#kokain



 

"Nem csaltam, hanem hibáztam" - A két kajakos a pozitív kokaintesztről

Az ötszörös világ- és ötszörös Európa-bajnok Csipes Tamara és a vébéezüstérmes Dombvári Bence pozitív drogtesztet produkált a kajak-kenu válogatott dunavarsányi edzőtáborában. Doppingtesztjük negatív volt, de a szervezetükben kimutatott kokain eljárást vont maga után. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség fegyelmi bizottsága tíz hónapra eltiltotta a sportolókat a szövetség versenyeitől. A döntés után egy nappal beszélgettünk velük, illetve főnökükkel, a Honvéd kajak-kenu szakosztályának igazgatójával, a kétszeres olimpiai bajnok Horváth Gáborral.

Dömötör Tamás Dömötör Tamás





Kevesebb a kokaültetvény Bolíviában, Morales boldog
 

Kevesebb a kokaültetvény Bolíviában, Morales boldog

Az ENSZ adatai szerint Bolíviában tavaly 11 százalékkal, 2010 óta pedig összességében harmadával csökkent a kokaültetvények területe. Az eredményekről Antonino De Leo, az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának egyik vezetője számolt be a bolíviai fővárosban.

MTI MTI

Szappanba rejtett kokainnal bukott le egy 91 éves nyugdíjas
 

Szappanba rejtett kokainnal bukott le egy 91 éves nyugdíjas

Szappanba rejtett kereskedelmi mennyiségű kokain csempészetével vádoltak meg egy 91 éves nyugdíjas sebészt, akit a sydneyi repülőtéren kaptak el a hatóságok a kábítószerrel. A rendőrség az esettel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy a drogkereskedők kihasználják a hiszékenységet.

MTI MTI



Durva botrányba keveredett egy prostikkal kokainozó brit képviselő
 

Durva botrányba keveredett egy prostikkal kokainozó brit képviselő

Nagyon súlyos fotókat szivárogtatott ki a brit The Sun a Lordok Házának helyettes szóvivőjéről, Tony Blair volt miniszterelnök egykori fontos szövetségeséről. A 69 éves, nős John Sewel a képek szerint felvitt két prostituáltat londoni lakására, kokaint szívott az orgián, meztelenül táncolt és az egyik lány narancssárga melltartóját is felkapta, mielőtt rágyújtott egy cigire. A karrierjének valószínűleg befellegzett, a politikus lemondott posztjairól a botrány miatt. És még a rendőrség is szaglászik utána.

hvg.hu hvg.hu

Rekord kokainfogás Litvániában
 

Rekord kokainfogás Litvániában

Körülbelül száz kilogramm kokaint foglalt le a rendőrség Litvániában, ez minden idők legnagyobb fogása ebből a kábítószerfajtából a balti országban – közölték a litván hatóságok pénteken.

MTI MTI



Újra versenyezhetnek nyár végén a kokainozó kajakosok
 

Újra versenyezhetnek nyár végén a kokainozó kajakosok

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség fellebbviteli bizottsága a drogteszten megbukott Csipes Tamara és Dombvári Bence ügyében helyben hagyta pénteken az első fokú fegyelmi döntést abban a tekintetben, hogy a versenyzők idén ne képviselhessék Magyarországot nemzetközi versenyen. Olyan határozatot hozott viszont, amely lehetővé teszi, hogy az augusztus végi országos bajnokságon már indulhasson a két kajakos.

MTI MTI


Fellebeztek a kokainozó kajakosok
 

Fellebeztek a kokainozó kajakosok

A tízhónapos eltiltás ellen fellebbeztek a kokainozáson ért válogatott sportolók. A sportági szövetség valószínűleg jövő pénteken dönt az ügyben.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Túlzónak tartják a tíz hónapos eltiltást a kokainozó kajakosok
 

Túlzónak tartják a tíz hónapos eltiltást a kokainozó kajakosok

Fellebbez a kokainfogyasztással megbukott két kajakos, Csipes Tamara és Dombvári Bence, mert túlzónak érzik a 10 hónapos eltiltást. A két sportoló a versenyzésen kívül bármit tehet, edzhet, készülhet a klubjában, ám minden anyagi juttatásuktól elesnek erre az időszakra, a szövetségnek valahogyan támogatni kell őket a visszatérésben.

hvg.hu hvg.hu