#Kína

Ráfeküdne a világpiacra a két katonai drónexportőr egyike

A jelentős külföldi keresletnek betudhatóan Kína növelni kívánja a katonai célra használt drónok kivitelét. Az országban minden korábbinál nagyobb energiát fordítanak a kutatásra és fejlesztésre ezen a területen - írta legfrissebb számában a China Daily című kínai napilap.





Nincs mese, ön is kínai bort fog inni hamarosan

Lehet, hogy ma még a rizspálinka a legismertebb és legkedveltebb szesz Kínában (plusz a Csingtao – ami a legjobb sörnek számít), de a szőlészkedést és a bortermelést a kínaiak néhány év alatt olyan komolyan vették, hogy ma már Franciaországnál is nagyobb területen művelik. Nincs megállás akkor se, ha beérik majd Spanyolországot is...













Utánozhatták a Halálos iramban-t, a Lamborghini és a Ferrari bánta - fotók

Összeroncsolódott egy Lamborghini és egy Ferrari is összetört a hétvégén Pekingben, miután sofőrjeiket vélhetően megihlette a Halálos iramban című amerikai film amatőr gyorsulási versenye – számolt be a súlyos anyagi károkkal végződött, két húsz év körüli fiatalember közötti utcai versenyről a kínai sajtó és a közösségi média.


Letarolhatják az internetet: új fegyvert épített Kína, itt a Nagyágyú

Új kiberfegyvert hozott létre Kína – állítja a Citizen's Lab, az internettartalom-szabályozás módjait kutató torontói intézet. A Kínai Nagyágyú néven emlegetett informatikai eszköz használatával vírussal tudnak megfertőzni számítógépeket és túlterheléses támadást tudnak intézni bármely honlap ellen.


Már csak heti egyszer mehetnek shoppingolni Hongkongba a sencseniek

A Hongkonggal szomszédos dél-kínai Sencsen város lakói hétfőtől már legfeljebb hetente egyszer mehetnek át a különleges közigazgatási övezetbe. A sencseni városvezetők az üzletszerű bevásárló turizmust akarják így visszafogni, illetve a viszonteladó bevásárlók ingajáratait ritkítani.


Átrendezheti a hatalmi viszonyokat Kína orosz biznisze

Kína Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert vásárolt Oroszországtól – mondta a Roszoboronexport orosz állami fegyverexportőr cég vezérigazgatója a Kommerszant című orosz napilapnak adott interjúban. Megfigyelők szerint az üzlet felboríthatja a térség hatalmi egyensúlyát.