Akár 8 évre is ítélheti a vatikáni bíróság Paolo Gabrielét, XVI. Benedek pápa egykori komornyikját, amiért számos titkos, a vatikáni korrupciót leleplező iratot juttatott el az olasz sajtónak, és akinek pere szombaton kezdődött meg.

Korábban a sajtóban sokan azt rebesgették: Gabriele államtitok megsértése miatt akár 30 évet is kaphat, a férfi ügyvédjének és a bírói testület egyik tagjának nyilatkozatából azonban arra lehet következtetni, hogy a vád legfeljebb lopás minősített esete lehet, amelyért 8 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat, bár van rá esély, hogy a pápa kegyelemben részesíti. Gabriele mellett bűnpártolásért elítélhetik Claudio Sciarpellettit, a szentszéki államtitkárság volt informatikusát, aki a vád szerint segített a dokumentumok kiszivárogtatásában.

Paolo Gabrielét május 23-án tartóztatták le, mivel a vád szerint bizalmas iratokat adott át Gianluigi Nuzzi újságírónak. Gabriele letartóztatásáig a pápa egyik legközelebbi asszisztense volt, szinte minden útjára elkísérte XVI. Benedeket, ő szolgálta fel az egyházfő ételét és segített neki öltözködni. A 46 éves, laikus, háromgyermekes családapa rövidesen bevallotta: valóban ő juttatta el a vatikáni vezetés gyanús pénzügyeit, hatalmi visszaéléseit és politikai kapcsolatait leleplező dokumentumokat a sajtónak. Azt állította, tettével az egyház megtisztulását akarta elősegíteni, mert már nem tudta elviselni, hogy „mindenütt rosszat és korrupciót lát az egyházban”.

Megvesztegetés, hűtlen kezelés

A háromtagú laikus bírói testületet Giuseppe Dalla Torre vezeti, a vádat Nicola Picardi vatikáni ügyész képviseli. A lopás minősített esetével vádolt Paolo Gabriele az MTI szombat délelőtti tudósítása szerint az ügyvédjével jelent meg, a bűnpártolással vádolt Claudio Sciarpelletti maga helyett csak jogi képviselőjét küldte a tárgyalóterembe.

A tárgyalás azért szombaton kezdődött, mivel a bírák a hét többi napján az olasz bíróságokon dolgoznak. A legelső tárgyaláson a per további ütemezéséről döntenek. Az "évszázad pere" - ahogy az olasz sajtó nevezi - zárt ajtók mögött zajlik, a  tárgyalóteremből a tévékamerákat és fotósokat is kitiltották. Egyedül a L'Osservatore Romano szentszéki napilap, a Vatikáni Rádió, a nagyobb olasz és külföldi hírügynökségek tudósítói lehetnek jelen, valamint néhány sorsolással kiválasztott újságíró, összesen nyolcan. Ők tájékoztatják kollégáikat Federico Lombardi vatikáni szóvivővel együtt.

A „Vatileaks” néven elhíresült botrány kiindulópontja egy 2012 januárjában megjelent cikk volt, amelyben Gianluigi Nuzzi újságíró és tévés személyiség nyilvánosságra hozott egy bizalmas levelet, amelyet Carlo Maria Vigano érsek, a Vatikáni Kormányzóság korábbi főtitkára személyesen a pápához írt 2011 végén. A levélben az érsek bírálta a pápai állam legmagasabb köreiben tapasztalható korrupciót, és kritizálta a Vatikán egyes pénzügyi és gazdasági vezetőit, elsősorban az IOR (Vallási Műveletek Intézete - a Vatikán bankja) volt igazgatóját, Ettore Gotti Tedeschit, azzal vádolva őket, hogy „a saját érdekeiket előbbre valónak tekintették, mint a Vatikánéit”. A főpap szóvá tette azt is, hogy a Vatikán pénzügyi vezetői a költséges műszaki munkákkal rendre ugyanazokat a cégeket bízták meg, holott azok kétszer olyan magas áron szolgáltattak a Szentszéknek, mint más megrendelőknek.

Paolo Gabriele (alul) Benedek pápa társaságában. Mindenütt rosszat látott.

AP / Alessandra Tarantino

Vigano 2009-ben lett a Vatikáni Kormányzóság főtitkára, ezzel XVI. Benedek után elvileg a második leghatalmasabb ember lett a pápai állam közigazgatásában. Az új főtitkár egyik első dolga kinevezése után a Vatikán pénzügyi bürokráciájának központosítása és átláthatóvá tétele volt. Tevékenységének köszönhetően a Vatikán költségvetési mérlege pozitívra fordult: 10,5 millió dolláros deficitről egy év alatt 44 milliós többletet halmozott fel. A kiszivárgott dokumentumok alapján Vigano tevékenységével számos ellenséget szerzett, és 2011 végére már vesztésre állt a korrupt vatikáni hivatalnokokkal szemben: ominózus levelében arra kérte a pápát, akadályozza meg az eltávolítását a főtitkári posztról, mert az áthelyezése „zavart okozna” a korrupció elleni harcban. A levélben Vigano különösen nagy hévvel bírálta Ettore Gotti Tedeschi közgazdászprofesszort, a vatikáni bank volt igazgatóját, aki ellen pénzmosás miatt jelenleg is nyomozás folyik. Nem sokkal a levél megírása után Viganót leváltották főtitkári hivatalából és pápai nunciusként (nagykövetként) az Egyesült Államokba helyezték át.

Átfogó nyomozás a kiszivárogtató után

Az ügy súlyosságát mutatja, hogy a levél kiszivárgása után a pápai állam szinte minden érintett szerve belső vizsgálatot indított a kiszivárogtató személyének kiderítésére, miközben a vatikáni rendőrség is nyomozni kezdett. A nyomozást a pápa által személyesen kinevezett három bíboros felügyelte, akik közvetlenül az egyházfőnek jelentenek. A nyomozás vezetője Julian Herranz, az Opus Dei prelátusa lett.

A botrány tetőpontját a Vigano levelét is közlő újságíró, Gianluigi Nuzzi Őszentsége: XVI. Benedek titkos dokumentumai című könyvének májusi megjelenése jelentette, amelyben a Vigano-levél mellett a szerző számos korrupciós ügy bizonyítékait hozta nyilvánosságra. Fény derült többek között magáncégek és vatikáni tisztségviselők találkozóira, ahol az utóbbiak kenőpénzt fogadtak el azért, hogy az adott vállalat kaphasson meg egy-egy állami megrendelést. Napokkal a könyv megjelenése előtt a rendőrség elfogta Paolo Gabrielét, a pápa személyi inasát, aki rövidesen beismerő vallomást tett, bár (ellentétben a könyvben megjelent állításokkal) tagadta, hogy az iratok szivárogtatásában lettek volna segítői. A Szentszék Nuzzi könyvét szintén  "kriminálisnak" minősítette és eljárást kezdeményezett az újságíró ellen, de mivel a könyv nem a Vatikánban, hanem Olaszországban jelent meg, nem valószínű, hogy a pápai államnak lesz jogi lehetősége Nuzzi felelősségre vonására.

Más, Nuzzi által közölt dokumentumokból kiderült, XVI. Benedek pápa többször is pénzt fogadott el olyanoktól (köztük egy olasz tévériportertől), hogy azok pápai audiencián vehessenek részt. Az audienciák ára állítólag 50-180 000 dollár között mozgott, attól függően, mennyien akarnak részt venni a meghallgatáson. A felajánlott pénzösszegek a könyv szerint a vatikáni bankba kerültek a pápa által kezelt, de más nevén lévő számlákra, és „jótékonysági és egyéb célokra” költötték őket.

Bertone, Ratzinger régi beosztottja lehet a kulcsfigura

Egy másik kiszivárgott levelezés a 2009-es Boffo-ügyhöz nyújtott adalékokat. Dino Boffo az olasz püspöki konferencia lapjának, a l'Avveniré szerkesztője számos kritikus hangú írást jelentetett meg, amelyekben bírálta a vatikáni vezetést, valamint az olasz kormányt és Silvio Berlusconi akkori olasz miniszterelnök kicsapongó életvitelét. 2009-ben egy, Berlusconi testvérének tulajdonában álló lap „leleplező” cikket közölt Boffóval kapcsolatban, ahol többek között telefonos zaklatással és homoszexualitással vádolták az újságírót, mint később kiderült, gyenge alapokon. A hasonló karaktergyilkosságot az olasz sajtóban azóta is előszeretettel nevezik „Boffo-módszernek”. Nuzzi könyvében két levél jelent meg, amelyben Boffo Georg Gänsweinnek, a pápa személyi titkárának bizonygatta: a lap hatalmi okokból igyekezett besározni a nevét, még bírósági iratok meghamisításától sem riadva vissza (bár Boffo ellen valóban folyt eljárás, zaklatás miatt). A támadás hátterében Boffo Tarcisio Bertonét, a Vatikáni Államtitkárság vezetőjét, a pápa bizalmasát sejtette.

A kiszivárgott dokumentumok alapján úgy tűnik, súlyos ellentétek feszülnek a katolikus egyházon belüli érdekcsoportok között. Az egyik fő törésvonal a vatikáni vezetés és az olaszországi püspökök között húzódik: utóbbiak nem nézik jó szemmel a Berlusconi vezette jobboldali kormányok politikáját és a miniszterelnök kicsapongásait, a vatikáni bürokraták azonban jó viszonyt ápolnak a keresztény jelszavakat hangoztató politikusokkal. Berlusconi kormányai az évek során még az Európai Unióval szemben is megvédték a katolikus egyház ingatlanjainak adómentességét, amiért cserébe a vatikáni vezetés erkölcsi támogatást nyújthatott az olasz jobboldalnak.

Püspöki konferencia a Vatikánban. A főpapság egy része sem nézte jó szemmel a korrupciót.

MTI / Illyés Tibor

A konfliktusok központi alakja sokak szerint a Boffo által is említett Tarcisio Bertone, aki XVI. Benedek beiktatása óta kisebbfajta birodalmat épített ki, kihasználva a pápához fűződő kapcsolatát. Ennek ellenére nem tartják kifejezetten kompetens szervezőnek, különösen diplomácia és PR terén mutatott hiányosságait vetették a szemére: Nuzzi szerint az ő számlájára írható a Vatikán elnéző fellépése az antiszemita nézeteket hirdető Szent X. Pius Társasággal szemben, valamint a rendbe tartozó, korábban a holokausztot tagadó papok visszafogadása a katolikus egyházba. A levelek tanúsága szerint Bertone volt a korrupció felszámolásának egyik fő akadályozója is, amivel számos ellenséget szerzett az egyházban, és a könyv szerint már több névtelen halálos fenyegetést is kapott.

Gabriele kaphatott segítséget

A Vatileaks-botrány jelentőségét mutatja, hogy a vatikáni bíróság a korábbi gyakorlattal szemben maga ítélkezik a gyanúsítottak felett: szombaton zárt ajtók mögött, három laikus bíró elnökletével zajlik le a bíróság első ülése. Az olasz sajtó szerint ez lesz a vatikáni bíróság első „igazi" büntetőjogi eljárása: a 19. században megreformált testület az utóbbi évtizedekben csak a Szent Péter téren vagy a Vatikáni Múzeumban elkövetett lopások és zsebtolvajlások ügyében ítélkezett, eddig alig harminc esetben. A Vatikánban elkövetett súlyosabb bűncselekmények tetteseit viszont eddig mindig kiadták az olasz hatóságoknak, beleértve a II. János Pál elleni 1981-es merénylet elkövetőjét, a török Ali Agcát és a Michelangelo Pieta-szobrát 1972-ben kalapáccsal megrongáló Tóth Lászlót.

Az egykori pápai inas perének egyik fő kérdése várhatóan az lesz: segítette-e valaki a férfit az iratok kiszivárogtatásában, és ha igen, kik? Bár Gabriele és Claudio Sciarpelletti, a szentszéki államtitkárság volt informatikusa azt állítják, rajtuk kívül más nem vett részt a szivárogtatásban, valószínűbb, hogy többen is segítségükre voltak. Az Őszentsége című könyvben Gianluigi Nuzzi azt írta, hogy informátora két „követ” segítségével tartotta vele a kapcsolatot, végül egy Vatikánban bérelt, bútorok nélküli lakásban találkoztak, ahol az informátor átadta neki az első adag iratot. „A nyakamban hordott USB-n csempésztem ki a dokumentumokat a Vatikánból, mint valami filmben” – nyilatkozta Nuzzi a Guardiannak. Az újságíró sem az informátort, sem a „követeket” nem nevezte meg a könyvben. Nyilvánosságra hozott bírósági iratokban szintén szó esik két ismeretlen személyről, akiket csak X-nek és W-nek neveznek, illetve egy a bíróság által meg nem nevezett olasz bíboros is gyanúba keveredett.