Ötven használt biciklit kapnak rászoruló gyerekek
Gyermekotthonokban élő állami gondozott és veszélyeztetett gyerekek kapták meg azt az ötven kerékpárt, amelyeket a magyarországi nyári fesztiválok bringaprogramjain kölcsönözhettek ki a látogatók.
Gyermekotthonokban élő állami gondozott és veszélyeztetett gyerekek kapták meg azt az ötven kerékpárt, amelyeket a magyarországi nyári fesztiválok bringaprogramjain kölcsönözhettek ki a látogatók.
Barack Obama újrázását a biciklis blogok is megünnepelték. A Critical Mass Facebook-oldalán a nap bringásának választotta az amerikai elnököt. Fotó.
2013 júliusában kezdik kiépíteni a Budapesti Bicikli (BuBi) dokkolóállomásait. A kerékpár-kölcsönzési rendszert évi 250 millió forintból tartják majd fenn.
Előzni próbált a suzukis, de elgázolta az út szélén haladó biciklist, aki súlyosan megsérült.
Október végén egyre több ismerősünk teszi le a biciklit, megkezdődik száműzetésük a garázsba, munkahelyre, anyuhoz. Mintha legalábbis télen nem lehetne tekerni. Pedig a küldetés egyáltalán nem lehetetlen, csak jó kiegészítők kellenek hozzá.
Együttműködnek a Rákos-patak menti önkormányzatok, hogy a Duna vonalától a Gödöllői-dombságig kiépülhessen a turisztikai elemekkel összekapcsolt kerékpárút - jelentette be Riz Levente (Fidesz-KDNP), a XVII. kerület polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
Csaknem száz, orgazdáknál és kerékpártolvajoknál talált bicikli gazdáját keresik a rendőrök Szegeden - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke nem gondolja, hogy ki kellene zárni az ötkarikás programból a kerékpársportot az amerikai Lance Armstrong világvisszhangot kiváltó doppingbotránya miatt.
Halálra gázoltak egy kerékpárost Solt külterületén - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
A Critical Mass blognak reagált a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az Örs vezér térre tervezett kerékpárúttal kapcsolatban felmerült kétségekre.
A város legveszélyesebb biciklis útját tervezik Zuglóban a Kerékagy blog szerint.
Emma O'Reilly élő adásban vallott színt a Lance Armstrong "doppinghálózatában" betöltött szerepéről.
Titokban biciklis számlálót helyezett el a BKK az Andrássy úton. A szerkezetet hírverés nélkül helyezték üzembe még július elején, viszont remek honlapot készítettek neki.
Lámpákat fog osztani a Magyar Kerékpárosklub a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal együttműködve Budapest több kerékpáros csomópontjában szerdán egy razzia során.
A kerékpárral közlekedők 63 százaléka legalább minden hétköznap ült kerékpárra, ami az eddig mért legmagasabb arány, és 7 százalékponttal magasabb a tavaly szeptemberben mértnél - írja a Magyar Kerékpáros Klub egy felmérésre hivatkozva.
A francia színekben versenyző budapesti születésű kerekes csapata, a Type 1-Sanofi valószínűleg nem hosszabbítja meg Bodrogi László idény végén lejáró szerződését - írja a Nemzeti Sport online.
A helyiek ingyen kapják a használathoz szükséges kártyát ahhoz különleges, mikroprocesszor vezérelte, nyolcszögletű, zárt kerékpártárolóhoz, amelynek prototípusát a napokban állították fel a budaörsi buszvégállomásnál - közölte a projekt kommunikációs vezetője szerdán az MTI-vel.
Olaszországban is érezteti hatását a magas üzemanyagár: egy friss kimutatás rávilágított, hogy a taljánok hosszú-hosszú idő után először autó helyett inkább kerékpárt vásárolnak.
Elfogta a rendőrség azt a fiatal férfit, aki megpróbált kirabolni egy szegedi benzinkutat a napokban.
Ittasan nekihajtott a rendőrautónak egy idős férfi csütörtökön Oroszlányban, miközben a járőrök ellenőrizni akarták.