teljes zárlatot megszegi.
A kar dékánjának utasítása szerint nem lehet olyan közösségi eseményeket tartani, amelyek nem az oktatáshoz vagy kutatáshoz kapcsolódnak.
Míg tavaly 60 százalék gondolta úgy, hogy a kormány jól cselekszik e téren, addig idén már csak 43 százalék.
A bíró elfogadhatatlannak és rosszhiszeműnek nevezte az Országos Kórházi Főigazgatóság eljárását.
A pandémia második telére az Európai Unió tagállamai sokkal több pénzt mozgattak meg, a kórházak jobban felszereltek, de egy dolgon nem tudtak változtatni: kevés az orvos és az ápoló – különösen az intenzív osztályokon nagy a hiány.
A járvány által legsúlyosabban érintett térségekben három hétre szinte mindent bezárnak. Felfüggesztik a vendéglátás, az idegenforgalom, a kulturális intézmények, a sportegyesületek és a közvetlen érintkezést igénylő szolgáltatások működését.
Az európai régió ismét a világjárvány epicentrumában van – figyelmeztetett Hans Henri P. Kluge.
Drámai hangvételű üzenetet tett közzé Eduard Heger.
Alexander Schallenberg kancellár szerint hónapok teltek el, de így sem tudtak mindenkit meggyőzni az oltás fontosságáról.
Egyre magasabb számokat produkál a negyedik hullám. A járvány kezdete óta nem regisztráltak ennyi új fertőzöttet egy nap alatt.