Bécsbe megyek a jövő héten, van két szabad hely a kocsimban – így néz ki egy tipikus telekocsi-ajánlat, ahol a sofőr bizonyos összeggel csökkenteni tudja a benzinköltségét, az utas pedig jó áron vele tarthat. Budapesten azonban az utóbbi időben már olyan méreteket öltött ez a fajta, Nyugat-Európába tartó telekocsikázás, hogy az már hihetetlen, de legalábbis nagyon gyanús.

A főváros három pontján (a Keleti és a Nyugati pályaudvarnál, illetve a Kerepesi út egyik benzinkútjánál) minden reggel tucatszámra jelennek meg olyan sofőrök, akik „véletlenül éppen” egy olyan 7 vagy 9 fős üres kisbusszal terveznek nekivágni Németországnak, Svájcnak, a Benelux államoknak vagy Angliának, amelyben „éppen akad” 6-8 üres hely. „Véletlenül” jönnek is az utasok, akik az erre létrehozott Facebook-csoportok (például ez, vagy ez, vagy ez) bejegyzéseiből, vagy a népszerű Oszkar.hu-n keresztül értesülnek a lehetőségről, aztán együtt indulnak Nyugat-Európa felé. Idilli módon, olajozottan működik a rendszer.

Van azonban egy kis baj vele: ez így telekocsinak álcázott üzletszerű személyszállítás, amit magánemberként nem lehetne végezni, csak cégként, befizetve az adókat és a járulékokat. Csak épp nem így történik.

A telekocsinak látszó szolgáltatás, ami nem az

Ha valaki egy kisbusszal szeretne ilyen szolgáltatást nyújtani, akkor az adófizetési kötelezettség mellett még az alábbi nem gyenge tételeket is be kellene terveznie:

• A cégét be kell jelentenie a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál
• A cégvezetőnek személyszállítási vizsgát kell tennie
• A járművezetőknek is kell személyszállítási vizsga, orvosi alkalmasság, PÁV II-es vizsga, sofőrkártya
• A járművet körülbelül olyan szigorúan kell műszaki vizsgáztatni, mint a taxikat, a kisbusznak sárga rendszámot kell kapnia
• A kisbuszt évente külön is le kell vizsgáztatni
• A sofőrnek be kell tartania a vezetési és pihenőidőkre vonatkozó szigorú szabályokat, például kizárt, hogy egyvégtében 4 és fél, egy nap alatt pedig 9-10 óránál többet vezessen, vagy túl rövid pihenő után forduljon a visszaútra

A telekocsira viszont nem vonatkoznak a fenti követelmények, a bevétel után nem is kell adót fizetni, és ezt használják ki a feketefuvarozók.

Telekocsinak azonban csak akkor minősül az út, ha:

• A vezető nem azért utazik, mert másokat akar vinni pénzért, hanem azért, mert egyébként is dolga van ott, ahova megy
• Eseti jelleggel, nem rendszeres menetrend szerint megy
• Nincs nyeresége az úton, vagyis csak annyi pénzt kap az utastól, amennyi a rá eső (benzin)költség

(Ezt egyébként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakértője nemrég a Kossuth rádióban el is mondta, mostani megkeresésünkre a NAV cikkünk megjelenéséig még nem válaszolt.)

Ezek a feltételek azonban ordítóan nem teljesülnek a kisbuszokkal ingázóknál. A facebookos hirdetések eleve úgy néznek ki, mintha egy cég állna a szolgáltatás mögött, amely menetrend szerint, hetente meghatározott napokon indít járatokat, előre meghatározott nyugati célpontokra és vissza. (Valójában azonban nincs cég mögöttük, magánszemélyek bizniszelnek.) Nehéz bemagyarázni, hogy valaki minden egyes kedden, csütörtökön és szombaton egyedül vág neki az útnak egy kisbusszal, és minden szerdán, pénteken és vasárnap egyedül jön vissza, mert ott, ahova megy, dolga van. Az utasoktól elkért pénz pedig több, mint a rájuk eső benzinköltség.

Hogy képzeli, hogy kifaggat a cégemről?

Megkerestünk néhány ilyen személyszállítót, aki a Facebookon ajánlja a szolgáltatását. Közös jellemzőjük volt, hogy nem magánszemélyként, hanem cégnévnek tűnő elnevezéssel szerepeltek, ám ilyen névvel önálló domainre bejegyezett honlapot nem tartanak fenn, csak ingyenes tárhelyszolgáltatóknál parkoltatják az anyagaikat, így nem is lehet könnyen utánajárni, hogy az elnevezések mögött vannak-e valós cégek. Többnyire egyébként nincsenek.

Münchenbe kértünk tőlük árajánlatot, és 45-60 euró (14-18 ezer forint) között el is vittek volna. A pontos menetrendjük nincs nyilvánosan meghirdetve, de telefonos érdeklődésünkre azt mondták, meghatározott napokon, mindig reggel 8-10 között indulnak Budapestről, az említett három gyülekezőhely egyikéről, és forgalomtól függő, hogy mikor érnek célhoz. Amikor arról érdeklődtünk, hogy áfás számlát kaphatunk-e, azt mondták, megoldható.

Ha nagyon muszáj

– fogalmazott egyikük. Egy esetben az áfás ár magasabb volt, mint a számla nélküli, egy másik fuvaros azonban abba is beleállt, hogy a hirdetett eurónak megfelelő forintszámlát állítja ki nekünk. Rákérdeztünk, hogy mi lesz a cég neve, amely a számlát ki fogja állítani, ám ekkor az esetek többségében a fuvarosok nagyon idegesek lettek.

Jól van, akkor menjen máshoz, hogy képzeli, hogy kifaggat a cégemről, még jó, hogy nem az adószámot kérdezi rögtön

– mondta egyikük. A másik egyenesen melegebb éghajlatra küldött, épp mielőtt kinyomta a mobilját.

Egy helyen kaptunk egy cégnevet, amely kiszámlázta volna nekünk a kvázi feketefuvart, így ennek adatait meg tudtuk nézni. Egy olyan betéti társaságot találtunk, amelyben ez a bizonyos fuvaros vállalkozó is tag, de a bt. neve nem egyezik meg azzal a „márkanévvel”, amely alatt ő a Facebookon az utakat hirdeti, és nem is a személyszállítás a fő tevékenysége. A papírozást tehát nála a más profilú családi céggel ilyen módon oldják meg.

A szakmában legálisan dolgozó vállalkozók azt mondják, a piac 90 százaléka fekete, és elég nagy pénzeket lehet leakasztani vele. Jellemzően heti három oda-vissza utat mennek, 8 utassal, ami 60 eurós átlagdíjjal számolva utanként majdnem 1000 euró, vagyis mostani árfolyammal számolva bő 310 ezer forint bevételt eredményez (ami jóval több a 8 utasra jutó üzemanyagköltségénél, ami a telekocsis trükköt azonnal le is buktatja). Ha ebből levonjuk az üzemanyag költségét, a jármű amortizációját és a sofőr (feketén kifizetett) bérét, akkor oda jutunk, hogy évente legalább 30 millió forint tiszta (fekete) nyereség keletkezik a „telekocsizónál” minden egyes kisbusz után. A szakmában úgy saccolják, hogy már 3-400 ilyen feketéző is lehet, a kisbuszok száma pedig ennél is több, hiszen sokan több járművel ingáznak, gyakorlatilag éjjel-nappal.

Mindezzel egyébként nem csak az adóelkerülés a baj, hanem az is, hogy semmi sem garantálja a sofőrök hozzáértését és az autók karbantartását, vagyis az utasok biztonságát.

Az ügyes benzinkutas is jól jár

A dübörgő biznisz jól jöhet azoknak a benzinkutasoknak is, akik szintén hajlandóak egy kis feketézéssel kiegészíteni a bérüket. A kisbuszok ugyanis rendre ugyanott tankolnak, ám mivel a sofőr magánszemélyként veszi a gázolajat, nem kér róla számlát. Az élelmes kutas látja, hogy kétnaponta ugyanaz az ember, ugyanolyan nagy összegben vásárol, és sosem kér számlát, illetve pontosan tudja, hogy a sofőr miben utazik, ezért egy másik, valóban céges törzsvevője nevére be tudja ütni a számlát, vagyis jutalékért el tudja neki adni.

Az NKH a hvg.hu kérdésére azt mondta, eddig egy bejelentést kapott az ügyben. „Több hatóság részvételével több alkalommal történtek ellenőrzések. A tevékenység rejtettsége miatt az ellenőrzés még próbavásárlás útján is rendkívül nehéz, leginkább csak célzottan, bejelentésre, a találkozási hely és a szállító jármű rendszámának ismeretében lehet sikeres. Az utasoknak együtt kell működniük az ellenőrzőkkel. Az esetleges bevételkiesés mértékéről nem készültek számítások. A hatóság más társszervekkel közösen vizsgálja a hatékonyabb fellépéshez szükséges keretfeltételek megteremtésének lehetőségeit” – írta az NKH.

Csak Hegyeshalom után fizetnek

Ez egyébként tökéletesen egybevág a piacon általunk hallott esetekkel. A feketefuvarosok ugyanis megkérik az utasokat, hogy ha ellenőrzést kapnak, akkor „az egyszerűség kedvéért” nyilatkozzanak úgy, hogy telekocsi-szolgáltatást vesznek igénybe. A sofőrök pedig csak Hegyeshalom után (illetve a visszaúton a határ átlépése előtt) szokták elkérni az utasoktól az eurókat, azért, mert ha a fedélzeten egy adóellenőr is tartózkodik, akkor ő osztrák területen már nem intézkedhet.

Ilyen pofonegyszerű ma a személyszállítási szabályok kijátszása.