#katolikus egyház

Elintézheti-e a pápa egy bocsánatkéréssel több mint száz év traumáját?

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök még 2017-ben kérte Ferenc pápát arra, hogy a katolikus egyház nevében kérjen bocsánatot azoktól az őslakosoktól, akiket átnevelő iskolákban próbáltak meg erőszakkal asszimilálni. Az egyházfő bocsánatkérésére mostanáig kellett várni, és vannak, akik úgy gondolják, hogy ez túl kevés, túl későn. Az intézményekben elkövetett brutális visszaélések traumája mai napig kísérti Kanadát.











Több tízezres tömeg előtt üzent a háborúzóknak Ferenc pápa

Korunk szentjeit a feszültséggel és háborúkkal teli mindennapok hőseinek nevezte az egyház, a politika és a társadalom számára is Ferenc pápa vasárnap, a Szent Péter téren bemutatott kanonizációs misén, amelyen többek között a francia Charles de Foucauld-t, a holland Titus Brandsmát, az indiai Devasahayam Pillait, avatták szentté.


Pető Attila: Nem azért akartam, hogy Erdő Péter bocsánatot kérjen, mert abuzált egy kispap

Gyerekként papnak készült, szeretett egyházi iskolába járni és abban a közösségben létezni Pető Attila, akit 13 éves korától abuzált egy kispap. Története fordulatos: testvére megzsarolta a papot, Attila többször próbálta az egyház elé vinni ügyét, de eleinte nem tapasztalt támogató légkört, később pedig semmit sem tudott arról, hogy alakul az ügye. Idegességében telefonálgatott, azzal fenyegetett, hogy nyilvánosan kéri számon Erdő Pétert, mire feljelentették zaklatásért. A bíróság ezt megalapozottnak tartotta, és kétrendbeli zaklatás miatt megrovásban részesítette. Hogyan élte meg az elmúlt éveket? Mi hajtotta előre? Perelné az egyházat? Portréinterjú Pető Attilával. A cikk az e heti HVG-ben megjelent szöveg hosszabb változata.