Az eddigi vizsgálatok szerint a tavaly ősztől kihantolt szmolenszki áldozatok közül két ember holttestét összecserélték, kilenc áldozat koporsójában pedig más személyek maradványai voltak.
Módosították a temetőkről és a temetkezésről szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletet, amely szerint az eltemettető kérelmére megfelelő körülmények és engedély birtokában 15 napon túli koporsós temetés is lehetővé válik.
Átlagosan mintegy félmillió forintra becsüljük a temetésünkkel, illetve az elhalálozásunkkal együtt járó költségeket. Tízből hárman hazaviszik a földi maradványokat – ez a legolcsóbb tárolás, főleg, ha akciós.
Egy dolgozó vallomásából derült ki, hogy az esztergomi temetőben egy 2010-ben elhunyt asszony alól az akkori vezető utasítására a temetés után kivették a koporsót, és a holttestet a földre helyezték. A koporsót újra eladták, a kriptát lebetonozták, de a néhai nő fia később elérte, hogy kinyissák. Tényleg nem volt ott koporsó. A volt vezető tagad, a rendőrség hűtlen kezelés miatt nyomoz a helyi szociális temetések ügyében is.
Enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden a pécsi temetkezési vállalat volt ügyvezetőjének és társának büntetését a cégnek okozott 21 millió forintos vagyoni hátrány és kár ügyében, de az egykori vezető másodfokon is letöltendő börtönt kapott.
Három nappal megölése után, kedden temetik el Borisz Nyemcovot. A volt orosz miniszterelnök-helyettes és ellenzéki vezető holttestét a moszkvai Szaharov Központban ravatalozták fel, erről közölt képeket az EPA.
A lelőtt maláj gép holland utasai közül összesen 74 holttestét szállították repülővel csütörtökön Ukrajnából a hollandiai Eindhovenbe. Az első halottakat szerdán vitték haza. Eindhovenben mindegyik koporsót külön autóba helyezték, és a konvoj elindult az eindhoveni repülőtérről Hilversumba, ott azonosítják majd az áldozatokat.
A donyecki repteret megszálló oroszbarát szakadárok koporsói. Május 26-án hajnalban többtucatnyi fegyveres szakadár érkezett a donyecki ''Prokofjev'' nemzetközi repülőtérre azt követelve, hogy vonják ki a légi kikötő biztonságát védő ukrán katonákat; miattuk a forgalom is leállt. Később az ukrán légierő csapásokat mért a megszálló fegyveres szakadárokra, majd deszantosok érkeztek, hogy megtisztítsák tőlük a légi kikötőt. Előbb két Szu-25-ös vadászgép figyelmeztető lövéseket adott le a megszállók irányába, majd mikor azok viszonozták a tüzet, két MiG-29-es vadászgép, illetve négy Mi-24-es katonai helikopter is bekapcsolódott a harcokba. A repteret végül visszafoglalták.
Megfelelő méretű koporsó híján elhamvasztották a mexikói Manuel Uribét, akit 560 kilogrammos súlyával a világ legkövérebb embereként vett nyilvántartásba 2006-ben a rekordok könyve. Időközben 394 kilóra fogyott, de szívritmuszavarral kórházba került május 2-án, és hétfőn hunyt el szív- és veseelégtelenségben. 48 éves volt.
Koporsós forgalomlassító demonstrációt tartott az Egységes Közlekedési Szakszervezet. Ezzel a BKK-nál uralkodó káoszra, a buszjáratok kiszervezésével kapcsolatos ellentmondásokra valamint a járművezetők túlterheltségére akarták felhívni a figyelmet. A résztvevők egy Ikarus Cabrióra helyezett koporsóval mentek a Madách térről a Blaha Lujza térre. A tüntetés elején egy petíciót adtak át a BKK székházánál, Vitézy Dávidnak címezve.
Ezerötszáz éves koporsót nyitottak fel a régészek egy sírfeltáráson az észak-kínai Belső-Mongóliában – számoltak be a terület illetékesei a Hszinhua hírügynökségnek.
A brit régészek még sohasem szembesültek ilyen kettős koporsóval, és egyelőre nem tudják, hogy kit temethettek az ólomkoporsóba, amelyet III. Richárd kőkoporsója rejtett.
Egy fehér koporsó várta a Fidesz politikusait Nyíregyházán, a Magyarország jobban teljesít című programsorozat első állomásán. Az érintettek figyelmen kívül hagyták a szokatlan ravatalt - számolt be az atv.hu.
A munkások kétharmadának fizetsége nem éri el a havi 300 dolláros minimálbért, és naponta átlagban csaknem 20 ember lesz gyilkosság áldozata Hondurasban; nem csoda, hogy néhány politikus ingyen koporsós temetéssel próbál szavazatokat szerezni a szegényebb néprétegek körében a közép-amerikai országban.
A nyíregyházi temetkezési vállalat csak a saját maga által, extra profittal árusított kegyeleti kellékek megvásárlása esetén engedélyezi a temetést júliustól – írja a Népszava.
A pénztelenség miatt átalakulóban a kegyeleti kultúra, tíz családból kettő már nem temetteti el, hanem urnában hazaviszi szerettei hamvait – írja a Népszabadság.