Végzősök osztályfőnöke, pályakezdő és matematikatanár is van a kirúgottak között
A szerdán elbocsátott tanárok közül a legtöbben a sajtóból értesültek a tankerület döntéséről. Azt mondják többen, hogy nem fogják annyiban hagyni a dolgot.
A szerdán elbocsátott tanárok közül a legtöbben a sajtóból értesültek a tankerület döntéséről. Azt mondják többen, hogy nem fogják annyiban hagyni a dolgot.
Rendkívüli felmentéssel rúgtak ki nyolc olyan tanárt, aki polgári engedetlenséggel állt ki a sztrájkjoguk csorbításával szemben. További 24 tiltakozó tanárt pedig kirúgással fenyegetett meg a Belügyminisztérium.
Metamfetamint fogyasztottak, rehabra kellett menniük.
A férfi azzal érvelt a bíróságon, hogy a vállalat „szórakoztató kultúrája” valójában megalázó és tolakodó volt.
Szabó Dániel főszerkesztő-helyettes pedig felmondott.
Musk rengeteg alkalmazottat kirúgott, a maradóknak így sokkal több munka jutna – többen azonban nem kérnek ebből.
November 16. és 22. között országszerte rengeteg tanár fogja megtagadni a munkát, hozzájuk csatlakoztak a Radnótisok is.
Elon Musk másik friss hátraarca: csak a félidős választások után teszik fizetőssé a "kék pipát."
Tervei szerint jövő nyárig még Londonban marad, lojális fickónak tartja magát, de azt sem zárja ki, hogy Thomas Tuchelt elhagyva saját vezetőedzői karrierét kezdi el építeni.
Egy korábban a Twitternél dolgozó szakember azt állítja, hogy az Elon Musk által megvásárolt közösségi platform kurátori csapatától is megváltak a mai nappal megkezdődött tömeges elbocsátások során. Az információt egyelőre senki nem erősítette meg.
Beadta munkaügyi keresetét az az öt tanár, akiket a tankerületi központ rendkívüli felmentéssel bocsátott el a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból – közölte a Magyar Helsinki Bizottság.
Elon Musk a Twitteren törte meg a csendet, és reagált arra, hogy csütörtökön kirúgta a félrevezetéssel vádolt Twitter-vezetőket.
Kétezer ember maradna a 7500-ból a végén.
Újpesten és a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola előtt is volt tiltakozás.
Milliós jutalmak repkednek a tankerületi vezetők között, a tanároknak tízezrek esnek csak le.
Hetek óta másról sem szól a közélet, mint a tanárokról, a mellettük kiállókról, büntetésükről, majd – csütörtök óta – a kormány fizetési ígéretéről. Utóbbi azonban valószínűleg nem lesz elég: pénteken is az utcára vonulnak a tanárok.