Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#karácsony

Szász Eszter Élet+Stílus

Fúziós halászlé: így lehet variálni a szegedit a bajaival

Mindenki a saját maga által készített halászlevet szereti a legjobban, hitbeli kérdésekről pedig nem érdemes vitatkozni. Mégis megtesszük, hiszen minden évben előkerül egy újabb recept: a legjobb, a tökéletes, a bevált. Jól szétszedjük, megvitatjuk, és persze arra jutunk, hogy mégis a miénk a legjobb.

hvg.hu Itthon

Óránként bő 3 ezer forintért látható a Parlamentnél a „nemzet betleheme”

A 21 alakból és építményből álló „nemzet betleheme” fából készült szoborcsoport 34 Kárpát-medencei település fafaragóinak munkája. Már másodszor állítják ki a Kossuth téren, az ország karácsonyfája mellett. Az attrakció bemutatása három karácsonyi szezonban összesen 10 millió forintba kerül.

hvg.hu Élet+Stílus

A groteszktől az emberi léptékig – ezt kínálják idén az adventi vásárok

Ismét körbejártunk néhány adventi vásárt, keresve a karácsonyi hangulatot és a megfizethető sült kolbászt. Az előbbi ugye főleg az ember lelkében születik meg, az utóbbiért viszont súlyos ezreseket kell fizetni a legtöbb helyen. Mindenesetre a nyugati turistákra szabott árfekvésen túl is találtunk helyeket, ahol meglegyinthet minket a karácsony szelleme.

hvg.hu Élet+Stílus

Ajándékozás, viták, gyerekek - hogyan kezeljük a karácsonyi stresszt? – Kösz, jól évadzáró adás

Mit jelent, hogy az „elvárásainkkal" kell foglalkoznunk karácsony előtt? Hogyan lehet öröm, és nem teher az ajándékozás? Mire figyeljenek a szülők, hogy a gyereknek tökéletes legyen az ünnep – és miért kell ehhez magukra is vigyázniuk? Most van-e itt az idő konfliktusokat rendezni? Ezekről beszélgettünk wellbeing podcastunk karácsonyi, évadzáró epizódjában.

hvg.hu Tech

Ha a tökéletes karácsonyfa kell, ez lesz az

Nehéz megtalálni a tökéletes karácsonyfát, ami szimmetrikus, dús, sokáig megtartja a tűleveleit, nem mellesleg maga a fenyő is gyorsan nő. Amerikai kutatók géntechnológiát vetnek be annak érdekében, hogy ilyen fenyőfákat termesszenek.

Balla István - Csatlós Hanna - Kovács Bálint - Nemes Nikolett - Vándor Éva Kult

Az ajándék csak ürügy – a hvg.hu karácsonyi könyvajánlója, 1. rész

Továbbra is mély meggyőződéssel valljuk, hogy a legjobb ajándék a könyv. A választás viszont nem mindig könnyű, ezt igyekszünk leegyszerűsíteni a hagyományos karácsonyi könyvajánlónkkal. Első rész.

1
5 6 7 8 9
101
Egyre fiatalabbak a Ferrari vásárlói

Egyre fiatalabbak a Ferrari vásárlói

Sörétes puskával szerelt drónt készített Ukrajna, az orosz drónokat szedné le vele – videó

Sörétes puskával szerelt drónt készített Ukrajna, az orosz drónokat szedné le vele – videó

New York Times-vélemény: Ukrajna ügyében egy szót sem hiszek Trumpnak és Putyinnak, beleértve a kötőszavakat is

New York Times-vélemény: Ukrajna ügyében egy szót sem hiszek Trumpnak és Putyinnak, beleértve a kötőszavakat is

Győzött a Luca és a Dominik – ezek voltak 2024 legnépszerűbb lány- és fiúutónevei

Győzött a Luca és a Dominik – ezek voltak 2024 legnépszerűbb lány- és fiúutónevei

Trump az EU-ra mutogat, pedig az USA is habzsolja az orosz olajat

Trump az EU-ra mutogat, pedig az USA is habzsolja az orosz olajat

A vonat ablakán másztak ki az utasok a tiszaeszlári halálos baleset után

A vonat ablakán másztak ki az utasok a tiszaeszlári halálos baleset után

A gázai tűzszünet végét és a teljes háború folytatását jelentheti a reggeli izraeli támadás

A gázai tűzszünet végét és a teljes háború folytatását jelentheti a reggeli izraeli támadás

Teljesen új MÁV alkalmazás jön heteken belül, itt van minden, amit a MÁV+-ról tudni kell

Teljesen új MÁV alkalmazás jön heteken belül, itt van minden, amit a MÁV+-ról tudni kell

Veszélyes kártevő fertőzte androidos eszközök százezreit, de most lecsaptak rá

Veszélyes kártevő fertőzte androidos eszközök százezreit, de most lecsaptak rá

A címlapról ajánljuk