#kocsonyafesztivál

MTI/hvg.hu Kult

Két kocsonyafesztivál lesz Miskolcon?

Akár két kocsonyaünnep is lehet idén Miskolcon: a város önkormányzati cégei most először, a rendezvény ötletadói pedig tizennegyedik alkalommal tartanának rendezvényt.

hvg.hu Kult

Kazincbarcikára költözik a miskolci Kocsonyafesztivál

Kiszoríthatja a Kocsonyafarsang a Kocsonyafesztivált Miskolcon. A magyarnarancs.hu szerint a fesztivál szervezői nem kaptak engedélyt, az önkormányzat viszont éppen a tervezett időpontban rendezné meg a farsangot. Sokak szerint politikai okok lehetnek az elutasítás mögött. Az önkormányzattól hétfő estig nem reagáltak a lapnak az ügyben.

Kovács István Itthon

Hajdú Péter a precedens? Einstandtól félnek a fesztiválszervezők

Csak látszólag ért véget a 13. Miskolci Kocsonyafesztivál, mert az elmúlt hetekben is ettől volt hangos a miskolci sajtó és a politika. Rózsa Edit alapító-tulajdonos attól fél, hogy az önkormányzattal közösen alapított cégen keresztül – a sörfesztiválhoz hasonlóan – magánvállalkozóhoz kerülhet az ország egyik legnagyobb szabadtéri fesztiváljának lebonyolítási joga. A miskolci sörfesztivál egyik rendezője, a tévés Hajdú Péternek viszont egyelőre esze ágában sincs átvenni a szervezést, a fideszes városvezetés pedig szocialisták játszmáját sejteti a háttérben és átvenné az irányítást.

hvg.hu Itthon

Államosított kocsonya remeghet tovább Miskolcon

Egyelőre futnak a pénzük után többen a tavalyi miskolci kocsonyafesztivál lebonyolítói közül, miközben már szervezik az idei rendezvényt. Igaz, most minden arra utal, hogy hamarosan maga az önkormányzat lesz az egyik főszervező. Miskolcon nem lenne példa nélküli a „fesztivál-államosítás”.

MTI Kult

Melyik város lesz a 2013-as Kocsonyafesztivál díszvendége?

Kassa lesz a 2013-as miskolci Kocsonyafesztivál díszvendége, a város a Kassa - Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2013 projekthez kapcsolódóan több művészeti ágban és számos kulturális programmal, bemutatóval képviselteti magát a három napon át tartó hagyományőrző eseményen.

Kovács István Gasztro

Hatodszor is Felsőtárkányon alvadt meg a rekordkocsonya

Pénteken 12 és 20 óra között főtt Felsőtárkonyon az a 65 liter kocsonyaalap, amely ma délelőttre megalvadt, így már a hatodik országos rekord fűződik Jankó István nevéhez. Mától ez a világ legnagyobb négyszögletes üvegtányérjában hitelesített kocsonya.

Vétek György Gasztro

Mi lesz a sör és a bor házasságából?

Sörre bor mindenkor, borra sör meggyötör! – tartja a mondás. De mi van akkor, ha a sör és a bor házasságra lép egymással? A sörfőzők ünnepelnek, a borászok pedig szentségtörést kiáltanak.

Politikai okokból tiltották be a Skodák forgalmazását Fehéroroszországban

Politikai okokból tiltották be a Skodák forgalmazását Fehéroroszországban

Mit mondjunk kamasz gyerekünknek, ha új telefont szeretne?

Mit mondjunk kamasz gyerekünknek, ha új telefont szeretne?

Botrány lett az ausztrál olimpikonok csoportképéből

Botrány lett az ausztrál olimpikonok csoportképéből

Élete századik pole pozícióját szerezte Lewis Hamilton

Élete századik pole pozícióját szerezte Lewis Hamilton

Bombatámadás történt egy afgán lányiskolánál, legalább húszan meghaltak

Bombatámadás történt egy afgán lányiskolánál, legalább húszan meghaltak

Karácsony lekövérezte Orbánt, aztán bocsánatot kért

Karácsony lekövérezte Orbánt, aztán bocsánatot kért

Hiába támadta Orbán, még egy EU-s nyilatkozatba került be a nemek közötti egyenlőtlenség

Hiába támadta Orbán, még egy EU-s nyilatkozatba került be a nemek közötti egyenlőtlenség

Fegyelmi eljárás indul a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus ellen

Fegyelmi eljárás indul a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus ellen

A címlapról ajánljuk