Meghalt Magyarország biciklis nagykövete
Hollandia budapesti nagykövetsége kedden jelentette be, hogy meghalt Robert Milders nagykövet – olvasható a Kerékagy blogon.
Hollandia budapesti nagykövetsége kedden jelentette be, hogy meghalt Robert Milders nagykövet – olvasható a Kerékagy blogon.
A vidám bringatartók feldobják az utcaképet, és mosolyt csalnak az emberek arcára. Az Otthonkommandó a világ különböző részeiről szemezgetett.
A bicikli rendszámtábla bevezetése után a kerékpárosokra vonatkozó mobiltelefon-tilalom és a megengedett véralkoholszint leszállítása is felvetődöttt Bécsben.
Őszre elkészül a Tatabánya határát és Vértesszőlőst összekötő kerékpárút, a több mint két kilométeres szakasz megépítése csaknem 200 millió forintba kerül - mondta a létesítmény alapkövének csütörtöki letételén a vértesszőlősi polgármester.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalos személye elárulta, hogy megfosztják 2004-es athéni aranyérmétől az amerikai kerékpárost, Tyler Hamiltont, aki bevallotta korábban, hogy tiltott teljesítményfokozó szereket használt. Így az orosz, Vjacseszlav Jekimov lesz az olimpiai bajnok.
Ha valakit egyszer beszippant a városi bringázás világa, nehezen jön le a tripről. Egyre több furcsa tárgy jelenik meg a környezetében. Karácsonyra bringás mandzsettagombot kap, fülbevalót pedig már csak akkor hord, ha bicikligumiból készült. Hype minden, ami kerékpár, végigpásztáztuk a felhozatalt.
Csak Szolnok Megyében 125 balesetet okoztak kerékpárosok az elmúlt hét hónapban. A személygépkocsival okozott baleseteket követően a második helyen vannak a kerékpárosok által okozott balesetek – közölte a Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányság.
Ingyenes bringatárolóval, szervizzel, szaktanácsadással, illetve a Sziget bejáratánál és a belvárosi Akváriumnál működő ingyenes bringakölcsönzővel várja a Sziget ideje alatt a fesztiválozókat a Mol.
A címvédő amerikai Kristin Armstrong nyerte szerdán az országúti kerékpárosok női időfutamversenyét a londoni olimpián, megelőzve a világbajnok német Judith Arndtot.
Súlyosan megsérült az a kerékpáros, akit egy személyautó gázolt el kedden reggel a 470-es úton - értesült a HavariaPress.
Tíz buszsáv nyílik meg a budapesti biciklisek előtt Vitézy Dávid hétvégi bejelentése szerint.
Tavaly az ellopott kerékpárok száma 14 százalékkal, míg azok értéke 20 százalékkal emelkedett az ORFK adatai szerint - e károk mérsékelhetők biztosítással, az AEGONdirekt.hu – az AEGON Magyarország cégcsoport direktbiztosítási szolgáltatásokat kínáló vállalata - a magyarországi társaságok közül elsőként lépett piacra ilyen termékkel.
Újabb lépés a bicikli igazi közlekedési eszközként való elismerése felé, hogy a biciklisták, illetve járművük bekerült a biztosítók kínálatába. Az első magyarországi kerékpár-biztosítási konstrukciót az Aegon jegyzi, a kerékpárosok július 23-tól köthetik meg az új biztosítást kétkerekűjükre.
20 szakasz, s közel 3500 kilométer megtétele után vasárnap délután gördültek Párizsba a 99. Tour de France versenyzői. Képes összefoglalónk a három hetes küzdelemről.
A várakozásoknak megfelelően Bradley Wiggins a vasárnapi zárószakaszon megőrizte az összetettben vezetőnek járó sárga trikót, azaz megnyerte a 99. Tour de France országúti kerékpáros körversenyt.
Már csak három nap választja el Bradley Wigginst, hogy első brit kerekesként megnyerje a kerékpársport legmagasabban jegyzett körversenyét, a Tour de Francet.
A helyszínen életét vesztette egy fiatal kerékpáros, akit vasúti átkelőben gázolt el egy vonat csütörtökön Kiszomboron - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kis híján hajba kapott az osztrák biciklis turistákért Fertőújlak és az ausztriai Pomogy (Pamhagen) önkormányzata.
Alekszandr Vinokurov nyerte a londoni olimpia kerékpáros mezőnyversenyét. A hazaiak favoritja Mark Cavendish a vert mezőnyben végzett. A magyar versenyző, Lovassy Krisztián nem ért célba.
A francia körverseny 14. szakaszán két hegyet másztak meg a kerekesek, amelyet a spanyol Luis-Leon Sanchez nyert meg. Az összetettben nem történt változás, továbbra is Bradley Wiggins áll az élen.