#kormány


Jobbik: a kormány hazudott, mégis lesznek megszorítások

A Jobbik szerint a kormány hazudott, amikor még a közelmúltban is arról beszélt, hogy nem lesznek megszorítások, hiszen összesen 237 milliárd forint elvonását tervezik a kormány irányítása alá tartozó szerveknél - jelentette ki Volner János hétfői sajtótájékoztatóján a Parlamentben.


Benyújtotta a költségvetés módosítását a kormány

Benyújtotta a kormány a parlamentnek a költségvetési és az államháztartási törvénynek a 250 milliárd forintos stabilitási tartalékkal összefüggő módosításait; az intézkedések hatásaként 1,7 milliárd forinttal csökken az idei államháztartási hiány.







Vadonatúj alkotmány készül

Tömör, méltóságteljes, emelkedett hangú alaptörvényt alkotna a kormánytöbbség; erről a fideszes Mátrai Márta, a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke beszélt újságíróknak Siófokon, ahol szerdától péntekig kihelyezett, zárt frakcióülést tart a Fidesz-KDNP-frakciószövetség.



Nethangulat: Schmitt megítélése romlik, a pesszimizmus mélyül

Az év utolsó két hónapjában történt 8 pontos zuhanást követően január végére újabb egy ponttal csökkent a hvg.hu NetHangulat Index értéke, amely így az évet 27 ponton kezdte – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A netpolgárok több mint háromnegyede gondolta úgy, hogy Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok.



Orbán szerint kormánya vállakozásbarát

Közös törekvésnek nevezte az európai versenyképesség növelését Orbán Viktor miniszterelnök és Jürgen Thumann, a 34 európai ország 40 munkaadói szervezetét tömörítő BusinessEurope elnöke csütörtöki brüsszeli találkozóján - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.


Hónapok kérdése és meghosszabbíthatják a kilakoltatási moratóriumot

Még nem született döntés a kilakoltatási moratórium meghosszabbításának módjáról, de a kormánynak továbbra is határozott szándéka, hogy senkit se lehessen kiköltöztetni a házából csak azért, mert nem tudja fizetni a törlesztő részleteket - jelentette ki kérdésre válaszolva Nagy Anna a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.



Szijjártó: a kormány az MSZP-vel szemben az emberek oldalára állt

A miniszterelnök szóvivője szerint Török Zsolt és Korózs Lajos szocialista politikusok hétfői nyilatkozatai azt bizonyítják, hogy "a szocialisták nem tudnak napirendre térni afölött, hogy a nemzeti ügyek kormánya az MSZP-vel anyagi és politikai összefonódásban lévő milliárdos spekulánsok helyett az emberek oldalára állt." Így reagált Szijjártó Péter hétfői közleményében az MSZP-s politikusok kijelentéseire.


Szijjártó: a kormány az MSZP-vel szemben az emberek oldalára állt

A miniszterelnök szóvivője szerint Török Zsolt és Korózs Lajos szocialista politikusok hétfői nyilatkozatai azt bizonyítják, hogy "a szocialisták nem tudnak napirendre térni afölött, hogy a nemzeti ügyek kormánya az MSZP-vel anyagi és politikai összefonódásban lévő milliárdos spekulánsok helyett az emberek oldalára állt." Így reagált Szijjártó Péter hétfői közleményében az MSZP-s politikusok kijelentéseire.



Nyilvánosságra hozták Navracsics válaszlevelét médiaügyben

A kormány elkötelezett amellett, hogy a magyar médiaszabályozás minden tekintetben megfeleljen az uniós jog által támasztott követelményeknek - írja Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes abban az MTI rendelkezésére bocsátott hétfői keltezésű válaszlevélben, amelyben az Európai Bizottságnak a médiatörvénnyel kapcsolatos aggályaira reagált.