#kártérítés





Kártérítést követelnek a japánok, Peking ellenáll

Kína visszautasítja Japán kártérítési igényét, amelyet a japán parti őrség hajóiban keletkezett sérülések miatt követelt attól a kínai hajóskapitánytól, akit tavaly egy vitatott hovatartozású szigetcsoport közelében fogtak el többszöri ütközés után.


Hiába várnak a Mal kártérítésére

A 10 milliós kártérítési ítélet enyhítését, vagy eltörlését kéri a MAL Zrt. ügyvédje a bíróságtól, mert úgy tudják, hogy az őket perlő károsult hamarosan lakást kap az államtól.



Diszkótragédia: perelnek a gyászoló szülők

Elsősorban a közvetlen felelősöket, de a hatóságokat is beperelik a West Balkánban történt tragédia áldozatainak szülei. A három lány egyike, a 24 éves Rita szülei is kijelentették: nem hagyják, hogy a felelősök megússzák.





Devecser: vizsgálják a vállalkozók veszteséglistáit

Szakértőcsoport vizsgálja a vörösiszap-katasztrófa sújtotta települések károsult vállalkozásainak kárigényeit. A munkacsoport január végére készíti el a jelentését, ami alapján állami kártérítésre számíthatnak az érintett cégek – írta a Népszabadság.




Százmilliót fizethet az E.ON

A cég ellen azért indult kártérítési per, mert 2003-ban a pécsi Engel János utcában - a környéken élők tiltakozása ellenére - két lakópark közé telepítette nagyfeszültségű transzformátor-állomását, s ezzel szükségtelenül zavarta a közelben lakókat.



Concorde-per: a Continental Airlines a felelős

A Continental Airlines amerikai légitársaság felelősségét állapította meg hétfőn a Párizs melletti Pontoise bírósága a tíz évvel ezelőtt lezuhant Concorde repülőgép tragédiájában, amely 113 emberéletet követelt.