#kerítés



Felhúzta magát egy polgármester a határzár miatt, levelet írt Pintérnek
 

Felhúzta magát egy polgármester a határzár miatt, levelet írt Pintérnek

Kübekháza polgármestere nem ért egyet a határzárral, szerinte ugyanis ez nem oldja meg a migrációs problémát. A belügyminiszternek írt levelében több kérdést is feltesz, többek között arról érdeklődik, hogy a kormány milyen kártérítést akar nyújtani a településnek, ugyanis a kerítés megtizedeli az ottani vadállományt is és tönkreteszik az utakat az építkezés során, amiről egyébként nem egyeztettek vele a kormány részéről.

hvg.hu hvg.hu

Kis kerítés épül, kilométereken át pedig állítólag semmi
 

Kis kerítés épül, kilométereken át pedig állítólag semmi

A kormány által bejelentett háromméteres kerítés helyett egyelőre csak egy másfél méteres dróthálósort húznak fel a magyar-szerb határon, mögötte épülhet fel a végleges kerítés, de csak novemberre - írta a Népszabadság. A lap szerint egy négy-öt kilométeres szakaszon viszont semmilyen kerítés nem épül.

hvg.hu hvg.hu




Fidesz: bezárjuk a menekülttáborokat, ha már nincs szükség rájuk
 

Fidesz: bezárjuk a menekülttáborokat, ha már nincs szükség rájuk

A Fidesz szerint nincs az országban olyan hely, ahol ideális lenne az ideiglenes befogadóállomások kialakítása, ám most szükség van ilyenek létrehozására, de "csak ideiglenes jelleggel", így amint csökken a bevándorlási hullám, ezeket be is kell zárni. A határzár építésének közvetlen költsége 3 milliárd 65 millió forint.

MTI MTI





Két kilométeres kerítést épít London a Csalagútnál
 

Két kilométeres kerítést épít London a Csalagútnál

A brit hatóságok 148 embert fogtak el Folkestone városában, az Eurotunnel angliai termináljának közelében, a The Times úgy tudja, hogy az elfogott migránsok azonnal menedékjogért folyamodtak. Arra a kérdésre, hogy a brit hadsereget nem lehetne-e bevetni a probléma megoldására, Theresa May brit belügyminiszter azt mondta: a brit kormány most elsősorban a Csatorna-alagút franciaországi bejáratának védelmére tervezett biztonsági kerítés felépítésére összpontosít.

MTI MTI

Plusz 22 milliárdot ad a kormány a
 

Plusz 22 milliárdot ad a kormány a "migráció kezelésére"

Az ideiglenes határzár anyag- és technikai költségeire elkülönített 6,5 milliárd forinttal együtt idén összesen mintegy 29 milliárd forint jut a probléma kezelésére. A pluszforrásból, amelyet a költségvetési tartalékból csoportosítanak át, sátortáborok létrehozására, lakott területen lévő befogadó állomások áthelyezésére is költenek.

MTI MTI

Feleségét futtatta egy tatabányai férfi
 

Feleségét futtatta egy tatabányai férfi

A nő havi 45-300 ezer forintot keresett prostitúcióval, amit férjével közösen költöttek el. A 38 éves férfi egy nap viperával kirabolta az egyik kuncsaftot, ezért rablás miatt is vádat emeltek ellene. Az ügyészség börtönbüntetést javasolt neki.

MTI MTI

Épül a kerítés: Civilek teherautóit használná a minisztérium,
 

Épül a kerítés: Civilek teherautóit használná a minisztérium, "amennyiben szükséges"

Levelet kaptak a teherautó tulajdonosok a Honvédelmi Minisztériumtól, hogy amennyiben szükséges, használni fogják járműveiket. Az egyik érintettnek azt mondták, a déli határszakaszra tervezett kerítés építéséhez is kellhet a teherautója. A tárca közölte, kerítésépítésre nem vesznek igénybe civil járműveket, védelmi helyzetben viszont igen, most csak összeírják a járműveket, hogy "egy esetleges katonai lépéseket követelő helyzetben minden lehetséges eszköz a lehető legrövidebb időn belül rendelkezésre álljon".

hvg.hu hvg.hu



Kormányszóvivő: Ezer-ezer főt szállásolunk el az új menekülttáborokban
 

Kormányszóvivő: Ezer-ezer főt szállásolunk el az új menekülttáborokban

Gőzerővel épül a kerítés a déli határon - közölte Kovács Zoltán szerdán. Jelenleg 364 katona, 112 közfoglalkoztatott dolgozik a határzáron, amelynek összköltsége 9,5 milliárd forint körül jár. Több csomóponton épül a drótkerítés, így teljesíthető a szűk határidő. A kormányszóvivő arról is beszélt, hogy ezer-ezer főt helyeznek el a Martonfán és a Sormáson épülő ideiglenes szállásokon. Rendőri erőt is küldenek majd a közbiztonság fenntartására.

hvg.hu hvg.hu

Fotók: dolgoznak a katonai buldózerek, hogy teljesüljön Orbán parancsa
 

Fotók: dolgoznak a katonai buldózerek, hogy teljesüljön Orbán parancsa

Röszke és Mórahalom térségében gőzerővel folyik a kerítésépítés előkészítése. Már hosszú szakaszon kiirtották és be is darálták a növényeket, katonai buldózerek egyengették a terepet. Orbán Viktor Tusnádfürdőn jelentette be: augusztus 31-ig állni fog a kerítés, minden más dátum érvénytelen.

MTI MTI