Jogsértően rúghatták ki a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnökét
Szivárogtatással vádolják Lengyel Tibort, aki jogi lépéseket fontolgat a Mentőszolgálat ellen.
Szivárogtatással vádolják Lengyel Tibort, aki jogi lépéseket fontolgat a Mentőszolgálat ellen.
A kislánynak a tanár olyanokat mondott, hogy a gyámüggyel viteti el, vagy úgy dobja ki a teremből, hogy keze-lába összetörik.
Dienes Jánost tavaly rúgták ki zuglói főépítészi pozíciójából, szerinte azért, mert szakvéleményeiben élesen bírálta a Bosnyák téren készülődő gigaberuházást. Az önkormányzat jegyzője szerint szó sincs ilyenről, Dienes hibázott, ezért akarták lefokozni. A volt főépítész viszont állítja, hogy ha hibázott is, őt arról nem tájékoztatták.
Az olasz kupa döntőjében mutatott magatartása „összeegyeztethetetlen volt a klub értékeivel”, ezért menesztették, pedig két meccs még hátravan a szezonból.
“A magyar vezetőség jelenleg is lobbizik azért, hogy magyar munkavállalók ne legyenek elküldve, most az első körben az összes kirgiz kollégát bocsájtották el” – tudta meg az RTL az egyik ott dolgozótól.
A TASZ által képviselt alkalmazott elbocsátása nem felelt meg a jogszabályoknak a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete szerint.
Az első hírek szerint felfüggesztették a férfit, most kiderült, el is bocsátotta őt a nyíregyházi Jósa András tagkórház.
A fideszes országgyűlési képviselő egyben a vármegyei kórház főigazgatójának kirúgását is kérte, mert szerinte ő méltatlanná vált arra, hogy egy személyben feleljen a megye egészségügyéért.
Választ ugyanakkor nem ő, hanem a miniszter megbízásából Fónagy János államtitkár adott – bár okosabbak ettől sem lettünk.
48-ra nőtt az elbocsátott munkavállalók száma a Google-nél, miután a cég több irodájánál is sztrájkoltak az izraeli kormányzattal kötött szerződések ellen.
Többórás tiltakozásokat tartottak a Google dolgozói több helyszínen, a cég szerint akadályozták a munkát, és félelmet keltettek másokban – így megváltak tőlük.
A református lelkésznek azután mondtak fel, hogy felszólalt Magyar Péter szombati tüntetésén.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa követeli Izrael felelősségre vonását.
Több területet is érintő elbocsátásokat jelentett be az Apple, az autós tervek mellett a jelek szerint a saját fejlesztésű Micro-LED kijelzőnek is búcsút int a cég.
Vargha Anikó úgy döntött, amíg Balog a püspök, ő felfüggeszti tagságát az egyházközségben.
Ulrik Kirkelyvel a csapat közelmúltbeli negatív eredményei miatt bontott szerződést a klub.
Sándor Pétertől elfogadhatatlan viselkedésre hivatkozva váltak meg. Ő azt mondja, három éven belül a harmadik gyomorműtétje lesz idén, valószínűleg a stressztől.
Milos Bikovicot Vlagyimir Putyin korábban ki is tüntette. Sorozatbeli karakterére új színészt keresnek.
Jelentős, leépítésekkel tűzdelt átszervezést hajt végre a Microsoft, leáll egy játék fejlesztése is.
Kizárták irodájából, megvonták a szakszervezetis hozzáféréseit, végkielégítést sem kapott Radics Gábor a szegedi Contitechtől, ahol 27 évig dolgozott. A Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke korábban a makói gumigyárnál történt elbocsátások ügyében szólalt fel.