#KDNP

Semjén: a Fidesz és a KDNP nem konkurensei egymásnak

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint a KDNP-nek a legtöbb energiát arra kell fordítania, hogy az általa képviselt értékeket a napi politikában meg tudják jeleníteni a jövőben is. A pártelnök beszélt a szociális népszavazásró, az LMP-ről, és Gyurcsány "legnagyobb tévedéséről" is.





Pálffy nem lát feszültséget a KDNP és a Fidesz között

Nincs feszültség a Fidesz és a KDNP között - vélekedett Pálffy István a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. A KDNP-s politikus szerint a Harrach Péter és Lázár János közt lezajlott pengeváltás az elmúlt egy év megfeszített munkatempójának eredménye. Az egykori televíziós emellett a közmédiában zajló elbocsátások kapcsán arra utalt, hogy senki sem pótolhatatlan.


Lázár a KDNP-nek: "ez nem egy koalíciós kormány"

Soha nem háborúzna Lázár János Kövér Lászlóval, de a törvényalkotás lassításában "a házelnök úr téved". A Fidesz frakcióvezetője a Népszabadságnak adott interjúban úgy fogalmazott: "jó lenne, ha a KDNP szembenézne azzal, hogy ez nem koalíciós kormány".


Egyházi törvény: kell is az ezer fő igazolása, meg nem is

A szavazás előtt néhány órával a Fidesz alapvetően átírta a KDNP egyháztörvény módosításáról szóló javaslatát és benne maradt az a kitétel, hogy „legalább ezer természetes személy tag nevét, magyarországi lakóhelyét, aláírását tartalmazó ívet” is csatolni kell az egyházi nyilvántartási kérelemhez - írta pénteki számában a Népszabadság.



Az utolsó pillanatban módosítanák az egyházi törvény tervezetét

A jövőben az egyházi kapcsolattartásért felelős miniszterhez kellene benyújtani az egyházak nyilvántartásba vételére irányuló kérelmet, ha az Országgyűlés hétfőn elfogadja a kereszténydemokrata Stágel Bence zárószavazás előtti módosító indítványát. Egy másik KDNP-s módosító javaslat alapján a Magyarországi Metodista Egyház is bekerülne az elismert egyházak, vallásfelekezetek kategóriába.


KDNP-alelnök: Székelyföld autonómiája létkérdés

Székelyföld autonómiájának megteremtése a Kárpát-medencei magyarság számára létkérdés - jelentette ki a KDNP alelnöke szombaton Verőcén, az Erdélyország az én hazám című világtalálkozón az erdélyi autonómiáról rendezett kerekasztal-tanácskozáson tartott előadásában.


Harrach: őszintén beszélgettünk az ET-rapőrtörőkkel

Tárgyszerűnek és őszinte értékelte az Európa Parlamenti Közgyűlésének (PACE) jelentéstevőivel folytatott egyórás megbeszélést a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a csütörtöki találkozó után az MTI-nek. Harrach Péter tájékoztatása szerint a találkozón a sarkalatos törvényekről, a Költségvetési Tanácsról és a KDNP kormányzati szerepéről volt szó


Republikon Intézet: a KDNP árnyékpárt

Parlamenti aktivitása, szereplései és témafelvetései nem mutatják az önálló profillal rendelkező, aktív párt képét – ez derül ki a Republikon Intézetnek a KDNP-ről készített elemzéséből.


"Nekünk nem egy véleményen kell lenni a Fidesszel"

A helyi KDNP tüntetése mellett zajlott le az újpesti képviselőtestület csütörtök délutáni tüntetése. Az ügy pikantériája, hogy a kisebbik kormánypárt a fideszes kerületvezetés lépései ellen tiltakozott. Úgy tűnik, a Nemzeti Együttműködés nemcsak az ellenzékkel, de még a szövetséges KDNP-vel is döcögősre sikerül Újpesten.


Elköltözik az Orbán-kormány a Parlamentből

A fideszes Balsai István, L. Simon László, valamint a Fidesz- és a KDNP-frakció vezetői azt javasolják, hogy a kormány 2014-ig költözzön ki az Országgyűlés épületéből, a Parlament előtti tér pedig kerüljön az állam kizárólagos tulajdonába és kezelésébe.


Felfüggesztik Zagyva Gyula mentelmi jogát

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága válaszlevelet fogalmazott meg az ügyészségnek Gyurcsány Ferenc ügyében. A testület keddi ülésén emellett egyhangúlag úgy döntött, hogy Zagyva György Gyula jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja - mondta el Rubovszky György, a bizottság KDNP-s elnöke.





Mínusszal zárt a KDNP pártalapítványa

A Magyar Közlönyben közzétett 2010. évi beszámolóban a tárgyévi eredményt tekintve a 2009-es 1,611 millió forinttal szemben tavalyra 40,79 millió mínusz szerepel a Barankovics István Alapítványnál.


Vasárnapi nyitvatartás: a KDNP megadta magát

Megértettem a miniszterelnök üzenetét - így reagált Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az MTI-nek kedden a kormányfő azon bejelentésére, hogy amíg nem lehet megélni öt napi munkából, addig nincs lehetőség az üzletek vasárnapi zárva tartására.