Édesanyja, Otilia Garza az El Universal című lapnak azt mondta, hogy nem találtak megfelelő méretű koporsót, ezért a hamvasztást kellett választaniuk.
Az AP hírügynökség szerint a krematóriumot a szokásosnál 60 százalékkal magasabb hőmérsékletre állították a négymázsás ember elhamvasztásához.

Uribe egyike volt a világtörténelem három ismert legkövérebb emberének, és sokáig ő volt a legnehezebbnek tartott élő ember a Földön.

Kórházba egy teherautó platójában, a neki épített speciális ággyal együtt egy daru segítségével szállították.
A 2002 óta ágyban fekvő Manuel Uribe mindig elutasította, hogy gyomorszűkítő műtéttel segítsenek rajta. Anyja szerint sokat szenvedett, de mindig jó kedélyű és – lehetőségeihez mérten – tevékeny volt.