A bejáratnál egy kis színpad (vagy szószék?) várja a látogatót, ahova felállhat, ott hosszasan egy kamerába néz, majd egy kis képernyőn utasításokat kap, végül a gép kreál neki egy nevet és személyiséget, és ha szerencséje van, és az AI elfogadja a fellépését, beszédét, viselkedését, egy hatalmas képernyőn ki is vetíti az alanyt.
Így a látogató már akkor a kiállítás (és a művészettörténet) részévé válik, amikor még be sem lépett a tárlatra. Itt nem az ember kérdezte az AI-t, hanem fordítva. És az algoritmus döntött az emberről.
HVG / Simon Dániel
A német MOTS kollektíva AI & Me című installációja ezzel rögtön kontextusba is helyezi a budapesti Light Art Múzeum legújabb, EGO című kiállítását, ami azt a kérdést próbálja körüljárni, hogy „mi határozza meg a személyiségünket egy olyan világban, ahol az online profiljaink és a rólunk gyűjtött adatok teljesen átírják az önképünket?”
HVG / Simon Dániel
Egy másik teremben a közösségi média álgurujait figurázza ki a Párizsban élő Ndayé Kouagou videóművész alkotása (The Guru), ahol magunkban kell megkeresni, miért is hiszünk az önjelölt TikTok-filozófusoknak. Arrébb egy fura tükör, amibe mindent látunk magunk körül, csak épp a saját tükörképünket nem (Alessandro Lupi: Antiego Miror).
Talán a legizgalmasabb teremben Jon Rafman hatperces alkotását (The Cleaners) láthatjuk. A művész a Google Street View több mint 220 milliárd (!) felvételét vette alapul, és épített az AI segítségével a valós fotókból egy kitalált, sokszor véres, máskor humoros, de végig elgondolkodtató filmet, amiben a főszereplő digitális nyomozó az elfeledett helyeket és embereket keresi, miközben valakik fokozatosan tüntetik el ezeket.
HVG / Simon Dániel
A Hold utcai piac egykor a belváros jellegzetes helyszíne volt, de a Covid után egészen más funkciót kapott a hatalmas, fémbordás szerkezetű épület: itt nyílt meg a Light Art Museum (LAM), amelynek az EGO immár az ötödik nagy kiállítása. A LAM kifejezetten a fénnyel folytatott művészeti kísérletek, installációk gyűjtésére, kutatására és bemutatására szakosodott. Korábban írtunk arról, hogy itt korántsem az immerzív kiállítások olcsó vásári mutatványaihoz hasonló tárlatról van itt szó, és ugyan kiélhetjük a szelfiőrületünket is, de itt kifejezetten elgondolkodtató művészeti installációkat csodálhatunk meg.
HVG / Simon Dániel
Vida Szabolcs, a LAM szakmai igazgatója lapunknak a sajtóbejáráson elmondta, hogy „az előző, poszthumanizmusról, ember nélküli világról szóló tárlat után logikusnak látszott a lépés, hogy a következő egy abszolút emberközpontú tárlat legyen”. Úgy érezték, hogy ez egy olyan téma, amihez nemcsak a nagyközönség tud csatlakozni, de a művészek is (ezúttal feltűnően sok hazai művész is) előszeretettel gondolkodnak ebben a keretben.
„Én azt gondolom, hogy ez egy kicsit a korszellem. Korunk tele van olyan kihívásokkal, mint a felgyorsult világ, az algoritmusok, a mesterséges intelligencia, a digitális lét, ebben a környezetben kell megtalálnia magát az embernek” – mondja Vida.
A tárlat fölött rengeteg apró gyöngyből kirakva csüng alá, a megvilágításával kifejezetten fenyegető hatást keltve az bibliai mondás a Teremtés könyvéből, amivel az Isten a teremtés első napján elválasztotta a sötétségtől a fényt: „Let There Be Light”.
HVG / Simon Dániel
Szokatlan kísérlet, hogy a tárlaton az emberi érzelmeket is megpróbálják megjeleníteni különböző installációkkal. „Van a szomorúság tere, a bizonytalanság tere, a harag tere, az undor tere, a központi helyszínen pedig a tájékozódás képességétől fosztjuk meg a látogatókat” – magyarázza Vida.
Utóbbit úgy kell elképzelni, hogy egy hatalmas termet különböző gőzökkel fújnak tele, így az oda betérő a sejtelmes fényben teljesen elveszti a térérzékelését, és csak a többi ember ködös körvonala mutat neki némi tájékozódási pontot. De nem minden állomás ennyire felkavaró, van egy kifejezetten relaxáló tér is, gyönyörű színekkel, fényekkel és kényelmes fotelekkel.
HVG / Simon Dániel
„Évszázadokon át hittük, hogy az identitásunk egy biztos, megváltoztathatatlan mag a bensőnkben. A modern idegtudomány, a tudatfilozófia és a digitális kultúra azonban alapjaiban rendítette meg ezt a bizonyosságot. Ma már tudjuk, hogy az egónk valójában egy folyamatosan újraalkotott modell, amelyet az agyunk, a társadalmi szerepeink, a közösségi médiában megosztott fotóink és a rólunk tanuló algoritmusok közösen építenek fel. A valós, a fiktív és a digitális identitásunk határai mára teljesen elmosódtak” – olvasható a kiállítás leírásában.
HVG / Simon Dániel
Erre gondoltunk, amikor kiléptünk a tárlat megtekintése után a Hold utcára. Pláne, hogy pár perccel azelőtt még megdöbbenve álltunk az előtt az installáció előtt, amelynek lényege, hogy az AI a saját szelfinkből készít egy fura homokortrét, ami pár másodperc alatt a szemünk előtt porlik semmivé.
Az EGO kiállítás október 8-án nyílik és tart február végéig a Light Art Museumban.
A kiállítás kurátorai: Kovács Dalma, Vida Szabolcs.
Nyitókép: HVG / Simon Dániel
