#kislány










Kislányokat aláztak meg egy Pest megyei általános iskolában
 

Kislányokat aláztak meg egy Pest megyei általános iskolában

Erősen vitatható módszert választottak a Pest megyei Dömsöd általános iskolájában tanárok annak kiderítésére, ki piszkított a WC mellé a lányok mosdójában. Másodikos és harmadik kislányokat hármasával hívtak be az egyik tanterembe, majd mindenkivel lehúzatták a bugyiját. A szülők panaszt tettek a Kliknél – írja a Blikk.

hvg.hu hvg.hu

Megkerült a Debrecenből eltűnt 11 éves kislány
 

Megkerült a Debrecenből eltűnt 11 éves kislány

A Nikolett nevű kislány péntek délután nem ment haza az iskolából, keresésében a rendőrség a lakosság segítségét kérte - a közleményt pénteken késő este honlapjukról levették, ami azt jelenti, hogy előkerült.

hvg.hu hvg.hu





Vége a hamis tökéletesség fetisizmusának: jönnek a duci Barbie-k
 

Vége a hamis tökéletesség fetisizmusának: jönnek a duci Barbie-k

Közel 57 év után a Barbie babát gyártó cég úgy döntött: szó szerint új arcot ad a márkának. Az amerikai Mattel belátta, hogy az oly sokat csodált és szidott „tökéletes” szőke plasztiklány életképtelen teste ma már inkább a márka hátrányára válik. Ettől még a klasszikus Barbie nem tűnik el, de a cég három új testalkatú babával erősít, de a bőr-, a haj- és a szemszínek is változatosabbak lesznek.

hvg.hu hvg.hu


Horrorbaleset történt egy angliai liftben
 

Horrorbaleset történt egy angliai liftben

Beszorult egy ötéves kislány feje egy liftbe az angliai Weymouthban. A gyermeket kiszabadították a szerkezetből, de már nem tudták megmenteni az életét – írja a The Sun. Egyelőre vizsgálják, pontosan hogyan történt a tragédia.

hvg.hu hvg.hu


Anyja nélkül indult el egy vonat egy rémült kislánnyal
 

Anyja nélkül indult el egy vonat egy rémült kislánnyal

Becsukódott a vonatajtó egy 7 éves kislány mögött, mielőtt még édesanyja és testvérei fel tudtak volna utána szállni a szerelvényre Dunakeszin. Az anya kétségbeesetten kért segítséget a pályaudvaron, de azt mondta, hogy a következő állomáson senki sem vette fel a telefont. Egy férfi viszont látta, mi történt, kocsiba pattant, és egy állomással arrébb megtalálta a vonaton a rémült kislányt. A MÁV-tól hétfőn azt közölték, hogy nem indítanak vizsgálatot az ügyben – hangzott el az RTL Híradóban.

hvg.hu hvg.hu