Semjén Zsolt címzetes professzor lesz
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes címzetes egyetemi tanár lesz az Óbudai Egyetemen, aki végzettségét tekintve teológus doktor és szociológus, egyúttal címzetes docens a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes címzetes egyetemi tanár lesz az Óbudai Egyetemen, aki végzettségét tekintve teológus doktor és szociológus, egyúttal címzetes docens a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
FH
Mintegy 900 napirendi pontot tárgyalt meg 48 ülésen megalakulásának egyéves évfordulójáig a második Orbán-kabinet.
MTI
Az InfoRádió Aréna című műsorában a kormányszóvivő elmondta: a második félévben is sok munka vár a kabinetre.
InfoRádió
Pálffy István frakciószóvivő szerint emberileg is megbukott a Nemzeti Színház igazgatója. "Alföldi Róbert nemzetpolitikai és kultúrpolitikai szempontból is súlyos károkat okoz a Nemzeti élén, és nem való a teátrum vezetésére" - véli a politikus.
MTI
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) mindenképpen reális kompromisszumot szeretne a szabad vasárnap ügyében. Stágel Bence, a kisebbik kormánypárt országgyűlési képviselője az MTI-nek nyilatkozva erre a vasárnapi zárva tartással érintett kereskedelmi üzletek pontos körének meghatározásában, illetve a családi vállalkozások előnyben részesítésénél látott elsősorban lehetőséget.
MTI
A KDNP budapesti választmánya arra kéri "Pokorni Zoltánt és társait", hogy vagy tegyenek le egy fajsúlyos szakmai anyagot, vagy hagyják abba a létező oktatási koncepcióval szembeni aknamunkát - olvasható Nagy Attila Tibor politikai elemző blogján.
hvg.hu
A kereszténydemokraták szerint közjogi szempontból megállapítható, hogy a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíja valójában nem is minősül nyugdíjnak, ugyanis nem járulékfizetés alapozza meg, hanem a központi költségvetésből utalnak át forrást rá a nyugdíjalapba.
MTI
A Jobbik szerint a kormány elhanyagolja az "elszakított magyarság ügyét", az ellenzéki párt nemzetpolitikai kabinetjének vezetője közleményében felszólította Semjén Zsolt területért felelős miniszterelnök-helyettest, hogy haladéktalanul csináljon rendet az általa felügyelt területeken.
MTI
Abortusz helyett a gyermek örökbe adására buzdítja a kormány a nőket. A Gólyahír egyesület szerint a kampány felhívhatja a figyelmet a másik lehetőségre, a Patent egyesület szerint viszont bűntudatkeltő és hatásvadász.
InfoRádió
A Fidesz és a KDNP az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén nem támogatta az élet és a tulajdon jogos védelmének erősítéséről szóló Btk-módosítás tárgysorozatba vételét. A Jobbik szerint ezzel a bűnözők oldalára álltak.
MTI
Az MSZP, majd a KDNP képviselői is kivonultak a parlament alkotmányügyi bizottságának hétfői üléséről, a fideszes Lázár János és Balsai István pénteken beterjesztett két törvényjavaslatának megvitatása közben. Az indítványokat kedden kezdheti tárgyalni a Ház.
MTI
A fővárosi KDNP furcsának találja, hogy vannak, akik kormánypárti politikusként szinte naponta ugyanazokat az érveket hozzák fel a kereszténydemokrata vezetésű oktatási államtitkársággal szemben, amelyeket az előző nyolc évben kormányzó bukott liberális és szocialista politikusok hangoztattak.
MTI
Harrach Péter a strukturális reformok elindítását, az adórendszer megváltoztatását, és a nemzetpolitika terén végrehajtott fordulatot emelte ki az elmúlt egy év teljesítményeiként.
MTI
A Fidesz-KDNP egy központi kormányzat és-hatalomcentrikus rendszert kíván bevezetni Magyarországon - nyilatkozta a Klubrádióban Szeged MSZP-s polgármestere.
Klubrádió
Párton belüli gesztusok is befolyásolhatják, hogy az év végéig elfogadásra váró közel harminc kétharmados törvény előkészítésében kinek milyen szerepet ad a Fidesz, illetve Orbán Viktor – vélik elemzők, akik szerint a sarkalatos törvények felelőseinek kiválasztásakor a párt számára a lehetséges brüsszeli kritikák hatékonyabb kivédése, illetve a KDNP önálló profiljának erősítése is szempont lehet.
hvg.hu
Várhatóan öt sarkalatos törvény kidolgozásáért lesz felelős a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP).
MTI
A KDNP szerint a polgárőrségről szóló törvény előtti egyenlőség tétele mindenkire vonatkozik, különbség és megkülönböztetés nélkül. Az állami erőszak-monopóliumot senki sem sajátíthatja ki magának.
MTI
Az LMP és a szakszervezetek üdvözölték az Alkotmánybíróság (Ab) döntését. A KDNP úgy vélekedett, hogy az Ab jogi szempontok alapján hozza döntéseit.
MTI
Nagy deficittel zárták 2010-et a parlamenti pártok, a Fidesz azonban a párttörténet legnagyobb összegét gyűjtötte – derül ki a HVG összeállításából.
HVG
Augusztus 15-e, Szűz Mária mennybevétele napjának munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezi a kereszténydemokrata Michl József a parlamentnek benyújtott önálló képviselői indítványában.
MTI