A szíriai katonaság pénteken tüzérséggel lőtt több lázadó várost, ahol tüntetők ezrei vonultak fel pénteken, egy nappal azelőtt, hogy Kofi Annan nemzetközi megbízott Moszkvában és Pekingben tárgyal a vérontás leállítása érdekében.
Hende Csaba honvédelmi miniszter javaslatára az Országgyűlés napirendjére tűzte a hadkötelesek összeírásáról is szóló törvénytervezetet, melyben lehetőség nyílik arra, hogy rendkívüli állapotban automatikusan, megelőző védelmi helyzetben pedig az Országgyűlés döntésével újra bevezessék a hadkötelezettséget. A tárcavezető szerint ennek teljesítésére a katonai igazgatás szerveinek fel kell készülniük, és ennek része lesz a nagykorú, Magyarországon élő állampolgárok törvényben szabályozott adatainak nyilvántartása. Ennek érdekében a jogszabály 2012. január 1-jével létrehozza a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságát, a honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szervét. Bár a HM szerint nem lesznek, mi felidézzük, hogyan is zajlott a sorozás és a bevonulás annak idején.
Az MTI szerint három ember meghalt vasárnap délután Kairó központjában, ahol az egyiptomi rendőrség és katonaság rátámadt a Tahrír téren összegyűlt több ezer tüntetőre, hogy kiszorítsa őket a térről. A BBC összesen 13 áldozatról tud, és azt írja, a tüntetők visszafoglalták a teret.
Öt órán át tartó tűzharcot vívtak egymással mexikói katonák és egy drogkartell fegyveresei pénteken a közép-amerikai ország északi Zacatecas szövetségi államában - közölték helyi illetékesek.
A szingapúri hadsereg tengerészgyalogosait és a légierő kötelékében szolgáló katonáit a lőfegyverek mellett táblagépekkel is fölszerelik - jelentette be a szingapúri védelmi minisztérium hétfőn.
Az egyiptomi hadsereg megígérte, hogy betiltják az őrizetbe vett nőkön végrehajtott úgynevezett szüzességi vizsgálatot – közölte kedden Kairóban a Human Rights Watch (HRW) emberi jogvédő szervezet.
Tömegesen kérik nyugdíjaztatásukat a lengyel hadsereg hivatásos tagjai, mivel tartanak a jövő évben életbe lépő nyugdíjreformtól, és aggódnak a katonai szolgálat stabilitásának hiánya miatt - írta hétfőn a Rzeczpospolita.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter katonai együttműködést ajánlott fel Iraknak, ahonnan a jelenleg érvényes tervek szerint rövidesen kivonul az amerikai katonaság.
A Tiboru katonás blogja friss bejegyzésében megismerheti a katonai mesterlövészet szakmai áttekintését a 19. századi indiai brit vadászoktól kezdve a második világháború emblematikus alakjain keresztül napjaink afganisztáni eseményeiig.
Svájcról mindenkinek a nagyon jó minőségű órák és a banktitok jut eszébe. Kevesen tudják, hogy a svájciak földrészünk talán legmilitarizáltabb nemzete - olvasható a Tiboru katonás blogján.
A bahreini belpolitikai válságban most először a hadsereg is megjelent az utcákon: csütörtök reggel több mint ötven páncélozott harcjármű tartott a főváros központi tere felé, ahol előzőleg, hajnalban a rendőrség elkergette a több száz tüntetőt, és lerombolta sátortáborukat.
Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön azt mondta: a honvédség élen járt a vörösiszap-katasztrófa elleni védekezésben. Az ünnepségen 200 katona vehette át a katasztrófa-elhárításért járó szolgálati jelet.
Az izraeli hadsereg szóvivője kedden közölte: körülbelül ezer olyan nőt lepleztek le az izraeli hatóságok facebookos bejegyzéseik alapján, akik vallási meggyőződésükre hivatkozva akarták elkerülni a kötelező katonai szolgálatot.
Különleges alkalom volt az idei katonai parádé Észak-Koreában, ugyanis szokatlan módon a nemzetközi sajtót is beengedték Phenjanba - olvasható a Világutazó blogon.
Magyarország 2003 óta vesz részt az afganisztáni rendezésben. A szeptember 18-i afgán parlamenti választások közeledtével ugyanakkor a biztonsági helyzet még tovább romlik Afganisztánban. Katonáinknak azonnal haza kell térniük? A Made in America blog a kivonulás kérdéskörét járja körül.
A politika felelőssége megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy a katonák minél nagyobb biztonságban és minél magasabb színvonalon végezhessék el feladataikat – jelentette ki Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Hódmezővásárhelyen, a Magyar Honvédség Afganisztánba és Koszovóba induló békefenntartóinak búcsúztatásán.