Súlyos baleset történt Újpesten, két embert kórházba vittek
Egy karambol után felborult egy kisbusz az újpesti Árpád út és Rózsa utca kereszteződésében.
Egy karambol után felborult egy kisbusz az újpesti Árpád út és Rózsa utca kereszteződésében.
Ez a szett így komplett ahogy van, a 70-es évekbeli párost szinte bűn lenne megbontani.
Nem lepődnénk meg, ha a milliárdosok körében a közeljövőben egyre többen váltanának ilyen Mercedes kisbuszra.
Az idős nő a zebrán ment át, zöldet mutatott a lámpa.
A jármű szinte teljesen elmerült a vízben.
Amióta magyarok tízezrei rendszeresen járnak dolgozni Nyugat-Európába, nagy biznisz lett őket utaztatni. Kisbuszok százai ingáznak nyugatra, csak az a baj, hogy totálisan feketén. A magyar vállalkozó ezt is megoldja okosba, adó- és járulékfizetés nélkül, telekocsinak álcázva magát. A feketézés már olyan méreteket öltött, hogy csak a vak nem látja, mi folyik itt, a magyar hatóságok azonban a jelek szerint nagyon lassan mozdulnak. Egy csavar még a határ átlépésekor is van.
Jövő év első felétől lesz kapható a francia PSA-konszern és a japán vállalat közös platformjára épített kishasznonjármű.
Sok mindent el lehet mondani a Volkswagenről, de azt nem, hogy korábban ne készítettek volna egy örök életű autót.
Kisbusszal ütközött egy autó hétfőn a 81-es főúton Mór és Bakonysárkány között, a balesetben nyolcan sérültek meg – közölték a rendőrségtől.
a 2407-es számú út 1-es kilométerénél történt a baleset, a két jármű eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze. A balesetben két ember megsérült, a szakaszon teljes az útlezárás.
Összeütközött két kisbusz a Bács-Kiskun megyei Bodoglár közelében kedd délután, a balesetben többen megsérültek – közölte a rendőrség.
Kisbusz ütközött traktorral Napkornál, a két járműben összesen heten utaztak.