Meghalt Szemethy Imre
82 évesen érte a halál a Munkácsy-díjas képzőművészt.
Úgy modernizálták az esztergomi Keresztény Múzeumot, hogy belsőépítészetben visszatértek a XIX. századi állapotokhoz, M S mester kapcsán pedig beépítették a legfrissebb kutatásokat.
Vannak olyan modern alkotók a magyar festészetben, akiknek több párizsi látképük van, mint budapesti. De akadtak köztük szerelmesei is a fővárosnak. Az ő műveikből válogat a Kieselbach Galéria július 18-áig látható kiállítása.
Mindössze 27 évet élt Gruber Béla festőművész, aki rövid idő alatt is hatalmas életművet hozott létre. A kortársai kiemelkedő tehetségnek tartották, mégis méltatlanul elfeledett alkotó lett. Ezen változtatna a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása.
A kilenc éve bezárt és magára hagyott Iparművészeti Múzeumban nyílt meg a 24. Múzeumok Éjszakája, ahol Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azt ígérte: nekilátnak az épület meg nem kezdett felújításának. Elhangzott az is, hogy a Hadtörténeti Múzeum visszatér otthonába, a budai Várba, a Közlekedési Múzeum új időszaki kiállításán pedig Magyar Péter miniszterelnök is felbukkant. Az idei Múzeumok Éjszakája egyszerre volt a múlttal való szakításnak, a jövő tervezésének és a szakmaiság helyreállításának fontos epizódja.
HVG
A miniszterelnök a Múzeumok Éjszakáját is reklámozta.
HVG
83 évesen meghalt Somogyi Győző, Kossuth-díjas grafikus és festő, a Nemzet Művésze.
HVG
Hol húzódik ma a határ ember és gép, klasszikus és digitális művészet között? HAász Ágnessel, a Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) elnökével, Spitzer Fruzsinával, a szervezet alelnökével és Ruzsa Dénessel, a MET szakmai tanácsadójával, egyben digitális eszközökkel aktívan dolgozó alkotókkal beszélgettünk arról, hogyan változtatja meg a technológia a művészetet, az emlékezést és akár az emberi kapcsolatokról alkotott képünket is. Kevesebbet ér-e egy digitális alkotás, mint egy hagyományos technikával készült mű? Lehet-e a mesterséges intelligencia alkotótárs, vagy akár a gyász feldolgozásának eszköze?
Sárközi Helga
A brit művész korának egyik legbefolyásosabbja és legnépszerűbbje volt.
HVG
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. A zsűri azzal indokolta választását, hogy a művész hosszú távon és példamutató elkötelezettséggel fotografálja és egyre elmélyültebb, mívesebb vizuális nyelven beszéli el a témáját. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.
HVG
A Szent István parkban fog állni a januárban meghalt Fenyő Miklós egész alakos szobra, amelynek makettját a kerület polgármestere mutatta be, de nem mindenkinek nyerte el a tetszését.
HVG
Szakértelemmel és korhű dokumentációkkal is támogatnák a múzeum rekonstrukcióját.
HVG
A festmény a negyedik legdrágább műalkotás, amelyet valaha aukción eladtak.
HVG
Kedden lefújták a Múzeumok Őszi Fesztiválja (MŐF) programjainak állami támogatásait, noha erről korábban volt miniszteri döntés, csak azt nem írta alá az illetékes, Hankó Balázs.
HVG
Többek közt Gustav Klimt, Henri Matisse, Egon Schiele, Amedeo Modigliani, Francis Bacon festményeit lehet megvásárolni.
HVG
A kulturális kormányzattal való szakmai párbeszéd újjáalakítása is a céljuk, fogalmazták meg egy vitaindítónak szánt írásban.
HVG
Vajon átlényegül-e a széklet és a vizelet valami nemessé és magasztossá, ha aranyvécében köt ki és arany vécékefével illetik? A kérdésre talán magától értetődő a nem, de rögtön adja magát a következő kínzó kérdés: akkor mi ez az aranymánia és luxizás a budiban?
Ha vicces is, hogy Orbán Viktor megkereszteli Baby Yodát az Európai Parlamentben, tragikus is, hiszen a Fidesz migránspolitikája ihlette, ha pedig kisded Ungár Pétert szoptató szűzként ábrázolja Schmidt Máriát, jön a KDNP, hogy betiltsa az egész kiállítást – mondja interjúnkban drMáriás, aki nem Magyar Péterrel, hanem a magyar társadalommal szkeptikus.
Miközben Magyarországon erős a fotográfia hagyománya, a kortárs fotóművészetnek továbbra sincs széles gyűjtőköre. A TOBE Gallery alapítói szerint a galériás munka ma már egyszerre művészeti küldetés és gazdasági túlélés – erről beszélgettünk velük.
Erdei Krisztina