„Gondoskodó Elbocsátás Programot” indított a magyar Electrolux
Az egykori dolgozóikat segítenék ezzel, hogy könnyebben el tudjanak helyezkedni. A cég körülbelül 600 munkavállalóját bocsátja el októbertől.
Az egykori dolgozóikat segítenék ezzel, hogy könnyebben el tudjanak helyezkedni. A cég körülbelül 600 munkavállalóját bocsátja el októbertől.
A Tanítanék Mozgalom akciózott Kecskeméten.
Ha egy négyszemközt tartott bizalmas beszélgetésről megjelenik egy hír másnap a sajtóban, akkor már érteni véli, hogy „ki, kinek, miért és milyen sebességgel vitt ki eddig is mindent innen” – fogalmazott.
Elbocsátják a dolgozók felét a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft.-től, EU-támogatások hiányában ugyanis nincs mit csinálniuk az uniós támogatási projektek felügyeletére és minőségbiztosítására létrehozott, Rogán Antal minisztériuma alá tartozó cégnél.
A csapat korábbi legendás játékosa technikai igazgatói posztját hagyja ott, mert összebalhézott a klub amerikai tulajdonosi körével.
Egyetlen hónap leforgása alatt 20 százalékkal nőtt azok száma, akik a mesterséges intelligencia térnyerése miatt veszítették el állásukat az Egyesült Államokban.
Diákjai történelem írásbelijét még kijavította, mielőtt azonnali hatállyal kirúgták volna. A kirúgás indoklásában szakmai minősítésének alacsony pontszámára hivatkoztak, de az, hogy szakszervezeti tag és a tanári tiltakozások aktív szervezője volt, másra utal.
Egy nappal előtte derült ki, hogy Gattyán György vette meg a domaint.
Hibázni lehet, viccelni nem.
Békés korábban arról írt blogposztot, hogy 16-18 éves kor alatt nem engedélyezné a keresztelést, de Varga Juditról is osztott meg őt rácsok mögött mutató mémet. A bíróság szerint Békés nem volt vezető pozícióban, így bejegyzéseivel nem tudta volna csökkenteni a közbizalmat.
A balhé után Gundel-Takács Gábor tanácsára maradt csendben.
Hadházy Ákos olyan hangfelvételt tett közzé, amelyen egy férfi egy „röhögős fej” miatt von kérdőre egy nőt.
A Volán után az állami vasutak irányítását is megváltoztatta az építési és közlekedési miniszter.
A kirúgás okát nem közölték. Az ismert bemondó 17 évet töltött a csatornánál.
Megkezdődött a 10 ezer fős elbocsátás a Metánál, számos pozíciót érint a legújabb kirúgási kör.
Interjút adott a BBC-nek a világ egyik leggazdagabb embere, aki szerint az általa tavaly felvásárolt Twitter vezetése „nem buli”, viszont legalább sikerült nullszaldóssá tennie a közösségimédia-óriást.
Egyelőre nem világos, miért menesztették mindhárom főszerkesztőt Európa legnagyobb bulvárlapjánál.
Néhány hónap leforgása alatt már több mint 20 ezer ember elbocsátását jelentette be a Facebook anyacége, a Meta.