Kizárták az ügyvédi kamarából Ruttner Györgyöt
Törölték a tagok sorából Rutterner Györgyöt a Budapesti Ügyvédi Kamaránál – derül ki a kamara hírleveléből.
Törölték a tagok sorából Rutterner Györgyöt a Budapesti Ügyvédi Kamaránál – derül ki a kamara hírleveléből.
Az Index információi szerint a napokban öt párttag kizárásáról döntött a Fidesz országos etikai bizottsága. Az ok: "közösség ellenes tevékenység".
Balogh csak a frakicóból lépett ki, amikor felmerültek az élettársa megverésével kapcsolatos vádak. Most, hogy már beismerő vallomást tett arról, hogyan bántalmazta a nőt, a pártból is kizárták – adta hírül az Index.
Kizárta a kontinentális kupasorozatokból a Rapid Bucuresti csapatát az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékes testülete.
Teljesen alaptalannak nevezi a maszol.ro hírportál értesüléseit az Európai Néppártnak és a párt frakciójának szombati közleménye a dubrovniki kihelyezett pártvezetőségi ülésen tartott vacsorával kapcsolatban, amelyen állítólag a Fidesz esetleges kizárása is napirenden lett volna.
Nem indulhat az iráni elnökválasztáson a két legfontosabb ellenzéki politikus - jelentette csütörtökön a félhivatalos Farsz hírügynökség.
Az indoklás szerint kirívóan közösségellenes magatartása miatt zártak ki egy képviselőt a Jobbik debreceni frakciójából. Varanyi Sándor úgy reagált, hogy szerinte erkölcsi és morális válság van a debreceni Jobbikban – olvasható a dehir.hu-n.
A Fideszhez és az MSZP-hez köthető tőkés csoportokat hoz helyzetbe az új földszabályozás, ezek szerinte már fel is oszthatták az országot maguk között – mondta a hvg.hu-nak Ángyán József. A képviselő nem szavazta meg a földtörvényhez kapcsolódó alkotmánymódosítást, amiért pénzbüntetést kapott, de a frakcióból nem zárták ki.
A Közgép első fokon pert nyert a Közbeszerzési Hatóság ellen, melynek az volt a tétje, hogy kizárják-e a céget a további közbeszerzésekből. A hatóság szerint azonban abban nekik adott igazat a bíróság, hogy a Közgép valótlan adatokkal próbált meg elnyerni egy közbeszerzést, a pályázatot így elbukta a Közgép.
Négy játékost zárt ki az U18-as válogatottból a Magyar Tenisz Szövetség.
A Diósgyőr válogatott játékosát két sárga lap után küldte le a pályáról a bíró az Újpest elleni fináléban, majd "a labdarúgó a játékvezető személyére súlyosan sértő kifejezést használt". A DVTK futballistáját a szezonban harmadik alkalommal állították ki, ezért visszaesőnek minősült, az MLSZ pedig büntetett.
A LEN Nyíltvízi Európa Kupa-sorozatának izraeli nyitóversenyén azután zárták ki Risztov Évát a bírók, hogy elsőként ért a célba. Az indoklás szerint a sportoló verekedett, a magyar csapat szerint összekeverték a versenyzőket.
Az idei Oscar-díjakkal kapcsolatos első meglepetés az egyik jelölt dal diszkvalifikálása, mivel az Academy Awards bizottságának véleménye szerint a legjobb filmzene kategóriában induló Alone Yet Not Alone című betétdal tisztességtelen előnyhöz juthatott a díjversenyben.
Kizárja soraiból egyik parlamenti képviselőjét a legnagyobb finn ellenzéki párt, amiért a politikus a parlamentben nem utasította el karzaton ülő barátjának náci tisztelgését. A barát vendégként vett részt az ülésen, nem képviselő.
Kizárta az Európa Ligából a török Fenerbahce labdarúgócsapatát szerdán a nemzetközi Sportdöntőbíróság.
Keller László és Jakab Zoltán függetlenként folytatja tovább a munkáját a Pest Megyei Közgyűlésben, miután kizárták őket a szocialista frakcióból. A kizárás indokáról nem kívántak nyilatkozni az érintettek.
Kizárta soraiból Jadranka Kosor volt horvát miniszterelnököt pártja, az ellenzéki Horvát Demokratikus Közösség a pártot bíráló sajtónyilatkozatai miatt - jelentette pénteken a helyi média. A jobboldali párt etikai bizottsága pénteken, zárt tanácskozásán egyhangúlag megszavazta Kosor kizárását, aki valamikor pártelnök is volt. A határozat ellen Kosor fellebbezhet, amelyről a párt elnöksége dönt véglegesen.
Legkésőbb november közepéig születhet újabb elsőfokú döntés Keller László fegyelmi ügyében – értesült a Népszabadság. A volt közpénzügyi államtitkárt júniusban a szocialista párt Pest megyei etikai bizottsága kizárta az MSZP-ből, de az eljárást újraindították.
A Jobbikból korábban kilépett Szegedi Mártont, Szegedi Csanád testvérét kizárták a miskolci Jobbik frakciójából, így az eddig háromfős frakció megszűnik. A képviselő a pártból való korábbi kilépésekor azt közölte, független képviselőként kíván tovább dolgozni a frakcióban.
Szerdai önkényes távozása miatt örökre száműzték az osztrák labdarúgó-válogatottból Paul Scharnert.