Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#katolikus egyház

MTI Világ

Vezető pozíciókat szánnak a nőknek a katolikus egyházban

A vatikáni szinóduson részt vevő püspökök egy része szorgalmazta, hogy az egyházon belül nagyobb szerephez jussanak a nők mind a tisztségek betöltésében, mind pedig az "új evangelizációval" kapcsolatos munka felelősségének megosztásában.

Zubor Zalán Világ

Az "évszázad pere" megrázhatja a Vatikánt

„Mindenütt rosszat és korrupciót látott az egyházban”, ezért döntött úgy, hogy kiszivárogtatja a vatikáni hatalmasságok belső levelezését – mondta a nyomozóknak Paolo Gabriele, XVI. Benedek pápa volt személyi inasa, akinek a pere szombaton kezdődött a vatikáni bíróságon. Az inast többek között a pápának írt személyes levelek kiszivárogtatásával vádolják, amelyben a vád szerint a szentszéki államtitkárság volt informatikusa is segédkezett neki. Gabriele állítólag kedden tesz vallomást.

Zubor Zalán Világ

Elhagyja vallását a katolikus Írország

Évente több százalékkal csökken a vallást gyakorlók száma Írországban, a bevallottan ateisták aránya pedig már a világon az egyik legmagasabb a szigetországban. Sokan az elmúlt évek botrányai miatt fordulnak el az egyháztól, miközben a megmaradt hívők reformokat szeretnének.

M. László Ferenc Itthon

Megbotlott az egyházakban a megszorítást tervező kormány

A kormányzati és a törvényalkotási rohamtempó okozott feszültséget a nagy felekezetek és a történelmi egyházakkal jó kapcsolat kiépítésére törekvő kabinet között. A kormány felismerhette, hogy az iskolák, bölcsődék egyházi átvétele korlátozza a spórolásra kényszerülő kabinetet, ezért az egyházak támogatottságához kötné az intézményátvételi arányt. Az egyházak azt nehezményezik, hogy az Orbán-kormány még mindig nem tájékoztatta őket, hogyan számolják majd ki a nekik járó oktatási és szociális támogatásokat.

MTI Világ

Eltussolt papi pedofília: bűnös William Lynn

"Gyerekek jólétének veszélyeztetésében" bűnösnek mondta ki, további két vádpontban pedig felmentette a philadelphiai bíróság pénteken William Lynn, aki korábban a philadelphiai bíboros érsek titkára - gyakorlatilag az egyházmegye személyzeti főnöke - volt.

MTI Karrier

A katolikusoké lesz a szerencsi iskola

Az egri katolikus főegyházmegye működteti a szeptemberben kezdődő új tanévtől Szerencsen a Bolyai János általános iskolát - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzata.

MTI Gazdaság

Aggódnak a katolikusok egy készülő rendelet miatt

Kéréseket fogalmazott meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) levelében az illetékes állami hatóságoknak az egyház-finanszírozással kapcsolatban - jelentette be Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke a testület rendes nyári ülését követő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

MTI Világ

Katolikus kasztrálások: vizsgálat indul Hollandiában

A holland parlament vizsgálatot fontolgat azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepet játszottak egyes pszichiátriai intézmények homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásában a múlt század közepén - írta a Die Welt című német lap holland sajtójelentéseket idézve.

hvg.hu Nagyítás

Ijesztő és méltóságteljes: a spanyolországi szent hét - Nagyítás-fotógaléria

A virágvasárnaptól húsvétvasárnapig tartó szent hét napjain minden nagyobb városban körmenettel ünnepelnek a helyi szerzetesrendek Spanyolországban. A Sevilla-i menet minden évben turisták ezreit vonzza a városba; a csúcsos maszkot viselő szerzetesek körmenete valóban nem mindennapi látvány, idén azonban az esős idő miatt több szerzetesrend is lemondta a hagyományos felvonulást.

1
22 23 24 25 26 27 28
4,7 milliárdos profitot hozott a Rossmann, mielőtt jött Nagy Márton az árrést szabályozni

4,7 milliárdos profitot hozott a Rossmann, mielőtt jött Nagy Márton az árrést szabályozni

Új képességgel bővült az Instagram, vége a fotók vagdosásának

Új képességgel bővült az Instagram, vége a fotók vagdosásának

Megint hálaadó szentmisét tartanak Orbán Viktor születésnapja alkalmából

Megint hálaadó szentmisét tartanak Orbán Viktor születésnapja alkalmából

Hamarosan sokkal könnyebb lehet iPhone-ról Androidra költözni

Hamarosan sokkal könnyebb lehet iPhone-ról Androidra költözni

Ezért merülhet nagyon a telefonja mostanában – és így oldhatja meg

Ezért merülhet nagyon a telefonja mostanában – és így oldhatja meg

Parászka Boróka: Magyarország, a térségi taposóakna

Parászka Boróka: Magyarország, a térségi taposóakna

Oroszországban egy nagykereskedő cég már a könyvesboltokat is cenzúrázza

Oroszországban egy nagykereskedő cég már a könyvesboltokat is cenzúrázza

Több milliárdos veszteséggel zárta 2024-es pénzügyi évét az RTL Magyarország

Több milliárdos veszteséggel zárta 2024-es pénzügyi évét az RTL Magyarország

Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

A címlapról ajánljuk